Már, 1903-ban Holger Pedersen dán nyelvész előállt egy elmélettel, amely szerint Európa, részben Ázsia és Afrika nyelvcsaládjai, egy nyelvcsaládok felett álló úgynevezett "makronyelvcsaládot" alkotnak. Az elmélet hívei ezt nosztratikus nyelvcsaládnak nevezik, amelyet egy feltételezett közös ősnyelvből származtatnak. Az 1960-as években két orosz nyelvész, Vlagyiszlav Iljics-Szvitics és Aaron Dolgopolszkij újította fel az elméletet. A 90-es évek óta Allan R. Bomhard foglalkozik munkáiban a nosztratikus ősnyelv rekonstruálásával. A nosztratikus ősnyelv szétválása, Sz. A. Sztárosztyin szerint:

•             Az első szétválás i.e. 11. évezredben következett be, amikor elkülönült a proto-kartvéli és a proto-dravida nyelv. (Kartvéli – Dél-kaukázusi)

•             Majd, az i.e. 10. évezredben, a nosztratikus ősnyelv szétvált proto-indoeurópaira és proto-ural-altájira.

•             Még egy ezredévvel később, szétesett az ural-altáji egység is.

Vlagyiszlav Iljics-Szvitics korai halála után Vladimir Dybo,(1931 – 2023) orosz nyelvész folytatta a munkásságát. Egyik kutatási témája a különböző nyelvcsaládok távoli genetikai rokonságának demonstrálása és leírása, mindenekelőtt az úgynevezett "nosztratikus" makrocsaládé volt. A hipotézis továbbra is ellentmondásos, amelyet a világ nyelvészei különféle formában fogadtak el. Oroszországban kisebbségben van, de vannak támogatói, például Vladimir Dybo – írja a wikipédia (hu. frwiki.wiki). Az én hipotézisemben nem egy közös annyanyelvről, (nosztratikus ősnyelv), hanem egy valódi, összetett nyelvi csoportról van szó. (Rokon nyelvű családok) Ellentmondások vannak a nyelvészek között a nosztratikába belefoglalandó nyelvcsaládok listáján, de a nosztratikus elmélet hívei egyetértenek az első háromban: 

•             Az indoeurópai

•             Az uráli nyelvek

•             Altáji nyelvek

2006-ban, amikor (családfa-, és helynévkutatásból kiindulva) elkezdtem foglalkozni a névkutatással, szinte ösztönösen a „bel” és „ar” tövű szavakra koncentráltam. Ma már tudom, hogy ezek a szavak és bokraik, megfelelnek Pagel legszilárdabb szavaival szemben támasztott kritériumoknak, továbbá azonosak a nosztratikus nyelvcsalád indo-európai, urál-altáji, sumer, dravida, kaukázusi nyelveiben fellelhető B*L* és *R* marker szavakkal.

Nyelvészkedő vizsgálati módszeremben a lényeg a valós tényekre történő alapozás, a logikai összefüggések keresése, a statisztikai hasonlóságok okainak keresése, a véletlenszerű egyezések csekély valószínűségének feltételezése, az emberi gondolkodásmechanizmus gyakorlati változatlansága, a versengés és a rejtőzködés egyenrangúságának felismerése a természetes kiválasztódásban. A tájszólásnak, a népies nyelvhasználatnak, de még az un. gyerekszáj szavainak, kifejezéseinek is igen nagy hasznát vehetjük a szóeredet kutatásoknál. A gyerekek 4-5 éves korukig szabadon használhatják anyanyelvüket, a felnőttek legfeljebb jót nevetnek a nyakatekert szóképzésük hallatán, és nem is gondolnak bele, hogy ők merítenek a „tiszta forrásból” és nem a felnőttek, akik a klórozott, jódozott, forralt és egyéb más módon kezelt vizet isszák. A gyerekszáj szókincse általában közelebb áll az ősi magyar beszédhez, mint némely nyelvész doktori értekezése e témában. Én csak igen ritkán végzek forráskritikát. Nem azt nézem, hogy ki, hanem azt, hogy mit állít. Amit nem tudok elfogadni, azt nem használom fel. A tévedések és a szándékos ferdítések, megtévesztések igazi bírája az idő. De a beigazolódott esetekből tanulni kell! Különben elvész a nyelvünk, vele együtt az igaz történelmünk.

A népcsoportok megítélésénél az Y-DNS vizsgálatokra (mint valós tényekre) lehet hagyatkozni, a nyelvi kérdéseknél azonban a valós ténynek csak a mai (élő) nyelv számít, ezért itt a jelenből kell a múltat visszafejteni. A szakemberek által egyedülinek elfogadott „adatolt tények” csak, mint kontroll példák jöhetnek számításba – hiszen ezek szubjektivitása száz százalékos! A nyelvcsaládok közös eredetét igazoló történeti-összehasonlító nyelvtudományt, hangrendi törvényeket, csak iránymutatónak (és nem kötelező érvényű szabálynak) tudom elfogadni, a mai nyelvcsaládok osztályozásával együtt. A magyar nyelvet, a benne fellelhető nagyszámú etimon (ősszó) miatt sokan ősnyelvnek tartják. Ezzel egyetértek, azonban a nyelv, mint mém, génfüggő ugyan (emberek a hordozói), de nem feltétlenül génhez kapcsolt (bármely embercsoport elsajátíthatja). Elfogadom Spenglernek azt az állítását, hogy a rassz nem, csak a nyelv vándorol. „A rassz nem vándorol. Az emberek vándorolnak; egymást követő nemzedékeik mindig más tájon születnek; a táj titkos hatalmat szerez a bennük lévő növényszerű felett, és végül a rasszkifejeződés alapvetően megváltozik: a régi elhal, és új támad helyette. ... A nyelvek vándorolnak, mivel nemzetségről nemzetségre hagyományozódnak, és a nemzetségek viszik magukkal őket. Mindenekelőtt változnak”. (Spengler: A Nyugat alkonya).

Általában azt tartják, hogy az alapnyelv és az őshaza együttesen létező fogalmak. Őshaza és alapnyelv együtt alakultak ki, és szűntek meg, bomlottak fel. Én úgy vélem, hogy a protomagyar nyelv már a jégkorszak végén kialakulhatott és beszélői az R haplocsoporthoz tartoztak. Ennek a nyelvnek a legtöbb vonását a magyar nyelvben lehet felfedezni.

Írásaimban gyakran visszatérek ahhoz a hipotézisemhez, hogy a magyarok ősei Atilla hun birodalmából származnak. Egy részük visszatért keletre, más részük maradt a Kárpát-medence környékén. A keletre visszatértek szétrajzottak különböző csoportokba, (amit az Y-DNS vizsgálatok igazolnak), de mindegyikük nyelve egy protomagyar (hun?) nyelv lehetett. A görög, és arab krónikások csak annyit említenek erről a nyelvről, hogy a szittyák nyelve, és nem hasonlít egyik ismert nyelvre sem. Zakariás szónok (465–536) már konkrétabban ír a hun nyelvű népekről, akik a Kaszpi-Kapukon túl éltek. (Szír Krónika 1899-es angol fordítása, by Methuen & Co. in London. XII. könyv 328. Oldal). „Bazgun föld, saját nyelvvel, a Kaszpi tengerig és kapukig, amely a hunokhoz tartozik. A kapukon túl élnek a burgárok saját nyelvvel, kik pogányok. Városaik vannak, és az alánok akiknek öt városa van. Dadu határaiból valók a hegyekben élnek, erődítményeik vannak. Az auangur (onogur) nép sátrakban él. Ogurok, szabirok, burgár/bolgárok, kuturgurok, avarok, kazárok, saragurok, dirmarok(?), bagirszik, kálizok, abdelek, heftaliták, ez a tizenhárom nép sátorban él, és szarvasmarha és halak húsával élnek, valamint a vadon élő állatokkal és a fegyvereikből” – írja. A Kaszpi kapuk alatt itt azt a történelmi-geográfiai értelembe vett két tengerparti keskeny átjárót kell érteni, amelyen keresztül az északi népek elérhették a gazdag Perzsiát, Médiát és Mezopotámiát. Az egyik Derbent, (lezg nyelven Kevevár, Кьвевар) vagy más néven Albán kapu (Klaudiosz Ptolemaiosz), a másik a Gorgán kapu a Kaszpi-tenger dél-keleti oldalán. Mindegyik fallal volt védve. Az első 3,6 km, a második 200 km hosszú.

Az ugoroknak nevezett hatalmas népcsoport jó része szintén beszélte ezt a „hun-magyar” nyelvet, ugyan úgy, mint a Kaukázus környékiek egy része, illetve Közép-Ázsia több népcsoportja. A nyelvek vándorolnak – írja Spengler. Ez adja meg a nyelv mém jellegét! Ez a vándorlás van feltüntetve a nyelvek terjedését bemutató térképemen.

Amikor magyarból történő varég-finn-lapp szóátvételekről beszélek, úgy tűnhet, hogy ezeknek semmi más alapja nincs, csak a szavak formai hasonlatossága. (holm-halom, a víz jelentésű szu a Suomi szóban, Saaremaa – Szárföld, Tavastia – tavasország, lappföld – lápföld, Valamo – váll, Visigoth – vizigót, stb.). Mikor, és hogyan vehették át az „északi emberek” a magyar szavakat? Én úgy gondolom, hogy nem a finn-ugor nyelvi szétváláskor, hanem a Kr. u. 5-8. században, a hun utódnépektől, akik a protomagyar nyelvet beszélték. Úgy tűnik, a genetikai kutatások kezdik alátámasztani az elméletemet. A történészeknek sok ellenvetésük nem lehet, hiszen Skandinávia történetében az 5. század „fehér folt”. Korábban az északi germán törzseket csak a római érdekkörben vizsgálták. Idősebb Plinius (kb. 77-ben), Tacitus (kb. 98-ban), Ptolemaiosz (kb. 150-ben). Atilla halála (453) után, a 12-13. századig (islandi saga, A Völsungok története) nincsenek híradások Skandináviáról. Marad tehát a régészet és a genetika. A DNS kutatások azt sejtetik, hogy a mai svédek és finnek közös őstől származnak[1]. A viking kor alatt a 9-11. századot értjük. A varég elnevezést -- varjág (væringjar) -- korábbi szófejtésem szerint én a „várhunok” népelnevezéshez hasonlóan a magyar „vár” szóból eredeztetem. A „jar” szó jelentése itt „ember”. A varég Oleget a szláv krónikák „Urman uralkodónak” „князь урманский”- nak is hívták. Itt a magyarázat az, hogy az „urman”, az természetesen „norman”! (князь норманнский). Szerintem, lehet „uar man” is, ami teljesen azonos értelmű az „uar jar”-al, azaz a „varjággal”. Az Igor név eredetét meg az ugor népnévben kell keresni. Ez a kérdés egyébként felmerült már az orosz alternatív történelemkutatóknál is. Lásd pl. A. Maximov könyvében (Максимов Альберт: Русь, которая была.http://www.perunica.ru/sviatoslav/720-posle-olega-veshhego.html. Itt felteszi a kérdést, hogy mi is az az „Igor”? Név, becézés, cím, törzsi hovatartozás (ugorokhoz)? Igor-Ugor? (Но давайте зададимся вопросом: что такое «Игорь» — имя, прозвище, титул, племенная принадлежность (к уграм)? (иГОРь=уГОР?). Ответ на этот вопрос все может кардинально изменить.). Válasz, egyelőre nincs!

Az alternatív elméletet támogatók -- a fentieken túl -- hivatkoznak arra a tényre, hogy Rurik címerjele - a háromágú villa - nem található meg sem skandináv, sem szláv törzsi jelképek között, miközben ismert, hogy a Dulo-dinasztia jele a háromágú szigony (pontosabban a baltavár) volt. Továbbá, több szovjet kutató (pl. P. N. Tretyakov, M. I. Artamonov) szerint a ruszok iráni szarmata nép, amelynek rusz volt a neve, s a szlávság megjelenése előtt őslakos volt a Dnyeper vidékén. Manapság az oroszok között egyre jobban terjed az a szemlélet, hogy ők nem szláv, hanem szkíta-hun származásúak. („Пришло время сказать: русские - не славяне. Мы - особая нация, потомки казаков: скифов-саков-гуннов” – 2014. Сурков Андрей, Novorus.info). Megkülönbözteti a ruszokat a vikingektől Konsztantinosz császár is: „Ezeket mi szkítáknak vagy hunoknak nevezzük. Igaz, hogy ők Ruszoknak nevezik magukat.” A jellegzetes hun marker pedig az R1a1! (Igaz viszont, hogy a türk R1a1-et nem lehet elkülöníteni a szláv R1a1-től!)

Összegzés

A mém ez egy információ egység, de hasonlítható a vírushoz is. A nyelv is lehet mém. De egy nyelvnek nincs alapegysége. Az nem lehet egy hang, egy betű, egy jel, ami az adott nyelvre jellemző lenne. A genetikában megtalálták azt az információ csomagot, ami alapján el tudják dönteni, hogy a minta embertől, vagy állattól származott-e, továbbá az emberi genom hovatartozását. Pld egy archeogenetikai mintából megállapítható, hogy a személy melyik haplocsoportba tartozott, ősei nagy valószínűséggel honnan származtak. Azt azonban, hogy milyen nyelven beszélt, (egyelőre) nem tudjuk megállapítani, csak feltételezhetjük a ráutaló egyéb információkból. Az írás megjelenése már ad némi támpontot a nyelvre vonatkozóan, de minél távolabbi korról van szó, ez annál pontatlanabb.

Az viszont feltételezhető, ha volt „Y-kromoszóma Ádám”, akkor az Ádám nyelvét „ősnyelvnek” kell tekintenünk. Innen kezdve a mutációk a nyelvben és a génekben elkülönülnek egymástól, de az evolúciós sémájuk hasonló marad. A diaszpórákban a genetikai változások a hangképző szervek, ezáltal a beszédhangok változását is okozzák. Ehhez adódnak a mém mutációk, amelyek rögződnek. A rokon törzsek nyelve is rokon volt kezdetben. Az etnikumok elkülönülése a nyelvek eltávolodásával is járt. Azonban míg egy közösségbe bekerülő idegen utódjai teljesen átvehetik a befogadó nép nyelvét, a génjeik (az Y-kromoszómák) azonosak maradnak, a következő mutációig. („A nyelv vándorol, a rassz nem!”). Az Y kromoszómát minden férfi kizárólag a vér szerinti apjától örökli, ez a gén nem keveredik az anyai ággal. Hiába van 10 generációval ezelőtt (ez kb. 300 év) mindenkinek 1024 őse (512 ősapja és 512 ősanyja), akiktől a génjeit örökli (vércsoport, hajszín, szemszín, arcforma, betegségekre való hajlam stb.), az Y kromoszómája mégis egyetlen egy ősapjától származik. Az Y DNS természetesen nem teljesen változatlan formában öröklődik apáról fiúra. Néha egy-egy mutáció jön közbe (angol rövidítéssel SNP), amely mutációt azután minden leszármazottja örökli egészen a mai napig. A mutációk alapján csoportosítani lehet a ma élő férfiak génjeit, lényegében vissza lehet következtetni, hogy merre jártak apai ági ősapáink az időszámítás előtti évezredekben, illetve az ókorban, esetleg középkorban.

A magyar populációra vonatkozóan legtöbbször a 2000-ben (Ornella Semino és 16 genetikus munkatársa által) készített u.n. Semino jelentésre (tanulmányra)[2] szoktak hivatkozni. A Semino tanulmány tárgya egy egész Európára kiterjedő neolit migráció hatásának értékelése volt. Seminoék összesen 60 magyar mintát dolgoztak fel. Egész Európában is összesen alig több mint ezret. Bár ennyi minta nem tekinthető reprezentatívnak, az európai népek genetikai rokonsága mégis kiviláglik belőle. Úgy tűnik, hogy az új kőkori őseink a Kárpát-medencéből terjeszkedve népesítették be a környező területeket is. Az MTA Régészeti Intézetében 2003 őszén adták át az archaikus csontmaradványokból DNS izolálására és tipizálására képes laboratóriumot, és az archeogenetikai kutatások az MTA Régészeti Intézete és Szegedi Biológiai Kutatóközpontja Genetikai Intézetének együttműködésében kezdődtek el. 2013-tól vizsgálják a Szegedi Tudományegyetem genetikai tanszékén a honfoglalók első generációjának leletanyagát. A 19 sírt tartalmazó karosi 3. számú temetőből 17 maradvány anyai ágú (mitokondriális) DNS-darabját jellemezték, ezek közül négy mintából az apai ágú (Y-kromoszómás) vizsgálatokat is sikerült elvégezni. 2016-ban Török Tibor, a Szegedi Tudományegyetem genetikai tanszékének docense nyilatkozott a Magyar Idők riporterének, és többek között elmondta, hogy „a karosiakhoz a bronzkori Szintasta–Andronovo- és a vaskori Baraba-kultúra népessége hasonlít legjobban.” illetve „a mai Ukrajna és Kazahsztán területén feltárt vaskori szkíták, a dél-szibériai bronzkori szkíta Tagar–Tachtyk-kultúra és a bronzkori Jamnaja-kultúra népessége is szoros kapcsolatot mutat”. Szemléletesebben: „A karosiakhoz legközelebbi mai népességeket keresve a mi adataink négy területre mutatnak: a Kaukázus vidékére és a Közel-Keletre (grúzok, kurdok, perzsák, irakiak, szírek), Közép-Ázsiába (kazakok, üzbégek, tadzsikok, ujgurok, türkmének, azeriek, kirgizek, telengitek, törökök), az Ural-Volga-vidékre (udmurtok, tatárok, baskírok, kondai manysik) és a Kárpát-medencébe (székelyek, csángók)”. http://magyaridok.hu/lugas/kaukazusi-testverek-1189714/

Az Y-DNS vizsgálatokat figyelemmel kísérve, 2013-ban magam is csatlakoztam a mintaadók csoportjához. (Family Tree DNA). Itt indult egy Magyar DNS projekt is. Ennek a tájékoztatójából idézek: „Magyarországon ez különösen azért érdekes, mert nagyon vegyes a mai lakosság: egy része talán már a kőkorszak óta itt él (lásd Istállós-kői barlang a Bükkben), mások a földművelést hozták a Duna mentén Görögország felől, megint mások a fémkorokban érkeztek (pl. a keltákkal). A Kárpát-medence a római kor után is elég mozgalmas hely volt, szarmatáktól hunokon, avarokon és szlávokon át az ősmagyarokig. Aztán persze az államalapítás után is jöttek besenyők, kunok, jászok, mongolok, romák, törökök és németek, nem is szólva a török kiűzése utáni nagy betelepítésekről a 18.században.” Az én eredményem: R1b1a2 (R-M269) lett. Erről ezt tudtam meg: „Az R1b1 (P25): Kb. 18 ezer éve jelent meg, valószínűleg Közép-Ázsiában vagy Iránban. Az orosz Wikipédiában a Szok folyó (река Сок) ismertetésénél azt olvashatjuk, hogy 7500 évvel ezelőtt a Volga környékén (стоянка Лопатино I) olyan férfiak éltek akik R1b1a Y-DNS-el rendelkeztek. Lopatyino II. kurgánjából az R1b-L23-as mintáját azonosították. Alcsoportjaiba tartozik a nyugat-európai (és ebből következően az amerikai) férfiak kb. kétharmada, a magyarok kb. 20%-a. Európába valószínűleg a termékeny félhold területéről érkezett a földműveléssel.” Az itt feldolgozott minták száma már jóval meghaladja a Semino tanulmányban szereplő 60-as tételt. (Csak a magyar csoportban több mint 500 mintaadó volt 2015-ben.) Az azonban világosan igazolódik, hogy az R1a és R1b haplocsoport dominál (a mintaadók kb. 27% illetve kb. 20%-a) a mai magyar lakosság férfi tagjaiban, míg a finn-ugor származást alátámasztó N csoport nem éri el a 3%-ot. (2013-as adat, 329 bizonyítottan magyar apai vonalhoz tartozó tagtól). Az R haplocsoportra mégsem merik vonatkoztatni azt a genetikai cirkulációt, amit én a nyelvek áramlását bemutató térképemen kékkel jelöltem. (Közép-Európa > Kis-Ázsia > Mezopotámia > Közép-Ázsia > Közép-Európa). Ez a nyelvvándorlási hipotézis az elméletem vezérfonala. Ezen az útvonalon keresem a „bel” és „ár” marker-szavak bokrainak nyomait.

Árpádék honfoglalása pedig két magyar népcsoport etelközi egyesülése eredményeképp jött létre. (Mint ahogyan azt a későbbiekben ismertetem.)  Északról (Álmos vezetésével) a közép-ázsiai és Ural-Volga vidéki, délről (Levédi vezetésével) a kaukázusi, közép-ázsiai eredetű törzsek érkeztek. A fentebb említett Török Tibor interjúból az alábbi szöveg támasztja alá állításomat: „A honfoglalókról szóló összes ismeretünk komoly létszámú és katonai erejű, nagy múltú lovas kultúrával rendelkező népszövetségről szól, ami megfelel a genetikai adatelemzésből kirajzolódó képnek”. Végezetül álljon itt még egy idézet Török Tibortól: „Karoson több különböző származású népesség települt egymás mellé, valószínűleg külön törzsből, akik bizonyára nem beszéltek azonos nyelvet.

A vérszerződés is azt sugallja, hogy megkötése előtt ezek a törzsek nem tekintették egymást rokonnak. Mindebből azonban az a súlyos következtetés adódik, hogy magyarul csak egy részük beszélhetett, és ha ehhez hozzávesszük az itt talált népeket, akkor az általuk behozott magyar nyelv csak nyelvi kisebbség lehetett. Az általam ismert összes becslés szerint a honfoglalók nem voltak többen, mint az itt talált népek. A nyelvi többség rendszerint beolvasztja a kisebbséget, amint az például a bolgároknál is megtörtént. Ez alapján nem zárható ki, hogy a honfoglalók magyar nyelven beszélőket találtak a Kárpát-medencében”.

Megjegyzés a fentiekhez: A vérszerződés szükségességét nem zárja ki, hogy az évszázadokkal korábban különvált (és most újra egyesült) törzsek rokonoknak tartották magukat, sőt a nyelvi hasonlóság sem kizáró ok. A bolgároknál kimutatták, hogy „a 49% trák mellett a bolgár erekben a szláv és a görög vér 15% -a áramlott, génjeink 11% -a az ősi macedónoktól és 8% -a a föníciaiaktól származott"^[3]. Ez pedig megerősíti azt a véleményemet, hogy a bolgárok „nyelvváltásának” a legfőbb oka a magukkal hozott szláv asszonyok voltak! Így az uralkodó családok „anyanyelve” egy-két generáción belül szláv lett! A magyar honfoglalás megtervezett, családos betelepülés volt.