Járhattak-e a honfoglaló magyarok Szuzdalban?

1200-as években, (?) Béla király (Névtelen) jegyzője, P. Mester, ismertebb nevén Anonymus, így írt a Krónikájába: „Az Úr megtestesülésének nyolcszáznyolcvannegyedik esztendejében,”… Álmos „kijött pedig a feleségével meg a fiával, Árpáddal, valamint a nagybátyjának, Hüleknek két fiával: Szovárddal és Kadocsával, továbbá az ugyanarról a vidékről való szövetséges népeknek megszámlálhatatlanul nagy sokaságával. Sok-sok nap pedig puszta tájakon vonultak; az Etel folyót pogány módon tömlőn ülve úsztatták át, és sehol városba vagy emberi lakóhelyhez vezető utat nem találtak. Közben nem ették ember munkájának a gyümölcsét, amint rendesen szokták, hanem hússal, hallal táplálkoztak mindaddig, amíg Oroszországba nem értek azon a részen, melyet Szuszdalnak hívnak. Ifjaik majdnem mindennap vadászaton voltak; ezért aztán attól az időtől fogva mindmostanáig a magyarok jobb vadászok is, mint a többi nemzetek. És Álmos vezér meg övéi mind ekképpen vonulva léptek Oroszország földjére azon a részen, amelyet Szuszdalnak hívnak.”. (Pais Dezső fordítása). Eredetiben a Szuzdalra vonatkozó rész így néz ki: „donec in Rusciam, que Susudal vocatur, venerunt”, illetve: „venientes terram intraverunt Ruscie, que vocatur Susudal”.

Sok kérdés merül fel ebben a rövid részecskében. Ki írt, mikor, miről, hogyan? Talán csak a kikről kérdésre adható egyértelmű válasz: Álmosról és népéről.

Nézzük meg, hogy a többi kérdés mennyire fontos, és befolyásolja-e a címben feltett kérdésre adandó választ?

Ki volt P. Mester? Mikor élt, kinek dolgozott, mit tudhatott az oroszokról, Szuzdalról? A választ megadja a krónikás:  „P dictus magister ac quondam bone memorie gloriosissimi Bele regis Hungarie notarius”, azaz  „P, akit magister-nek hívnak és az egykori, szép emlékű, dicsőséges Béla magyar király jegyzője” volt. A szóba jöhető Béla nevű királyok uralkodásának listája a következő: II. Béla (1131-1141); III. Béla (1172-1196); IV. Béla (1235-1270). Tehát a mester, amikor a krónikáját írta, az uralkodóját már csak „szép emlékűnek” (halottnak) tudhatta! Ez nem lehetett IV. Béla – ez nyilvánvaló a krónika tartalmából. A szakértők sem vitatják, hogy a krónika IV. Béla halála előtt íródhatott! Nem lehetett II. Béla sem, hiszen ő 1141-ben meghalt, és ha a krónikás mester már az ő idejében működött volna, akkor nem tudott volna olyan eseményekről beszámolni, amik csak az 1200-as évek után lettek jellemzőek a magyar bel-, és külpolitikára. Marad tehát III. Béla, akit 1196 után már néhainak mondhattak, és így a jegyzőjének krónikája valóban az 1210-es években készülhetett.

Legtöbb történész ezzel egyet is ért! Makkay János viszont úgy gondolja, hogy „csak egy olyan krónikás tehette meg, aki az időnkint még pogányságba visszaeső évtizedekben élt és írt, István király halála után a 11. század közepe táján”. Ezt írja: „Anonymus tehát I. Béla jegyzője volt, aki akkor írta gestáját, amikor a Vazul dinasztia második királya, Béla volt hatalmon. Ekkor (…) a krónikások (…) egyszerűen nem írtak Istvánról. Ezt III. Béla király nótáriusa már nem tehette volna meg!” (…) III. Béla idejében Szent István és Szent Imre kultusza már olyan erős volt, hogy ekkor valóban elképzelhetetlen lett volna az Anonymus-féle eljárás. (…)” / Makkay János: Árpád-házi Imre herceg rejtélyes halála. Bp. 2010. 35. o./) „Elterjedt és máig sem tisztázott nézet az, hogy Anonymus, aki magát Béla király jegyzőjének nevezte, és neve helyett a P. dictus magister megjelölést használta, III. Béla nótáriusa volt. Ebben az esetben viszont némileg érthetetlen (bár nem ritka), miért nem pontosította, hogy hányadik Béla királyról van szó. Ha I. Béla alattvalója volt, akkor persze érthető a római szám elhagyása, hiszen nem tudhatta, hogy további Bélák kerülnek majd a magyar trónra. Makkay János a két szent mellőzése miatt jutott arra a következtetésre, hogy Anonymus I. Béla jegyzője lehetett”. (Bánó Attila: István király fiának titokzatos halála. Háromszék. 2021. szeptember 2.).

Ekkor II. András volt a magyar király. (ur. 1205-1235). II. András már megkoronázásának évében hadjáratot vezetett Halicsba és biztosította a trónt a gyermek Danyiil Romanovics számára, de felvette a Halics (Galícia) és Lodoméria (Volhínia) királya címet is. 1214-ben II. András, Leszek krakkói fejedelemmel szövetségben, sikeres hadjáratot vezetett Halics ellen, melynek eredménye lett fiának, Kálmánnak a rövid idejű halicsi királysága. Ez azért is fontos, hogy lássuk be, a krónikás számára a szomszédos Ruthénia határai ismertek lehettek. Ruthénia= Ruscia. A PVL-ben úgy szerepel, hogy a rutének is szlávok. („где оседали группы ругов-русов, преобладала славянская речь, и центральноевропейские рутены также обычно рассматриваются в источниках как особая ветвь славян”).

A krónikaírást megelőző időszakban, Jurij Dolgorukij nagyfejedelem idején, Szuzdal a Rosztov-szuzdali fejedelemség központjává vált. 1157-ben a fővárost áthelyezték Vlagyimirbe és a fejedelemséget átnevezték Vlagyimir-szuzdalinak. I. Msztyiszlav kijevi nagyfejedelem leánya Rurik Eufrozina II. Géza magyar király feleségeként 1146 és 1162 között Magyarország királynéja volt. P. Mester számára tehát a szuzdali föld, semmiképpen nem lehetett „terra incognita”. A Szuzdál ebben az időben élte virágkorát, a kelet-európai uralkodó és egyházi körökben tehát jól ismerhették.

Juliánus barát 1236. június 21-én indult hazafelé a magyarokat kereső útjáról. Az útvonalát pontosan nem ismerjük, de tudjuk, hogy a mordvinok földjén átutazott, akik a XIII. században a Volga két jobb oldali (déli) mellékfolyója, az Oka és a Szura között laktak.  Az Okánál a szuzdal–vlagyimiri nagyfejedelemség határához ért.

A Julianus által már megjárt úton, Szuzdalon keresztül 1237 tavaszán újabb – már a harmadik – expedició indult útnak Magna Hungariába. A négy domonkos barátból álló társaság Oroszország szélén szembe találkozott pogány magyarokkal, akik a tatárok elől menekültek. A domonkosok megkezdték a menekülő magyarok térítését, de amint ezt megtudta a szuzdali fejedelem, kikergette a szerzeteseket az országból. Két szerzetes maradt életben és tért vissza, 1237–38 telén. Útjukról Julianus a pápai legátushoz intézett levelében számolt be. A szuzdali fejedelem elmondta, hogy a tatárok egyik fő célja Magyarország elpusztítása; utána pedig Rómát és egész Európát akarják elfoglalni. Ezek bizonyítására átnyújtotta a szerzeteseknek a mongol kán fenyegető levelét, melyet ez Béla királyhoz intézett. (Györffy György : Napkelet fölfedezése). Erre a kitérőre azért volt szükség, mert a történészek jó része azzal vádolja meg Anonymust, hogy tudatlanságból, vagy szándékosan a maga kora viszonyait vetíti vissza a távoli múltba, azaz 884-re!

De mit tudhatunk ma Szuzdal múltjáról? Mikor alapították, kik voltak az első lakói, honnan származik a neve?

Van egy rövid válasz: konkrétat, bizonyíthatót – semmit! Azaz, tudjuk a helyét a térképen: 56.433333°, 40.433333°. Tudjuk, hogy a Kamenka-folyó kanyarulatában fekszik, amelynek a jobb oldali mellékfolyója a Mzsara. (Река Мжара). Nevének hasonlatossága a magyar névhez – szembetűnő. (Звучит искаженное слово Маджары или венгерское племенное название Мадьяры). Első lakói „finnugorok” (sic!) voltak. Első írásos említése a PVL-ben: 1024. év. „Въсташа волсъви в Суждали”. (Óhitű mágusok, varázslók felkelése Szuzdalban). Legkorábbi létezését éppen Anonymus Gesztája említi 884-ből, mint „Susudal”-t, amikor a magyarok átvonultak rajta, emlékül hagyva egy szakadék és egy folyó nevét. (И такъ преданіе Суздальцевъ, что Мадьяры нѣкогда были около Суздаля доходитъ до вероятности; что во время пребыванія своего тамъ, они дали почувствовать свою свирепость тогдашнимъ Суздальцамъ и оставили надолго память о себѣ въ названіи урочища и рѣчки Мжары, или, какъ некоторые говорить, Амжары.)[1]

Hogy Szuzdál a 9. század végén már létezhetett, annak bizonyítéka lehet a szoros (sokáig egyenrangú) kapcsolata Rosztovval, ami a krónikás adatok szerint 862-ben már állt, és 911-ben már az öt legnagyobb városnak számított Oleg, kijevi fejedelem „Erdőn-túli” (в Залесье) birtokában. (Первым из городов, возникших в Залесье, был Ростов, который упоминается в летописи уже в 862 году. В 911 году Ростов назван в числе пяти крупнейших городов, подвластных киевскому князю Олегу).

Vásáry István részletesen foglalkozik a mozsár névre adott hipotézisekkel, én elfogadom a 75-ös tanulmányának 53. oldalán a 33. sz. lábjegyzetben adott válaszát: „Ezek a magyarázatok mind helytelenek, mert a mozsár ~ magyar azonosság mind történetileg, mind nyelvészetileg helytálló”. (Vásáry  István: Julianus magyarjai a mongol kor után. 1975.). Figyelembe véve, hogy ezen a helynevek keletkezése és elterjedése már a tatár hegemónia bekövetkezte után történt, a hangsúlyt a kezdetekre, a 8-12. század – igen ritka és kétséges – „hagyatékaira” helyezem, ezért kapcsoltam össze a „tarsolyos” nyomokkal, és az ugri típusú nevekkel. (Háttérben az igazi kettős honfoglalás nyújtotta történettel). „A szuzdálialk körében élt a múlt század közepén a hagyomány, hogy e körül a szakadék körül volt a „Становище мадъяров", a magyarok száIlása.  Egy hangsúlytalan о vagy a a mozsár, mázsár alakkban redukálódott és könnyen 'kieshetett’, s így egy mzsar alak létrejötte elképzelhető, mely később egy a előtétet kapott. Földrajzilag is Szuzdál könnyékén magyar nyom elképzelhető, mint a mozsár adatok fenti tárgyalásánál láthattuk” – írja Vásáry a fent nevezett tanulmányában.

De figyelemre méltó a „mágusok” lázadása is, 1024-ben! Kik voltak ezek a „varázsló-papok”? A PVL-ben az угры egyértelműen a magyarokat jelenti. A Ruszok főnökét (a kis Igor/Ugor gyámját) Oleg „prófétának” (Олег Вещий) nevezték. („Jövőbelátó/jós” – mondhatnánk!). A szó eredete a szanszkrit „védákra” vezethető vissza, ami tudást, szent ismeretet jelent. Ebből származik az orosz „ведающий” vezető, irányító, tudó, érzékelő, észlelő stb, értelmű szó. De a Волхвы́ is hasonló értelemmel bír, csak itt a mágus, a varázsló, a jós, a pap értelem dominál! Tehát amíg a varég/rusz Oleg nagy tudású mágikus vezér volt, addig mágus-papok a népet irányító pogány szellemi vezérek, varázslók voltak. A kijevi állam létrejöttéig a ruszok fegyveres adóbehajtók, ókori maffiózók voltak, és nem földbirtokos nagyurak. Sem a területet, sem a népet ahonnan az adót beszedték nem tekintették sajátjuknak. Gyakorlatilag útonálló-kereskedő életmódot folytattak.  Kijev sem volt főváros, csak egy adóbegyűjtő hely.  „Боричев взвоз”. Ez a mólótól a raktárakig vezető utat jelenti. /Слово «боричев» означает в своем корне бор, побор, дань (от слова «брать»). Взвоз - это подъем от пристани/.  Tehát olyan, hogy orosz, kijevi, vagy szláv államalakulat ekkor még nem létezett! De, délen ott volt a Kazár Birodalom, amely uralta a Kaszpi-tengertől északra eső sztyeppét, felettük a mordvinok területe feküdt, többnyire erdős vidéken. Ettől északabbra volt olyan – a magyarok számára barátságosabb – vidék, amelyen egy több tízezres nép (Anonymus: „ugyanarról a vidékről való szövetséges népeknek megszámlálhatatlanul nagy sokaságával”) az állataival átvonulhatott. (Ez volt a Mescser-Alföld, oroszul: Мещёрская ни́зменность. 55.1821, 40.3402. Szuzdal ennek az északi szomszédságában található:  56.4211, 40.4488). Az utvonal járhatóságát bizonyítja, hogy száz évvel később (966-967-ben) közel ezen az útvonalon vonult Bulgár, majd a kazárok ellen Szvjátoszláv kijevi nagyfejedelem (942-972) is. Az Oka és Volga közét a 10. század előtt szinte teljesen a finnugor Merja törzs foglalta el. A modern szerzők úgy tartják számon a Volga-Kljazma összefolyásánál lévő 6-9. századi merja kultúrát, mint egy vegyes finnugor-szláv kultúrát.

 Anonymus: „Sok-sok nap pedig puszta tájakon vonultak”. Azért itt nem a nagyállattartáshoz, legeltetéshez szokott életfeltételek voltak, ezért írhatta Anonymus: „sehol városba vagy emberi lakóhelyhez vezető utat nem találtak. Közben nem ették ember munkájának a gyümölcsét, amint rendesen szokták, hanem hússal, hallal táplálkoztak mindaddig, amíg Oroszországba nem értek azon a részen, melyet Szuszdalnak hívnak”. És itt Ruscia alatt nem Rutheniát kell érteni, hanem Anonymus korabeli orosz államot, amely addigra már kialakult.

„Utjuk során a magyarok minden bizonnyal többször megálltak hosszabb időre. Ezért van okom azt gondolni, hogy egy ilyen állomás volt az Oka környékén is, a jelenlegi Kaluga tartományban. Ezt a feltételezést az Ugra folyó (az Oka mellékfolyója) nevére alapozhatjuk, amely nyilvánvalóan ennek a körülménynek (vagyis a magyarok áthaladásának) köszönhetően alakult ki. Kétségtelenül nevet a folyónak nem a magyarok, hanem a szomszédos szlávok adhatták.” – írja K. J. Grot, a Morávia és a magyarok című könyvében. /„Моравия и Мадьяры“ К. Я. Грота, стр. 206‑217./ Ebben a kalugai tartományban van egy kis falu Ugrica névvel. (54.4253, 33.5509), az Ugricska patak, és egy nagyabb település Ugra néven (54.7776; 34.3278) az Ugra folyó mentén. És pont azon az útvonalon, ahol a magyarok vonulhattak a krónikáink szerint! (A mai Nyizsnyij-Novgorodtól az Oka mentén szabadon lejuthattak Kalugáig, innen pedig a Dnyeperig. A kettő közötti területen meg találhatók az Ugra nevű helyek, vizek).

A krónikások nem jegyeztek fel harcokat, pusztításokat a magyarok vonulásának nyomán. A fenti leírásomból jól látható, hogy itt nem lehetett nagyobb katonai ellenállás. A magyaroknak nem volt célja a terület elfoglalása, ők Kijev környékére (Etelközbe) igyekeztek! A helyneveket sem ők adták, hanem a régóta itt élő rokon – ma finnugornak nevezett – törzsek nyelvi hagyatékai. A történeti leírást lásd az „Igazi kettős honfoglalás” című írásomban:

 http://bilecz.blog.hu/2018/01/21/az_igazi_kettos_honfoglalas?dashboard_position=123323409

Az orosz történészek is finnugoroknak nevezi azt a népcsoportot, akik itt éltek. A legrégibb krónikásuk meg is nevezi a helyeket, és a népeket is, akik uralták ezt a területet. Merja volt a neve az itteni törzsüknek, és Jár istennek áldoztak. (Valószínűleg ők voltak a Kézai említette „juriánusok”!) A Plescsejevo-tó közelében Szarszkoje földvárát és a Ples dombot, meg több száz halomsírt hagytak ránk, benne ezernyi emlékkel, amiken a régész-történészek a mai napig rágódnak és keresik a nyelvet, amin a merják, mescserek beszélhettek. Hogy magyarul a ples/pilis ugyan azt jelenti, mint a szár, talán meg sem szabadna említenem, mert hát ugye ezek szláv jövevényszavak a magyarban. Pedig ők valószínűleg értették Holm gard nevét is. Halom vár, Kopasz domb, Száraz erőd. Ezek nem fordítások, hanem magyar szinonimái a holm/halom, pilis, szár ősi szavainknak. A vikingek valószínűleg a holm szót tőlük vették át. Az „őrizni, keríteni” jelentésű „gard-grad” szavak keleti változata a magyar „vár” szó. A kapcsolatot az óorosz „var” воръ (забор) „kerítés” szón keresztűl találjuk meg. (Vasmer, pages: 1,273).  A mzsari temető (Мжарский могильник – некрополь) a régészek értékes 10-12. századi lelőhelye. „A mazsarok ősi szuzdali tartózkodásának emléke a Mzsara folyó és a Mzsarszki temetkezési domb maradt Szuzdal környékén…. Az ilyen nevű magyar nemzetségek akár már az Urálban is szétválhattak, és egy részük a Fekete-tenger vidékére telepedett, és volt, aki Álmossal a Felső-Volga vidékére érkezett”. (Малышев А. В. Пургасова русь как явление русской истории. Moszkva, 2020. 167. o. Откуда есть пошла Мещерская земля?)

Hogy mit jelenthet Szuzdal neve? Erre van sok ötlet. Felsorolok néhányat: O. Trubacsov szerint az alkot, létrehoz igéből. (Съзьдати. От него же происходит глагол «создать»); V. Nyeroznak „építem” (от формы зижду «строю»); néhányan úgy gondolják, hogy ítélethozó hely volt. ("Суждаль" произошло от того, что в древности тут судили народ); mások finn eredetűnek tartják. (вариант указывает на финское происхождение первоначального поселения Суздаля). A 18. században a görög nyelvből próbálták magyarázni: "Суздулусъ" (rabod); A. Fjodorov a „szuhodol” (сухъ – долъ) „száraz-völgy” megoldást kínálta; M. N. Tyihomirov személy, vagy törzsi névadást tételezett fel az „l” végződés miatt, Jároszlávl, Rosztiszlávl, Izjászlávl mintájára. De a Szuzda, vagy Szuzsda tőre nem adott magyarázatot. D. P. Evropeusz az észt „suzi” és a finn „susi” (farkas) jelentésből indult ki. A legérdekesebb A. A. Sahmatov híres PVL kutató rekonstruált finn „susudal” szava, amit M. Vasmer (mint számára ismeretlent), elutasított, pedig éppen ezt a formát találjuk Anonymusnál! Van skandináv népetimológiás változat is: Sydridalariki, ahol Sydri a sudr melléknév középfoka, a dalr, pedig völgyet jelent, így az eredmény: „délibb völgy”. Az oroszok  14. századi skandináv neve Garðariki volt. Itt Szuzdal neve is szerepel, mint Súrsdalar (Suzdal). Saját véleményem, hogy itt a türk szu (víz) jelentésről és a varég/rusz dal (völgy) értelmezésről van szó. Tehát szu(z)u-dal annyit tesz, hogy „vizes völgy”. Ahol az „u” régies „főnévzáró” hang, vagy képző. (Pl. út –utu; kő – kövű). A szlávoknál a magánhangzó kiesés hasonlatosan ment végbe, mint a M(a)zsara folyónévnél (Мжара). De olvastam egy érdekes, orosz elképzelést Szuzdál magyar nevéről. Ebben szuz=szűz, dál=dal, tehát a megfejtés: „szűzdal”. „В связи с этим можно вспомнить версию, выводящую его из венгерских корней «сюз» (девушка) и «дал» (песня). Получается «девичья песня»”. (Кириллица.ru Enciklopédia. «Шли угры мимо Киева горою»: как венгры проходили через Русь в IX веке.   2020-05-27)

Természetesen Anonymusnak nem kellett Szuzdal nevén törni a fejét. Sőt Juliánusz útjairól sem kellett, hogy tudjon.  (Juliánusz első útja: 1235-1236. Második útja: 1237–1238). Elégséges volt, ha birtokában volt azoknak az információknak, amik Juliánuszt és társait is útra késztették. (Ezek jobbára a keletről menekülő kunoktól származhattak). Bár Juliánusz első útján a magyarok egy részének 7. századi északra vonulását követte (Orenburg—Volgai Bulgária), a második útja már az elődök által „kitaposott” ősvényt követte, azaz Kijev – Szuzdal vonalat. (Neki ezt a „megtalált” magyarok mutatták meg, de a Volgamenti Bulgáriából Magyarországra betelepülők is ezt az útvonalat használhatták. „Pest megyében a Mende község melletti Bille, és az Izsák község melletti Bocsa-puszta neve a két volgai-bolgár vezér nevét őrizték meg. De ezeken kívül még a Fejér és Szabolcs megyei Bolgár(di) vagy Polgár(di) helynevek is egykori letelepedésük emlékét őrzik” – írja ED Ferenci, a Muszlim főszerkesztője).

„A keleti származás nyomát őrzi Anonymus megjegyzése arról, hogy a régi Magyarországot Dentumogyernek hívták. Szintén Anonymus említi, hogy Taksony idejében több muszlim kereskedő költözött Bulárföldről (azaz a volgai bolgárok földjéről) Magyarországra. 1150-ben Abu Hámid al- Garnáti arab utazó meglátogatta a magyarországi muszlimokat, és részletesen beszámolt mindenféle úti élményeiről, egy Jaqut nevű arab geográfus pedig Aleppóban találkozott 1220-ban olyan magyarországi muszlimokkal, akik volgai bolgár eredetűnek vallották magukat. Magyarország a muszlim kereskedők révén tehát mindenképpen közvetlen kapcsolatban állt Európa keleti határvidékével, ráadásul azzal a Volgai Bolgár Birodalommal, amelyben ekkor még magyarok is éltek”. „Tudtak a magyarok a „régi Magyarországról”, Magna Hungariáról a krónikákból is – ezekből értesült róla Béla király, s innen jöhetett az ötlet, hogy a borzongató hírű mongolok szándékainak kikémlelésére igen alkalmas lehetne egy keletre, az ottani testvérek fölkutatására küldött követség”.  „Voltak tehát saját, szemtanúi tapasztalatok Európa keleti régióiról…” (Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány. Typotex Kiadó, Bp., 2011. 392-3. o.) Anonymus tehát nem alaptalanul állította azt, hogy a magyarok Szuzdál földjén átvonulva érkeztek a KM-be.

Hogy Anonymus krónikát, vagy irodalmi művet alkotott-e, szerintem nem érdemes vitatkozni. Lényeg a tartalom, amely az idők során egyre igazabbá válik.

Szerintem tehát a magyarok egyik ágának (Álmos vezette népnek) az útvonala megegyezik a Gesta Hungarorumban leírtakkal. A másik ág, (Levédié) ekkor már Etelközben élt. Egyébként, már Róna-Tas András is közelített ehhez a változathoz. „A honfoglalás előtti századokban a magyarság társadalmi-gazdasági szerkezete érdekes kettősséget mutat. Egy népen belül élt együtt egy szorgalmas, földművelő, a ligetes, erdős vidéken gazdálkodó és egy a sztyeppén nomadizáló, vitézül hadakozó csoport.” – írja a „Nép és nyelv - A magyarság kialakulása. Miért maradt fent a magyar nép évezredeken át?”  című előadásában (Mindentudás Egyeteme). Csak az „egy népen belül” kifejezést kell úgy értelmezni, hogy az egyik a Volga-Káma vidékén, a másik a Don-Dnyeper (Etelköz) környékén élt. És ez a két néptöredék egyesült a 9. sz. közepén azzal a céllal, hogy visszaszerzik Attila örökségét. Ezt a változatot tüntettem fel az alábbi térképen: https://bilecz.blog.hu/2016/12/11/kettos_honfoglalas_404

Az etelközi magyarok huzamosabb jelenlétét a potuszi sztyeppén Róna-Tas András nyelvész oldalról is alátámasztja. Könyvét (West Old Turkic. Turkic Loanwords in Hungarian. 2011. Wiesbaden) sajnos nem olvashattam, ezért csak Zegernyeit idézhetem a nyest-ről (Nyugati ótörök anyanyelvünk. 2014.), aki egy rövid ismertetést közölt a könyvről. Ebből egy részlet: „A bulgárok különböző csoportjai huzamos nyelvi érintkezésben lehettek a magyarsággal. Kuvrat halála, vagyis Magna Bulgaria felbomlása után Kuvrat egyik fia, Bat Baján a magyarok közelében vagy a magyarokkal együtt élhetett. A bulgár mellett átadó nyelv lehetett a kazár is. A könyv szerzői ahhoz a véleményhez csatlakoznak, hogy a kazár nyelv bulgár típusú lehetett, miként a magyar nyelv török jövevényszavaiból rekonstruált nyugati ótörök is. A magyarok előbb a bulgárokkal voltak kapcsolatban, majd később a kazárokkal is, végül a nyugati ótörök nyelvi hatás harmadik fázisában más török nyelvű népekkel is. A könyv utal arra a nézetre (Noonan alapján), hogy a kazár birodalomban majdnem 30 etnikai csoport élt együtt”. Az a fura helyzet állt elő, hogy „a magyarból következtetünk vissza arra a nyugati ótörökre, amiből levezetjük a magyar jövevényszavainkat”. (Sudár Balázs: Mi van akkor, ha a hét magyar nem beszélt magyarul? | Kerekasztal interju| Qubit.live #3  2020. jan.20.)

[1] Тихонравов, Константин Никитич. Археологические заметки о городах Суздале и Шуе. 85-86. o.