Az igazi kettős honfoglalás elmélete szerint az Etelközben egyesült magyar törzsek egy része az Urál-Volga környékéről érkezett. Mivel jelen írásomban a nyugatra vonulásuk útvonalát taglalom, nincs jelentősége annak, hogy a kiindulási pont az un. északi, vagy déli őshaza volt-e. Ami lényeges az az igazi kettős honfoglalás alapgondolata, miszerint Árpád honfoglalói két fő részből álltak. Az egyik északról jött (valamelyik őshazából, Anonymus szerint „az ugyanarról a vidékről való szövetséges népeknek megszámlálhatatlanul nagy sokaságával”, a másik „helyben” volt, Kazária nyugati végein. (Levédi népe!). Mindezekről külön-külön esszéimben részletesen beszámolok.

Ha a fentieket figyelembe vesszük igen sok kérdésre választ nyerhetünk, amelyekről pl. Kerényi Bálint szólt a 2019. május 30-31.-én megrendezésre került XI. Szegedi Medievisztikai Konferencián. (Az újabb kelet-európai régészeti leletek alapján felvázolt (Türk Attila-féle) korai magyar történeti narratíva kritikája). Csak példának felhozok néhányat.

„Kiket kéne értenünk elődeink egy csoportján, a későbbi állam vezető rétegén, akik ráadásul meglehetősen szervezetlen formában éltek még a 9. század elején is a Dél-Urál vidékén?” A választ két részre kell bontani. Azokra, akik a Dél-Urál vidékéről jöttek, és azokra akik a kazárokkal szövetségben adóztatták Kijev környékét. Az előbbiekhez csatlakozhattak a régészek-történészek szerint ugor (magyar) jellegű tárgyakat maguk után hagyó, és később eltűnt népek egy része is. Például V. Ivanov és A. Belavin szerint a karajakupovóiak és nyevolinóiak egy része a magyarokkal együtt távozhatott erről a vidékről. (Biológiailag az apai vonalú N-L708 alcsoport köti össze a honfoglaló őseinket és a finnugor nyelvű népeket).

A magyarok szibériai „kijövetelének” elképzelése a népvándorlás korában azon alapult, hogy az erdős sztyeppet elfoglaló, 3–4. században felbomló szargatkai kultúrát magyarnak tekintették. Viszont a szargatkai bomlástól a 9. század elejéig tartó fél évezredes űrt nem sikerült tényekkel megtölteni, és szargatkai komponenseket sem találtak Kelet-Európa sztyeppi és erdős sztyeppi övezetében. Ezeknek a népeknek a többsége Kuvrat halála után, a bolgárokkal együtt jött fel az Azovi-Kászpi térségből a 8. század elején, és telepedett le a bolgárok köré, keletről. Viszont itt „szargatka-utód” rokon népekkel találkozhattak.

A szargatkai népesség polietnikus lehetett, iráni elittel, tehát nem kizárt, hogy protomagyar csoportok is a részei lehettek, ám valószínűbbnek tűnik a magyarok nyugat-szibériai eredetének többvektorúsága. Valóban kimutathatók nyugatra irányuló migrációs folyamatok, például hogy gorohovói csoportok átköltöztek a szarmaták területére a Kr. e. 4–3. században, a meszjagutovói erdős sztyeppen egy önálló enklávét alkotva, de ez is csak egy esemény volt a sok közül a középkori kulturgenezisben. A nyevolinói kultúra brodi fázisában tetten érhető migrációs impulzus a 4–5. századra tehető,  amikor a szargatkai kultúra már nem létezett. Ez inkább a késő szarmata csoportok mozgásával hozható kapcsolatba, és azon politikai és migrációs események állhattak a hátterében, melyek a bakalszkojei kultúra esetében is kimutathatók. Következésképpen tehát a magyar etnogenezis nemcsak egy, hanem több kultúrával is összefüggésbe hozható. A hipotézis, hogy a karajakupovói, kusnarenkovói, lomatovovói, nyevolinói, polomi kultúrák összefüggésbe hozhatók a magyarokkal, a temetkezések statisztikai elemzésére és a tárgyak azonosságára alapult.

A 8. századig csak szubsztrátcsoportokról lehet beszélni, a magyar nép tulajdonképpeni kialakulása az uráli régióban csak a 8–9. században történhetett a délről feljöttek hatására, a volgai bolgárok szomszédságában. Az I. évezred közepi népvándorlás ellenére O. E. Posehonova, A. V. Zubova és A. V. Szlepcova antropológusok úgy vélik, a bakalszkojei kultúra népessége szargatkai eredőkkel is rendelkezik, továbbá Aral környéki nomádok is részt vehettek alakulásában. Mindenesetre ezt követően a Tobol-Isim vidékén az europid antropológiai típus már csak keverékként van jelen a nyugat-szibériai mongoloid alapnépesség mellett. (A fentiek Matvejeva – Telenkov – Gyóni: A magyar etnogenezis kutatásának problémái. 2021. – alapján készült saját elképzelés).

A másik rész maradt a később Etelköznek nevezett területen, szövetségben a Kazárokkal. A másodikhoz csatlakozhattak az alán, kazár, onogur stb. népek akik a Kazár birodalomban kaptak szerepet és a bizánciak is tudtak róluk. (genetikai nyomuk Közép-Ázsia és a Kaukázus felé mutat). A két csoport valószínűleg kapcsolatban maradt, bizonyíték erre az aktjubai harcos sírjából előkerült leletek. (Lásd, alább!). Ez a magyarázat arra, amit Komár felvet a „szaltovói Levédia” elutasításakor: ’abban az esetben, ha a Bolsije Tyigani-típusú emlékeket a vándorló magyarok hagyták hátra, hogyan lehetséges az, hogy miután a magyarok Levédiában „a szaltovói kultúrkör nyomása alatt teljesen elveszítették kulturális sajátosságaikat”, mégis csak magukkal hozták a Kárpát-medencébe a Bolsije Tyigani-i leletcsoport egyes, az Urál-vidékre jellemző kulturális elemeit’. (Olekszij Komar:  A korai magyarság vándorlásának történeti és régészeti emlékei. 90. o.). A válaszom: nem volt Levédia (közbenső állomás), továbbá „az Urál-vidékre jellemző kulturális elemek” Etelközben (szubbotci stilus) alakultak ki a 8-10. században és innen kerültek az Urál-Volga és innen Szamara környékére is.

Egy fiatal, magyarnak megállapított, 9. században eltemetett nő és csecsemő maradványait tárta fel 2023-ban egy múzeológus expedició a Bannov- tanyán (хутор Баннов), amely a Nagy-Kinyel folyó torkolatának közelében fekszik. (Mára teljesen megsemmisült 19. századi település). A Nagy-Kinyel a Szamara jobb oldali mellékfolyója. A lelőhely az első telepesek sztárosztájáról (Bannov) elnevezett tanyáról kapta a nevét. A régészek nem találtak erőszakos halálra utaló nyomokat, feltételezésük szerint az anya és csecsemője a szüléskor meghaltak. A helyi régészek megállapították, hogy a leletek a magyar 9. századi kulturkörbe tartoznak. Ezt a későbbi laboratóriumi vizsgálazok is igazolták. A Bannov-tanyai magyar halottak fejpárnája köré nemcsak háztartási tárgyakat, hanem értékes bronzékszereket is elhelyeztek. (Источник: https://bloknot-samara.ru/news/vengerskiy-sled-na-zabroshennom-kladbishche-pod-sa). Valószínűleg egy magyar identitású főember családtagjai lehettek. Mindezt -- ellentétben az orosz régészek (Szergej Zubov) véleményével -- én nem a magyarok vonulási útjának alátámasztásának, hanem a KM (Etelköz) és az Urál környékiek szoros kapcsolatának tudom be. Mint ahogyan korábban Botalov is tartotta: Актюба – новый мадьярский комплекс в Южном Зауралье. Боталов С.Г., Таиров А.Д., Грудочко И.В., Газизова С.Р., Парунин А.В. Труды КАЭЭ ПГГПУ вып. XIX Пермь, 2021. 84. oldal. („Судя по аналогиям данный предметный комплекс соответствует материальной культуре Карпатской котловины времен Обретения Родины самого конца IX – начала X в. И свидетельствует о тесных связях Зауральского и Карпатского населения в это время”). A 9. században a Közép-Volga vidékére keletről, az Urál felől ugor eredetű kusnarenkovoi kultúra törzsei hatolnak be. Tatárföld területén nem kurgános temetőt hagytak Bolshiye Tigany falu közelében, a Szamarai régió területén pedig a Borszk-kerületi Nyemcsanka falu közelében. (История Среднего Поволжья. Древности самарского края). Lásd még Lifanov térképén Рис. 3. Погребальные памятники и отдельные находки субботцевского типа на территории степного и лесостепного Заволжья. (АРХЕОЛОГИЯ ЕВРАЗИЙСКИХ СТЕПЕЙ №5, 2022.).

Fig. 3. Burial sites and individual fi ndings of the Subbottsy-type on the steppe and forest-steppe Trans-Volga region. 1 – Bolshiye Tigany, 2 – Igim, 3 – Chishma, 4 – Zolotaya Niva III, 5 – Lebyazhinka, 6 – «23-24 km», 7 – «116 km», 8 – Prosvet, 9 – Bobrovka, 10 – Chelovechya Golova, 11 – Marychyovka, 12 – Nemchanka, 13 – Pechinka, 14 – Palimovka, 15 – Romashkino, 16 – Kamennodolsk, 17 – Chyornaya Padina, 18 – Lugovskoe, 19 – Yaman, 20 – Tamar-Utkul, 21 – Tortoba

A 9. század elején az Oka mentén vonul Etelközbe Álmosék népe és találkozik Levédi népével. (A Volgától keletre élők, a Szamara környékiek maradtak és beolvadtak a környező népekbe). Így teljesen érthető, hogy a KM 10. századi, a Dnyeszter-vidéki és Dnyeper középső folyása menti lelőhelycsoportok régészeti hagyatékában nagy a hasonlóság a Volga-Urál-régió kora középkori hagyatékával.

A két főcsoport választhatott Levédi és Álmos vezérsége között. Az eredmény ismert. „Akármelyik elképzelést is tekintjük irányadónak, a 9. századi magyarság már igen régóta nagyon is szervezett formában élt” – ismeri el Kerényi is. Ezzel választ adtunk arra a kérdésre is, hogy melyek voltak azok a "sokszínű, több irányból érkező, több féle múlttal rendelkező csoportok", amikről Türk is beszélt. A török bärsil névalak a magyar bercel alakkal tökéletesen egyeztethető nyelvészeti szempontból, az s>c és i>e hangváltozások a magyar nyelvben zajlottak le. A magyarországi Bercel helynevek alapján feltételezik, hogy a magyarok kapcsolatba kerültek a berszilekkel, és egyik lehetőségként felmerült, hogy talán a magyarokhoz csatlakozott kazárok egyik törzse voltak.

Nem osztom viszont Gyóniék azon elképzelését, hogy „Továbbra is aktuális a 6–8. századi uráli és nyugat-szibériai kultúrák vizsgálata, mint a Tobol–Isim menti erdős sztyeppi bakalszkojei, az erdős sztyeppi és az Isim–Irtis tajgai régiójába benyúló potcsevasi, a dél-uráli karajakupovói kultúráké. A 8–9. században kezdett kialakulni a magyar etnosz, mint politikai szerveződés is (Hetumoger), mint ezt V. A. Ivanov is feltételezte”. Ez a folyamat – véleményem szerint – már csak Etelközben, a két csoport találkozása után, kezdődött el. Az időpont viszont stimmel!

Ami a magyarok 9. század eleji-közepi nyugati „kalandozásait” illeti, ebből az etelközi „konglomerátumból” logikusan feltételezhető és szinte semmi sem mond ellent neki.

Kihagyva Kerényi több kritikai észrevételét, utoljára hagytam a jelen írásommal is kapcsolatba hozhatót: „A Dél-Uráltól Etelközig tartó vándorlást a szerzők a steppe és erdővidék határán képzelik el, aminek oka a magyarok számára, mint írják a kazár kaganátus megkerülése lehetett. VII. Konstantin császár magyarok eredetéről szóló fejezeteit olvasva elég nyilvánvaló, hogy a magyarok bizonyos időben és ideig szoros kapcsolatban álltak a kazárokkal.” – Tekintettel arra, hogy a magyarok északi csoportja – a volgai bolgárokkal együtt – nem éppen testvéri kapcsolatban voltak a kazárokkal, míg a déliek szövetségesnek számítottak – a felvetés okafogyottá válik.  Most tehát térjünk rá az északiak vándorlásának lehetséges útvonalára, pontosabban hol is kelhettek át a Volgán, és merre vették útjukat, továbbá, hogy időben meddig tarthatott vándorlásuk?

Nézzük először a volgai átkelést Anonymus szerint. A technikai részt a krónikás részletezte. A kérdés, hogy hol történhetett. Egyik támpontot a krónikás megadta, amikor megjelölte az oroszföldre lépésük helyét: azon a részen, melyet Szuszdalnak hívnak. Ez már a Képes Krónikában is így szerpel: „Áthaladtak a besenyők, a fehér kunok országán, Szuzdálián és a Kiev nevű városon”  (Geréb László fordítása).  Kézai Simon mester Magyar Krónikájában ez így szerepel: „átkelének a besenyők, a fejér kúnok országain és Kió városán” (Szabó Károly fordítása). Tehát semmi utalás Kazárföldre! Ez azt jelenti, hogy Kazáriát valóban északról megkerülték. De, hát ott egészen más körülmények vannak, mint a sztyeppén! Anonymus erről sem feledkezett meg: „Etel folyót pogány módon tömlőn ülve úsztatták át, és sehol városba vagy emberi lakóhelyhez vezető utat nem találtak. Közben nem ették ember munkájának a gyümölcsét, amint rendesen szokták, hanem hússal, hallal táplálkoztak mindaddig, amíg Oroszországba nem értek” Tehát, halásztak, vadásztak. És ez a vándorlás időtartamára is kihatott. Az erdős sztyeppét nekik sürgősen el kellett, hagyni, mert a téli legeltetés létfontosságú volt. Az állataik ugyanis teljes ridegtartásban voltak. Télen-nyáron legeltettek. A lovak pl. 40 centiméteres hó alól is képesek kikaparni a táplálékot. Az un. tyebenyovka (тебенёвка) őseink lovai számára létfontos volt. Az erre alkalmas téli legelők az erdős sztyeppén ritkák. Ezért feltételezhető, hogy a délre vándorlás egy-két éven belül történt. De vannak-e régész nyomok?

Ha a magyar nyomokra utaló tarsolylemezek egyik ismert lelőhelyét – a Mariföldön fekvő Veszelovót (д.Семёново 57.7856, 46.1949), vagy a tőle nem messze fekvő Ruszenyikhát (56.9046, 45.3518), ahol hasonló formájú tarsolyra bukkantak a régészek – légvonalban összekötjük Szuzdállal (56.4199, 40.4491), akkor ez a vonal valahol Nyizsnyij-Novgorod fölött metszi a Volgát. Tehát itt történhetett az átkelés! Ezek a tarsoly leletek szinte kijelölik a magyarok útját, amin jártak (útiránytól függetlenül). Kezdjük az Urál déli lábánál. Bajanovói (permi) temető: 58.683333; 56.966667. „Ebbe a temetőbe feltehetően egy olyan közösség temetkezett, amely etnokulturális hagyományai, és minden bizonnyal az általa beszélt nyelv tekintetében is rendkívül közel állt a honfoglalás kori magyarsághoz. Ily módon az Urál nyugati előterének Perm környéki területei (a délen elhelyezkedő 9–11. századi lomovatovói lelőhelyek) ugyanúgy Magna Hungaria részét alkották, mint az Urál nyugati előterének déli területei (Tatárföld északkeleti része és Baskíria)”. (Andrej M. Belavin – Andrej V. Danyics – Vlagyimir A. Ivanov: Korai magyarok az Urál nyugati előterében. Perm, 2015. Budai Dániel fordítása.  574. o.). A 2011-ben, az Ujelgi-tó melletti ásatásokból (55.85051, 61.55807) előkerült, valamint a korábban Szterlitamak (Стерлитамакск N 53.63333 E 55.95000. Ufától D-re.) lovas sírjaiban talált fegyverek és edények a honfoglaló magyarok régészeti hagyatékához hasonlóak. 2021-ben – nem messze az Ujelgiben talált magyaros jellegű harcostól – a 181 m magas Szovinaja Hegynél («Гора Совиная», 55.7166; 61.9253, magyarul: Bagoly Hegy) magyar temetőt találtak, amelyben egy harcos felszereléseiről egyértelműen kiderült, hogy a magyar honfoglalók leleteivel azonos. (Актюба – новый мадьярский комплекс в Южном Зауралье. Боталов С.Г., Таиров А.Д., Грудочко И.В., Газизова С.Р., Парунин А.В. Труды КАЭЭ ПГГПУ вып. XIX Пермь, 2021. 84. oldal.) A szerzők szerint csak egy „visszatérő harcos” lehetett, mert a felszerelése olyan volt, amit akkoriban ezen a vidéken nem tudtak készíteni. Ez pedig a KM (Etelköz) és az Urál környékiek szoros kapcsolatára utal. (Судя по аналогиям данный предметный комплекс соответствует материальной культуре Карпатской котловины времен Обретения Родины самого конца IX – начала X в. И свидетельствует о тесных связях Зауральского и Карпатского населения в это время).

Magna Bulgaria széthullása után a Volga-Káma könyökben megtelepülő bolgárokat a keleti oldalon, É-tól D-ig a magyarok vették körül.

Megállja a helyét Olekszij V. Komar véleménye is, amit Türk említ: „A leletekből azt olvasta ki, hogy intenzív kapcsolatnak kellett lenni a nyugati és a keleti magyarság között. Csak ma már nehezen tudjuk elképzelni, hogy a 10. században is ugyanúgy létezett mobilitás”. De ez az intenzív kapcsolat fenn állhatott már a 7. századtól, sőt korábbról, kezdve is a magyar közösségek között. Az uráli átjáró keleti oldala a bronzkortól kezdve fontos és ideális az itt megtelepedő vagy átvonuló népeknek – köztük esetleg a magyarok őseinek is. (Borbás Barna interjuja 2019-ben Türk Attilával: Keleti magyarok nyomában: új mérföldkőnél az Urálon túli őstörténet-kutatás. valaszonline). Türk A. munkahipotézisként elmondja, „hogy egy keleten maradt magyar közösség maradványait találhattuk meg Ujelginél. Olyan közösségét, amely a Kr.u. 830 körül végbement nyugati elvándorlást követően helyben maradt, sőt a 10. századra még keletebbre is húzódhatott, talán éppen az akkor erőteljes terjeszkedésben lévő volgai bolgárok miatt”. Szerintem nem csak keletre, hanem délre is húzódhattak, lásd a Szamara környéki „magyaros” leleteket. (Mászlennyikovó N 52.82289 E 49.08125; Palimovszki temetők; Romashinski temetők; temető a Nyemcsankai elágazásnál; temető a 116 km -en; Lugovszkoe temető). „V. A. Ivanov a Szamara környéki sírcsoportban a magyarok nyugati irányú vándorlásának eredményét látta. Feltételezése szerint a magyarok éppen ebben a régióban keltek át a Volgán (Ivanov 1996; Ivanov 1999, 93–97). Sz. B. Perepjolkin és D. A. Sztasenkov megjegyezte, hogy egy ilyen elméletnek csak akkor van létjogosultsága, ha az említett sírok a 9. század második felénél nem későbbiek (Perepjolkin–Sztasenkov 1996, 204–205).” / Olekszij Komar:  A korai magyarság vándorlásának történeti és régészeti emlékei. Bp. 2018. 167. o.). Ameddig az abszulut időpont nem tisztázódik, én úgy gondolom, hogy ezek a magyarelődök nem mentek nyugatra, hanem maradtak és egybeolvadtak a helyiekkel. Itt a Volga alsó részén újabb – a szubbotyici leletekhez hasonló bronz övvereteket (húros hangszeren játszó, ülő figurával) találtak Kamennodolszk (Каменнодольск, N 52.25507 E 51.36460), és Csornaja Padina (Чёрная Падина N 51.02645 E 47.87726) falvaknál. Ezek a leletek nem a magyarok célirányos (honfoglaló) vándorlásáról, mint inkább a Volga-menti dél-irányú terjeszkedéséről árulkodnak. (Н.А.Лифанов: Каменнодольская находка: к вопросу о заволжском отрезке «мадьярского пути на запад». АРХЕОЛОГИЯ ЕВРАЗИЙСКИХ СТЕПЕЙ No. 5, 2022.) Mint ahogyan Benkő Mihály írja, hogy „a keleti magyaroknak a közép-ázsiai új honfoglalásban résztvevõ déli csoportja valószínûleg a kipcsak törzsszövetséghez csatlakozott a sikeres „visszatérés” után Ázsiába. A kipcsakokkal együtt élhettek mintegy kétszáz évig, egészen a XVII. század végéig, a mai Kazakisztán déli területén, a Kara Tau hegységben”.

Nyugatra haladva a következő a Csepca és a Pyzel összefolyásánál lévő Idnakár lelőhely 58.14926; 52.73420, majd a Veszelov-tanyán feltárt temető következik: 57.7856, 46.1949. Tőle nem messze dél-nyugat irányba van a ruszenyikhai temető: 56.9046, 45.3518. De közben ott van a bolgár területen, a Volga partján a híres tankejevkai temető, (54.82265; 49.11438) amelynek a 149-es számú sírjából egy szép tarsolyfüggesztő darab került elő. A Volgán átkelve az 53.38722; 41.77963 koordinátákon találjuk a Krjukovo-Kuzsnoe temetőt (Крюково-Кужновский могильник), ahol szintén találtak lemezes tarsolyt (Lásd Erdélyi István 1967-es rajzát). Majd elérjük a Kijevbe vezető Oka völgyét. Itt az Oka bal oldalán a Csernyicska patak jobb partján találtak rá a panovói bőr tarsolyra és tartozékaira: 55.3369; 41.8052. Innen Kijev irányában a csernyigovi térségben, Sesztovcitől délre fekvő hajdani Korovel településen (51.374; 31.187) találták meg az ún. sesztovci szárnyas veretes tarsolyt. 2002-ben Kijev város területéről került elő egy in situ állapotban megőrződött és felvett 10. századi veretes tarsoly. És itt a vége az Uráltól Kijevig tartó útnak!

Sz. Botalov 2022. 02. 14-én a MAJÁK nevű újságnak adott interjújában mondja a 2021-es régészeti feltárásról a Sólyom-magaslat közelében (Сопка Соколиная): „A leletegyüttes két csoportot foglal magában: az elsőt a „magyar” stílusú díszítések alkotják, amelyek feltűnően hasonlítanak a 10. század eleji Kárpát-medencei leletanyaghoz. Ugyanezt a stílust láthatjuk a szomszédos Kunasaki kerületben, az Uelgi-tó partján található, területileg közeli temetkezési leletekben. Ugyanebből a csoportból kitűnnek a lemez lapocskák (öv- és ruhaveretek), amelyek hasonlóak, a 2007-es ukrajnai  leletekhez.” A második „altáji” mintázatú volt. Az ukrajnai területen pedig 2007-2008-ban, A. Szuprunyenko magyar emlékeket talált a Dmitryvka (N 49.10682 E 33.61336) falunál és Katerynivka (N 47.64183 E 34.14834) faluban végzett ásatások során. A magyar lakosság egyértelműen a Vorszkla és a Szula közén lakott. (История от Ярослава Пилипчука, 2018. Magna Hungaria: как предков мадьяр искали в Этелькезе, Лебедии и на Волго-Урале). Csak megjegyzem, hogy itt van a közelben Lebegyin nevű város (50.5799, 34.5098) és még egy pár hasonló névvel, amelyről a Levédi a hattyú vajda? című írásomban írok. A Pszjol menti Lebegyinről még annyit, hogy nevét valószínűleg a mellette lévő Lebegyinszkoe tóról kapta, vagy az azonos nevű falvakról, ahonnan a lakói 1652-ben beköltöztek. (Innen: Lebegyin 48.9609, 31.55 és Lebegyin 50.3558, 31.1703).

A fentebb leírt régészeti leletek hasonlósága szerintem abból ered, hogy az etelközi (később a KM-i) és az uráli területek között rendszeres kapcsolat volt a magyarelődök között és ez tartott a 8. század elejétől a 10-11. századig.

És a helynevek? Azokkal sem állunk rosszul. Nézzük Szuzdál környékét. Tudjuk, hogy a város a Kamenka-folyó kanyarulatában fekszik, amelynek a jobb oldali mellékfolyója a Mzsara. (Река Мжара). Vlagyimírtől 31 versztnyire, Szuzdáltól 2 versztnyire van egy szakadék, melyet Mzsorü-nak hívnak. A hagyomány szerint e körül a szakadék körül volt a „Становище мадъяров", a magyarok szállása. /Vásáry István: Julianus magyarjai a mongol kor után. Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)/. E nevek hasonlatossága a magyar névhez – szembetűnő. (Звучит искаженное слово Маджары или венгерское племенное название Мадьяры). Az orosz történészeket is foglalkoztatta a magyarok útja. A 19. század végén így ír a helynevekről Grot: „Útjuk során a magyarok minden bizonnyal többször megálltak hosszabb időre. Ezért van okom azt gondolni, hogy egy ilyen állomás volt az Oka környékén is, a jelenlegi Kaluga tartományban. Ezt a feltételezést az Ugra folyó (az Oka mellékfolyója) nevére alapozhatjuk, amely nyilvánvalóan ennek a körülménynek (vagyis a magyarok áthaladásának) köszönhetően alakult ki. Kétségtelenül nevet a folyónak nem a magyarok, hanem a szomszédos szlávok adhatták.” – írja K. J. Grot, a Morávia és a magyarok című könyvében. /„Моравия и Мадьяры“ К. Я. Грота, стр. 206‑217./ Ebben a kalugai tartományban van egy kis falu Ugrica névvel. (54.4253, 33.5509), az Ugricska patak, és egy nagyabb település Ugra néven (54.7776; 34.3278) az Ugra folyó mentén. És pont azon az útvonalon, ahol a magyarok vonulhattak a krónikáink szerint! Vernadszkij is talált ilyeneket: ott van két „Magyar” nevű falucska is: Mazsari és Mazsarovka. (Мажары, село в Синельниковском районе Днепропетровской обл. 48.1725°, 35.554722°; Спасо-Мажаровка, село в Знамянском районе. 48.705278°, 32.321111°). Igaz, hogy ezeket még a magyarok 7. századi északra vonulásának nyomainak tartja: „Верной поэтому представляется датировка первой угорской Landnahme второй половиной седьмого века.”

Grot szerintem helyesen állapította meg a magyarok útját, kivéve a célt. Mert ez nem lehetett Kazária, csak Kijeven keresztül Etelköz, azaz a szlávokhoz vezető gyesznai út.  „amikor a magyarok úgy döntöttek, hogy elhagyják szülőföldjüket és új otthont keresnek maguknak, nem választhattak más útvonalat, mint a Káma és Volga mentén az Okáig, és felfelé az Okán, a Don felső szakaszához (azaz a kazárokhoz vezető kereskedelmi út mentén, amelyet régóta ismertek). Az Okánál (forrása mai Alekszandrovka falunál: 52°21’47”; 36°12’10” van) azonban választhattak, mert az út kettévált: az egyik a Donhoz, a kazárok felé, a másik a Gyeszna felé és innen  a Dnyeperhez, a  szlávok felé vezetett. A magyarok, ahogy látni fogjuk, az elsőt preferálták.” /„Моравия и Мадьяры“ К. Я. Грота, стр. 206‑217./. Annak ellenére, hogy sok kritika érte Grot elképzelését, nagyban megerősíti ennek valószínűségét az a tény, hogy kb. száz év múltán 964-ben a kazárokat legyőző rusz uralkodó I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem serege ugyan ezen az útvonalon haladt Kijevből Bulgár felé. Az orosz krónikákban ez dokumentálva van: «И идее на Оку реку и на Волгу, и налезе вятичи, и рече вятичемъ: «Кому дань даете?» Они же реша (сказали): «Козаромъ по щьлягу от рала (плуга) даемъ».

 Kép. I. Szvjatoszláv útvonala

 A kor viszonyainak megfelelő alaptérképet G.V. Nosovskiy és A.T. Fomenko készítette, ami a középkori Rusz földrajzi rekonstrukciója szerintük. (НХ авт. Носовский Г.В., Фоменко А.Т.)

A bejelölt útvonal csak elméleti. Elképzelhető, hogy nem az Oka északi oldalán (Kolomnánál), hanem a túlparton, Rjázánytól délre vezetett az út. Itt vannak a Cna/Moksa-völgyi magyar leletek. Lásd a mordvin területekre jelölt sírokat Ivanov térképén. (Ugyan ez Olga Viktorovna Zelencova: ’Magyar’ jellegű övdíszek Volga menti finn nyelvű népek temetőiből a Volga jobb partvidékéről című tanulmányában a 12.1. képen is látható 8-14-es számmal és piros színnel jelölve.)