Amikor a magyar honfoglalásról írnak a kutatók, gyakran idézik az orosz őskrónika ismert mondatát, hogy: „6406. (898) évben Vonultak a magyarok a Kijev hegye mellett, melyet most Magyar hegynek neveznek, és a Dnyeperhez elérve sátrakat állítottak, úgy vándorolva, mint a polovecek.”

Jómagam is többször visszatértem ehhez az állításhoz, mivel sem az évszám, sem a tevékenység nem stimmelt Árpádék bejövetelének ismert történetével. A hazai és külföldi történész véleményeket erről az „anomáliáról” már sokszor leírtam, ezért ezt most kihagyom. A saját elképzelésemet azonban röviden megismétlem, mert ennek további alátámasztására fogtam neki jelen írásom elkészítéséhez. A lényege ennek az, hogy az orosz krónikákban a magyarok 898 évi megjelenése Kijevnél nem a „keletről éppen akkor jövő” honfoglaló magyarokra vonatkozik! Az, hogy sátorszekerekkel (вежами) érkeztek -- és nem mentek be Kijevbe -- jelenthet mást is, mint hogy egy több tízezres népvándorlás leírása lenne!  Ráadásul nem csináltak semmit! Csak úgy jártak, mint a palovecek. A „vezsa” szó értelmezése, sem egyértelmű. A sátorszekerek használata abban az időben „univerzális” volt. Akkor hát, kikre vonatkozik az orosz krónikások szövege? A válasz egyszerű: Árpád adószedő különítményére!

Amennyire természetes nekem ez a felismerés, annyira elfogadhatatlan azoknak, akik a kijeviek és a magyarok 9. századi kapcsolatát másképp értelmezik. Ez azért van így, mert én V. G. Vernadszkij (1887-1973) orosz emigráns történész szemléletét osztom ebben a kérdésben. Mivel a magyar nyelvű Wikipédia még adós Vernadszkij élettörténetének leírásával, most szólok róla néhány szót, ezt pótolandóan.

G.V. Vernadszkij -- Гео́ргий Влади́мирович Верна́дский (George Vernadsky) – orosz-amerikai történész 1887-ben született Szentpéterváron. Moszkvai, freiburgi, berlini egyetemeken tanul, 1913-tól a Pétervári Egyetem orosz történelem szakának privát-docense. 1920-ban el kellett hagynia Oroszországot, mert a Vrangel kormány sajtóosztályának volt a vezetője. Vernadszkij 1933-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. 1946-ban a kaliforniai Stanford Egyetemen az orosz történelem professzora lett. Vernadszkij munkásságát az Egyesült Államokban számos tudományos címmel ismerték el. Így 1931-ben a The Mediaeval Academy of America levelező tagja lett, 1946-ban a Yale Egyetem orosz történeti professzora, 1958-ban a humán tudományok tiszteletbeli doktora a Columbia Egyetemen, 1965-ben pedig az Amerikai Szlávkutatási Társaság élethossziglani tiszteletbeli elnökévé választották. Vernadszkij tankönyveivel és tudományos műveivel elősegítette az angol nyelvű ruszisztika alapjainak lerakását. Felhasznált irodalom G. V. V. első könyve, amely 1943-as kiadású: Orosz történelem, és az Ókori Rusz. (Русская история. — М.: Аграф, 1997. ; Древняя Русь. — Тверь—М.: Леан, Аграф, 1996.) Ez utóbbi interneten is olvasható: http://oldru.com/vernadsky/ver01/menu.htm Itt a bevezetőben B. Nyikolájev ír Vernadszjij életéről és munkásságáról. Írásom szempontjából kiemelem azt, amit Nyikolájev is fontosnak tartott megjegyezni, miszerint Vernadszkij azon a véleményen volt, hogy Kijevet egy kazár határvédő erődnek építették az Avar Birodalom határán a Dnyeper-menti szláv törzsek feletti kazár fennhatóság biztosítására. (По мнению Вернадского, Киев был основан как хазарская пограничная крепость на границе с Аварским каганатом, оплот хазарской власти над славянскими племенами на Днепре). Mindez a sztyepi lovas népek (többek között a magyarok) jelentős közreműködésével történt. Állításait nyelvi, régészeti és történelmi adatokkal támasztja alá. (Megjegyzés: Talán még Türk Attiláék is visszatérnek Vernadszkij fejtegetéseihez, miközben a Szubbotyici-horizontot vizsgálják!).

A 898-as események bevezetésére (előzményeire) idézek néhány gondolatot Vernadszkij  kazár-bulgár időszakának leírásából, főleg az ugorok és ászik Dél-Oroszországban című fejezetből. /ХАЗАРО-БУЛГАРСКИЙ ПЕРИОД (650-737 гг.) /. Ez a rész nálam a „honfoglalás előzményeit” bemutató térképemen mint „kazáriai magyarok 7. században. Vezetőjük 830 körül Levédi” megnevezéssel van jelölve. Az esszémben így írok róla: „A Kazár Birodalomban szövetségesként élő magyarok többször összetűzésbe kerültek a kazár kagán központi seregeivel, (pl. 834-ben feldulják és lerombolják a Don jobb partján épült erődöt) ezért a kagán a magyarok ellen felépítette Sarkel erődjeit a Don bal partján. A magyaroknak ez a csoportja a Don nyugati oldalára került, az Azovi tenger északi részére. Vezetőjük valószínűleg Levédi volt, akivel a bizánciak is diplomáciai kapcsolatban voltak. Ezt a tereületet nevezték el Etelköznek, amelynek az északi határa Kijevig is elért. Olyan ország, hogy „Levédia” nem létezett! A Kijevbe vezető utakat dél felől a Lübegy folyó -- река Лыбедь -- mocsaras vidéke zárta le, ami okot adhatott a Lebédia elnevezésre! (Lásd: «Киевские реки и ручьи»). http://bilecz.blog.hu/2018/01/21/az_igazi_kettos_honfoglalas

Levédia lokalizálása során vizsgálták magyar szemmel is a Szaltovó-majáki kultúrát. Bár nem akadtak konkrét szaltovói-ősmagyar nyomokra egyes kutatók a krónikák (alapvetően a DAI és a Képes krónika) jelentése alapján mégis feltételezik az egykori magyar jelenlétet. A szaltovói-kultúra ugyanis megfelel a Kazár Kaganátus térbeli és időbeli kiterjedésének egyaránt. Etnikai szempontból pedig lakóit iráni (alán), türk (protobolgár), türk-ugor származásúnak tartják.[1] A szaltovói kultúrát régebben egészében a magyaroknak tulajdonították, de inkább a magyarok és félnomád török népek, alánok valamint egyes észak-kaukázusi népek (adige-cserkeszek és dagesztániak) közös kultúrája volt. Ezt viszont tételes régészeti elemzéssel eddig még senki nem bizonyította. De igazsága lehet Bendefy Lászlónak, aki a sztyeppövezet történetét lényegében azonosítja a magyarok történetével. Felfogása szerint a hunok, avarok, bolgárok valójában mind magyarok voltak. 

De mások is hasonlóképpen látják a kazár-magyar kapcsolatok kezdetét: „…ezek a törzsek, akiket akkor még ugyan senki magyaroknak nem nevezett, a Kazár Birodalomban éltek, úgy a hétszázas évek eleje óta. És ez nem volt éppen akármilyen birodalom. Uralta a sztyeppe déli részét a Krím-félszigettől az Uralig, ha keletről nyugatra, és a mai Észak-Ukrajnát ól le, egészen a Kászpi-ten- ger és az Arai-tó mellékén át a Kaukázus déli lejtőiig, ha északról dél felé tekintünk. Sok nép, nemzetség, törzs tartozott a mindenkori kazár nagykagán fönnhatósága alá, a jászok (jazigok), a besenyők, az alánok, a krími gótok, és a többiek mellett a mi őseink is”. (Türk Attila, alias Szatmári J.I.: Mások vittek rossz utakra minket...2010.)

A szaltovói kultúra kezdetét az alánok -- a 737. évi arab hadjáratot követő -- kazár áttelepítésétől (a Kaukázusból az erdős sztyeppe vidékére) számíthatjuk. A magyarokat szintén a kazárok telepítették a Szeverszki Donyec környékére. A kultúra eltűnését a 10. század végére teszik. Oka pedig (szerintem!) a magyarok és a csatlakozott népek kivonulása volt a tájegységből!

Az alán-magyar együttélés korai emlékét a középkori magyar krónikákban megtalálhatjuk, amikor elmesélik, hogyan szerzett magának feleséget Hunor és Magor. A meotiszi mocsárban élt ifjak egyszer csak lecsaptak a kürt ünnepét ülő Belár lányaira, akik között ott volt Dulo alán fejedelem két lánya is. Az elrabolt lányokat feleségül vették a vitézek, és tőlük származnak a hunok és a magyarok. Még a történészek is elismerik, hogy a vérszerződésen kívűl a Kazár Birodalomban a házasságkötésekkel lehetett hatalomra szert tenni. És erről a DAI-ban is szó esik!

[1] Открытия последних десятилетий, сделанные в районе верхнего и среднего течения Северского Донца, показывают, что салтовское население здесь было отнюдь не монолитным, а состояло из общин иранского, тюркского, тюрко-угорского происхождения. /A.A. Тортика:  Северо-Западная Хазария в контексте истории Восточной Европы (вторая половина VII - третья четверть X вв.)/ 

Vernadszkij azt írja, hogy Nagy-Bulgária bukása után az észak-kaukázusi ugorok (szaragurok) észak-nyugati irányban a Fekete-tenger menti sztyeppékre húzódtak és itt a kazárok szomszédságában éltek, de nem 3 évig, mint ahogyan a DAI-ban (valószínűleg tévesen) írva van, hanem több száz évig. (A DAI „tévedése” miatt az ott tartózkodás állítólag H. Grégoir «Le nom et l'origine des Hongrois» című művében 3-ról 300 évre módosul)„ ez egyszerű félreolvasása a t’-nek, mint treis. De a „tau” 300-at jelent!” -- Douglas Morton Dunlop (1909–1987) angol Kelet-kutató írja ezt a „The History of the Jewish Khazars” (New York: Schocken Books, 1967). könyvében. Természetesen a 300 év csak hozzávetőleges. Ha a három évet nyíltan nem is cáfolják a régészeti vizsgálatok, de például az alábbihoz hasonló megnyílvánulások szerinti események nem férnek el ilyen szűk intervallumban: „A 9. századtól a magyar törzsszövetség egyik legmeghatározóbb szomszédja (hol szövetségese, hol ellensége) Bizánc volt. Leó-, majd fia Bíborbanszületett Konstantin birodalma, mint egy kellemetlen, de adott esetben jól kihasználható nyugati szomszédként tekintett a Levedi, majd Álmos vezette nomád törzsszövetségre. A kapcsolatrendszer is e szerint alakult, hiszen a magyarok vagy bizánci szövetségben vagy Bizánc ellen hadakoztak: a cél mindkét esetben mindenkor a remélt zsákmány, vagy a kiharcolt gazdasági előnyök voltak, a katonai és politikatörténeti eseményeken túl a régészeti emlékanyag jól jellemzi e két terület sokrétű kapcsolatrendszerét. Érintkezéseik sokszínűségét jól jellemzik a fennmaradt írott források. Az írott források egyértelműen mutatják, hogy a honfoglaló magyarok a forgalmi pénz ismeretében foglalták el új hazájukat. Az éremleleteknek az elemzését elvégző Kovács László külön is hangsúlyozta, hogy az egyes darabok több úton is a magyarokhoz kerülhettek. A legáltalánosabb lehetőség, az írott forrásokból is jól ismert magyarok által folytatott katonai hadjáratok és az ehhez kapcsolódó fogolykereskedelem, valamint rabszolga kereskedelem lehetett. Nyilvánvaló az is, hogy ily módon a magyarok már a honfoglalás előtt részt vettek a Bizáncot is érintő távolsági kereskedelemi rendszerben: (pld. A kherszoni rabszolga kereskedelemben való részvétel)”. (Langó Péter, doktori disszertáció. A kárpát-medence 10. századi emlékanyagának délkelet-európai kapcsolatrendszere. Budapest 2012.)  860 körül Cirill találkozott a magyarokkal a kazároktól hazatérőben a Krím-félsziget környékén. Császáruk azért küldte őket a kazárok földjére, hogy terjesszék a kereszténységet, de mint tudjuk, ez már veszett fejsze nyele akció volt, hiszen a kazár vezetőréteg addigra fölvette a judaizmust, így a szláv térítő testvérek útja ebből a szempontból nem nevezhető sikeresnek. Abból a szempontból viszont igen, hogy egyáltalán túlélték ezt az utat. Cirill legendája szerint ugyanis, mikor Kherszón táján a szent ember éppen hajnali imáját végezte, magyarok rontottak rá „farkas módra üvöltve, meg akarván őt ölni. Ő azonban nem rettent meg, sem az imáját nem hagyta abba, csak fohászkodott, ’Uram, irgalmazz!’, mivel éppen befejezte ájtatosságát. Ők pedig, meglátván őt, isteni parancsolatra megszelídültek és hajlongani kezdtek előtte, és hallván ajkának tanító szavait, békében elengedték őt egész kíséretével együtt.” (Sándor Klára: Múlt idők története. GALAMUS, 2010. okt. 24). Bölcs Leó bizánci császár (886-912) Taktika című hadtudományi munkájában különböző népek, köztük a besenyő támadás elöl nyugat felé húzódó magyarok hadszervezetéről és harcmodoráról számol be. " Ámde szólni fogunk a türkök [magyarok] szervezetéről és hadirendjéről, mely keveset vagy mit sem különbözik a bolgárokétól; hogy férfiakban gazdag és szabad ez a nép, és egyéb pompát, a bőséget mellőzvén, csupán arra van gondja, hogy vitézül viselkedjék a maga ellenségeivel szemben”. (SULINET). A XVIII. fejezetben az idegen népek hadi szokásainak ismertetése közben foglalkozik a -al is, jellemzi általánosságban az ő erkölcseiket, majd részletesen leírja fegyverzetüket, hadirendjüket és taktikájukat s kioktatja a bizánczi hadvezéreket az iránt, hogy mi módon lehet velük szemben sikerrel harczolni. (DARKÓ : Bölcs Leó Taktikájának hitelessége magyar történeti szempontból. Bp. MTA, 1915.)

Vagy: „hogy ilyen nagymértékű bolgár-török nyelvi hatás nem alakulhatott ki néhány évtizedes kölcsönzések okán, sokkal inkább évszázados együttélés alatt, és mivel mindezt igazolják a magyar hagyományban megőrződött bolgárokhoz és alánokhoz fűződő emlékek, nem gondolhatunk másra, csak arra, hogy a magyarok már korábban és jóval hosszabb ideig együtt éltek a bolgárokkal, mint azt tehették volna volgai Bolgárországban, ahová bolgárok csak a VIII. század második felétől vándoroltak”. (Kerényi Bálint: A szavárd magyarok kérdéséhez. 2016. április, Budapest, ELTE BTK Történelem Tanszék, Középkorász Mesterszakos Konferencia). A régészeti adtok értékeléséből nem mindig jutunk biztos, időt álló végkövetkeztetésre. Ma (2021-ben) úgy tartják, hogy a honfoglalók az iskolában tanított 400-500 év helyett csak néhány évtizedig vándoroltak, amíg meghódították a Kárpát-medencét. (Türk Attila változata). Pedig az ellentmondás szembeszökő: „A 895-ös dátum csak a Kárpát-medencében való elhelyezkedés tetőpontja, valójában már a 860-as, 870-es években elkezdtek beszivárogni a honfoglalók a területre” – állítják egyidőben. De egy rövid vándorlásból nem lehet évtizedekig „beszivárogni”! Ehhez kell egy stabil hely (pl. „nagy” Etelköz) ahonnan indulnak, és egy nem ellenséges „felvonulási terület”, ahol felkészülnek. (Az avarok lakta, hatalmi vákuum alá került Alföld!). És ez csak egy érv, a magyarok területi megosztottságára a 9. század elején, illetve az egyesülésre a század végén!

Vernadszkij úgy gondolja, hogy ez az északra vonulás a 7. század második felében történhetett. (Верной поэтому представляется датировка первой угорской Landnahme второй половиной седьмого века.). A magyarok itt tartózkodását helynevekkel is igazolja. (Ezek jó részét én is kifejtettem!). Lásd Levédia, Ugor típusú hely-, és folyónevek. Ezekhez még hozzáteszi a „kut” formájúakat is. /Возможно, что такие названия городов как "Кут" или те, в составе названий которых есть "кут", - мадьярского происхождения: kut значит "колодец" по-венгерски (это слово означает "угол" по-украински). Мы можем указать здесь Кут Свежков Валковского уезда и Красный Кут Богодуховского уезда (оба - в Харьковской губернии/. A Levédi névnél nála találkoztam először a „libatalpas” megoldással, amit én a http://szavakjelentese.blog.hu/2017/10/21/levedi_a_hattyu_vajda esszémben fejtek ki. Hogy van-e kapcsolat a magyar „kende” tisztség és a kender-kagan (kender-khan) között, ennek megfejtését másokra hagyom. Ami viszont érdekes az a magyar-oszét szómegfelelések kérdése, amit példákkal bizonyít. Véleménye, hogy „úgy néz ki, hogy a magyarok szoros kapcsolatban voltak az ászikkal (az oszétok őseivel) még a dél-oroszországi vándorlás előtt”. (мадьяры, видимо, были в близком контакте с северокавказскими асами (предками осетинов) еще до миграции в Южную Русь).

Rátérve az adóztatás kérdésére.

 „Az igazi kettős honfoglalás” (link fentebb) írásomban ez áll: „Vernádszkij kronológiájában a 840-es évnél olvashatjuk: „Kijevet elfoglalták a kazárok és a magyarok. A magyarok vezére, Álmos (Olom) Kijev katonai vezetője lesz”. /*840. Киев занят хазарами и мадьярами. Предводитель мадьяр Алмус (Олом) становится киевским воеводой/. Ekkor a magyar törzsek zöme a Dontól nyugatra, Kijev és a Fekete-tenger közötti területen élt. További magyar törzsek éltek a Volga-könyöktől északkeletre, valamint a Kaukázustól északra lévő területeken, az alánok szomszédságában. Az előbbi Kazária északi szomszédjának számító bolgár-magyar terület, az utóbbi alán (jász)-hun-szabír/magyar törzsek lakta helyek a Kazár Birodalom déli részén. (Anonymus „dontői” magyarjai és a kumai magyarok). A Kuma folyó melletti Madzsar város romjai erről mesélhetnek. Bendefy László Madzsart egy valamikori kaukázusi keresztény magyar államalakulat központjaként írta le. 1332/1333-ban járt Madzsarban a legnagyobb arab utazó, Ibn Battuta. Leírása szerint Madzsar az egyik legszebb türk város.

Ibn Rusztára és Gardizira hivatkozva írja Vernadszkij: „Ibn-Ruszta azt mondja, hogy a magyarok uralkodtak a szláv szomszédjaik felett, és olyan nagy adót szabtak rájuk, mintha a szlávok hadifogoly helyzetbe kerültek volna. Gardizi szerint a magyarok teljesen elrabosították a szlávokat, akiket rabszolgáiknak tekintettek, és akiktől az élelmiszereiket kapták”. (Ибн-Руста говорит, что мадьяры правили славянами, своими соседями, и накладывали на них такую тяжкую дань, как будто славяне находились на положении военнопленных . Согласно Гардизи, мадьяры полностью поработили славян, которых они считали своими рабами и от которых они получали продовольствие). Még érdekesebb, amit a magyar „dolog” és az orosz „dolg” (kötelezettség, adósság) szavak lehetséges kapcsolatáról kifejt. Azt írja, hogy a magyarok begyűjtötték a szlávokat azért, hogy dolgozzanak, ami attól kezdve nekik kötelezettség lett. Tehát a szláv földműves a magyaroktól kapott eszközökért (ló, szerszám) köteles volt dolgozni. Ez a kapcsolat lehetett prototípusa a későbbi kijevi hűbéri munkavégzésnek (труда по договору) majd a tatár idők munkauzsorájának (кабалы). Mint tudjuk, az idők változtával ebből lett a „robot”! (Szerző megjegyzése).

Nos, ilyen háttér információ birtokában nem nehéz elképzelni, hogy Árpádék, miután elhagyták Kijevet, adószedőket küldtek Kijevbe. Sajnos akkorra ott Oleg új rendet vezetett be, és az adószedők csak mint ma a cigányok, kóvályogtak Kijev falai alatt. Nézzük a tényeket!

Font Márta történész is úgy tartja, hogy „A varég Oleg fejedeleem a PVL máshol sajnos nem ellenőrizhető adatai szerint 882-ben Novgorodból indult el és foglalta el Kijevet; első támadását pedig 907-ben vezette Bizánc ellen. A magyarokkal való konfliktus hiányából azonban inkább arra gondolhatunk, hogy a PVL bizonytalan adatától eltérően a varég-ruszok Oleg vezette csoportja csak azt követően jelent meg a Kijev körüli térségben, mikor a magyarok már elhagyták Etelközt, azaz 896 után”. / Határtalan Régészet - 2. évf. 1. sz. (2017. március) Font Márta: Magyarok és_vikingek a 9–10. századi Kelet-Európában. 9. old./

898-as évben a magyarok már a Kárpátokon belül voltak. De nem csak az időponttal van baj! A krónikában szereplő magyar helyneveket együttesen, szerepüknek megfelelően kell vizsgálni! Az „Угорское урочище” a magyarok (Álmos) állomáshelye, tábora lehetett akkor, amikor Kijev alá érkeztek. (Még Oleg előtt!)  Ez egy elkülönített magaslaton volt.  Erről a népvándorlásról, vonulásról (hódításról) másképpen szól a krónikás, mint a 898-as „vonulásról”. (Затем пришли белые угры и заселили землю славянскую, прогнав волохов, и овладели землей славянской. Azaz: Azután a fehér magyarok jöttek és örökölték a szlávok földjét, miután elkergették a volohokat, akik azelőtt a szlávok földjét birtokolták). De 898-ban a kijevi dombról (Киевские горы, холмы: „Шли угры мимо Киева горой” ) --  amelyiket „ma Magyarnak” hívnak -- van szó. (E mögött rejtette el Oleg a csónakban ülő fegyvereseit, mielőtt megölte volna Aszkoldot és Dirt). De ez alatt a domb alatt, egy több százezres tömeg (egy komplett népcsoport) így nem „vonulhatott”! Viszont egy adószedő, békés különítmény táborhelyének ideálisan megfelelt, ráadásul az időpont is stimmel! De a mai modern histográfia egyik jelentős képviselője, V. A. Shorohov szerint is, „a 6406. cikk csak legendabeli feljegyzésének tekinthető arról, hogy a magyarok Oroszország déli határain megjelentek”[1] – és nem több! /В. А. Шорохов: Летописная статья 6406 г. и роль мадьяр в ранней русской истории (современная историография). ROSSICA ANTIQUA. 2015 (1)/.

Ez történt Kijevben, anno 898-ban, a PVL krónikása szerint!

[1] Таким образом, лишь статья 6406 г. может рассматриваться как запись преданий о появлении венгров на южных границах Руси.