Ha Juliánusz átkelt volna az Ural déli lankáin is, eljutott volna az Ujelgi kurgánig. Valószínűleg végig magyarok kísérték volna az útján, de sajnos a tatárok csak ötnapi járóföldre voltak tőlük és készülődtek a németek ellen, ezért vissza kellett fordulnia...Őseink, vagy testvéreink voltak-e az Ural-menti magyarok? That is the question.
Először, két évvel ezelőtt, a Múlt-kor történelmi portálon olvastam a hírt, hogy „Ősmagyarok nyomait fedezhették fel az Ural térségében”. (2011. december 9. 13:20 MTI). Meg is osztottam mindjárt a cikket a facebookon. Később kiegészítettem egy térképemmel, amelyen bemutattam, hogy szerintem hány „őshazánk” lehetett a térségben. (Ez a térkép a Bel-Ár című könyvem 57. oldalán is látható). Pár nap múlva hozzátettem még egy megjegyzést, ami lényegében egy Götz László idézet volt: Götz László óhaja teljesült az ujelgii leletekkel? „Valódi értelemben vett „ugor” (onugor, hunugur), illetve szabir (magyar) népcsoportok jelenléte a középső Volga és a Káma vidékén a Kr. u. 1. évezred derekán – amennyiben ez bizonyítható, vagy legalábbis nagy mértékben valószínűsíthető lenne – kézenfekvő és ésszerű magyarázatát adhatná, nemcsak a szoros magyar-vogul-osztják nyelvpárhuzamoknak, de a vogulok, osztjákok népi emlékezetében élő mindazon regei, mondai, mitológiai képzeteknek is, amelyeknek magyar megfeleléseik vannak.” (Götz László: Keleten kél a nap. I/294. old.). Később is figyelemmel kísértem a témával foglalkozó magyar és orosz médiát. Írtam egy esszét is, amelynek a Szkíták, hunok, türkök, magyarok, egy regény es egy régészeti feltárás tükrében címet adtam. Ebben részletesebben foglalkoztam az uelgii leletekkel, és összevetettem Mihail Fjodorovics Koszarjev Nagy Magyarország nyomában című kétkötetes könyvével. (Ez az írásom is megtalálható a Bel-Ár könyvemben). Mint később rájöttem, a magyar tudományos világ 2011 nyaráig még nem tulajdonított különösebb érdeklődést a szibériai lelettel kapcsolatban, mivel az oroszok is bizonytalanok voltak a magyar vonatkozásban. Ez ki is derült Obrusánszky Borbála hozzászólásából, amit a 2011. decemberi megosztásomhoz fűzött: „Én mást olvastam az orosz honlapon erről. Az oroszok nem ősmagyarnak, hanem türknek tartják ezt a leletet. Felhívják a figyelmet, hogy az nem lehet ősmagyar! Talán nem ártana utánajárni az eredeti forrásnak, ráadásul ez már kb. egy éves hír, tehát már szakálla van!” Mikor elküldtem az eredeti orosz cikket, még akkor is kételkedett: „Ez nagyon különös, mert nyáron még arról értekezett, hogy az türk emlék lehet. Semmi esetre sem lehet a mi emlékünk, hiszen őseink bizonyítottan a meotiszi ingoványoknál éltek, ott emlegetik Hungáriát! Esetleg egyes csoportok még a hun időből felköltözhettek bányászati célból az Uralhoz! Ugyanez történt "Magna Hungaria" esetében is, oda kétezer magyar család ment fel a bolgárokkal. Nem csoda, hiszen az gazdag volt prémekben!” – írta.
Érthető volt az örömöm, amikor megtudtam, hogy két év múlva, már egy neves magyar szakembergárda fog részt venni az oroszok II. Nemzetközi Magyar Szimpózim-nak (Второй Международный Мадьярский симпозиум) nevezett rendezvényén, a szibériai helyszínen. „A honfoglalást megelőző korai magyar történelem témakörében tartanak konferenciát a napokban, Oroszországban” - mondta Csáji László Koppány néprajzkutató-etnológus, a rendezvény egyik magyar előadója az MTI-nak, 2013. augusztus 14-én. „Elmondta, hogy a rendezvényt az Orosz Tudományos Akadémia Uráli Régészeti Intézetének cseljabinszki részlege és a Déluráli Állami Egyetem szervezte. Kiemelte, hogy ilyen témában ez az első nemzetközi tudományos konferencia Oroszországban. A rendezvény három helyszínen zajlik: kedden Sadrinszkban az Urálon túli vaskori és kora-népvándorlás kori lelőhelyek megismerésével kezdődött a szimpózium, ezt követően a Cseljabinszktól száz kilométerre északra lévő, magyar szempontból kiemelkedő jelentőségű Uelgi lelőhelyen folytatódik a tanácskozás, majd Cseljabinszkban záródik. Uelgiben a résztvevők a helyszínen fogják megvitatni a feltárt leletanyag jelentőségét. Az eszmecserére négy országból érkeztek résztvevők: Oroszországból, Ukrajnából, Magyarországról és Kazahsztánból” – tudósított a hírről a Magyar Hírlap. (http://www.magyarhirlap.hu/orosz-konferencia-a-honfoglalas-elotti-magyar-tortenelemrol). Túltéve magamat azon, hogy az oroszok ezt már a második magyar témájú konferenciának nevezik, amikor a magyar szakember még csak az elsőnél tart, (állítólag volt egy közel harminc éves „mosolyszünet”), elolvastam az eseményről szóló összes (megtalált) hírt az orosz és magyar nyelvű interneten.
Itt kell egy pillanatra megszakítanom az elbeszélésemet, hogy képbe hozhassam azokat a tisztelt olvasóimat, akik még nem találkoztak az írásaimmal. Nem szeretném, ha úgy olvasnák tovább a munkámat, hogy nem tudják, hogy itt ki, miről és miért ír? Tehát én nem vagyok se régész, se történész, se nyelvész. Múltunk iránt érdeklődő műkedvelő (és nyugdíjas) műszaki ember vagyok. Nem fantáziálok, nem találok ki semmit. Ha valamit állítok, ott megnevezem a forrást. De a következtetés, amit levonok az a sajátom, a kép, amit rajzolok az valós (legalább is előttem már valaki által logikusan felépített) kockákból épül fel. Hogy ez a kép nem olyan, mint amit ismernek, amit tanultak, vagy amiről hallottak – hát ez teszi (szerintem) érdekessé és értékessé a munkámat. Aki nem így látja, az jobb, ha itt abbahagyja az olvasást, és más „hiteles” forrásból tájékozódik. Aki pedig értékeli a „hozzáadott értéket” azt arra bíztatom, hogy legyen türelemmel az olvasásban, és ne akadjon ki a cirill (vagy más, idegen) betűkön, ugorja át azokat. A forrásoknak ráér később is utána nézni. Mivel mások anyagából dolgozom, sokat idézek, de a szerzőt mindig megnevezem. (Ha véletlenül ez elmaradt volna, akkor előre is elnézést kérek, nem volt szándékos!).
Hogy elején kezdjem a történetet, röviden összefoglalom az eseményeket, a hírek alapján. 2011-ben, az Ural dél-keleti lábainál, Kunasak falu (55.7112, 615515) mellet az Ujelgi nevű kurgán feltárásakor 9. századi – a honfoglaló magyarok viseletével azonos – leletekre bukkantak az orosz régészek. A gazdag leletek között női és férfi ékszerek, lószerszám maradványok, fém karikák, nyílhegyek, háztartási eszközök, ruhatartozékok voltak. Számomra a legérdekesebb az a fémlap tűnt, amelyen egy férfialak lótusz pózban van ábrázolva. A régészek feltételezik, hogy egy Buddha képpel van dolguk. (http://www.lib.susu.ac.ru/ftd?base=SUSU_HISTORY&key=000438291&dtype=F&etype=.pdf). Később, a Cseljábinszki Múzeum 2011. évi Ujelgi-kurgán leleteiről, mint „a valós történelem pillanatáról” beszélt Szergej Batalov régész-professzor, amikor elmondta, hogy itt sok nép, közöttük az észak-kaukázusiak, a kazahok, a baskírok, a bolgárok és a magyarok elődei élhettek, a nyugati török kaganátus 8. századi bukása után. A leletek egy része, kifejezetten a honfoglaló magyarok kárpát-medencei leleteivel azonos. A professzor nem adott választ arra a kérdésre, hogy kiket is temettek ide. Magna Hungária területén ugyanis ilyen artefactumokat ritkán lehet találni. Egy biztos: ez volt az első régészeti lelőhely a cseljábinszki területen, amiről kétséget kizáróan állíthatták, hogy magyar jellegű.
A szimpóziumon, ami 2013. augusztus 16-án kezdődött, magyar részről ott voltak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékének hallgatói és oktatói, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Magyar Őstörténeti Témacsoportja és Régészeti Intézetének munkatársai is. Többek között, Türk Attila, Langó Péter és Merva Szabina régészek is előadást fognak tartani - közölte Csáji László Koppány néprajzkutató, kulturális antropológus, a Magyar Hírlapban. A konferenciáról és az ásatásokról – a delegáció hazatérte után, 2013.09.16-án – Borbás Barna, a Heti Válasz Online újságírója faggatta Csáji Lászlót. (http://hetivalasz.hu/vilag/magyar-temeto-azsiaban-68256/). A jól sikerült riportból kiderül, hogy Uelga település a sztyeppe és az erdős tajga határán van. (Jekatyerinburg a tajga déli határa). Tekintettel arra, hogy 1992-ben magam is jártam a környéken, tettem egy kis kiegészítést a facebookon a riportban említett radioaktív szennyeződéssel kapcsolatban: Egy kis pontosítás: atombombát soha nem telepítettek ide, hanem itt gyártották az első szovjet atombombához a plutóniumot. 1957-ben nem reaktorrobbanás volt, hanem egy nátrium uranitot és plutónium hulladékot tartalmazó tartály robbant fel. A hatás 2,5 szerese lett a csernobiliénak. (23 település semmisült meg). Ujelgi valóban közel van a nukleáris telephez, kb. 50-55 km légvonalban. Az előbbi az 55.85051, 61.55807, a Po Maják üzemei az 55.69075, 60.78306. koordinátákon. Ez a V-9-es, víztározó, más néven: Karacsáj-tó. (Koordinátákat az ACME térképről vettem). Akkor déli szél fújt, így Uelgát elkerülte a szennyeződés, ugyan úgy, mint 1967-ben, amikor a szélvihar 25 ezer km2 területet szennyezett be a rendkívüli szárazság miatt kiszáradt Karacsáj-tó porával. (Azóta a tavat – amerikai mintára – „bebetonozták”). Egyébként ez a világ egyik legszebb tája. Tavakban gazdag, erdős-ligetes táj, nyugatra tekintve a Dél-Urál domborulatai látszanak jó időben. Nem véletlen, hogy itt volt hajdanán a „népek kohója”! (1992-ben a szigorúan elzárt Karacsáj tó vízfelülete fölött 50 mSv[1] dózist mértem). De térjünk vissza a középkori (9-10. századra becsült) leletekhez!
Az ásatások során előkerült tárgyakról egyértelműen megállapítható a „magyaros” jelleg. Azt azonban, hogy a keleten, „Magna Hungáriában” maradt, vagy az Etelközbe vándorló korai magyarok hagyatéka-e, még nem lehet eldönteni. Idéztem az előzőekben Obrusánszky Borbála véleményét az ide látogató magyarokról. A helybéli kutatók feltételezik, hogy a magyarok viszonylag rövid (max. 200 évig) lakhattak ezen a területen. (http://www.bashinform.ru/news/568014/). A rendezvény főszervezője a magyar kultúrát kiválóan ismerő Szergej Botalov, az Orosz Tudományos Akadémia Uráli Régészeti Intézete cseljabinszki részlegének vezető régésze, 2013. szept. 17-én, a Cseljábinszki «МК-Урал» riporterének így nyilatkozott: „Чем интересен Уелгинский могильник? Опять же скажу о своем первом впечатлении: эти ребята, то есть мадьяры, большая часть из которых подалась в неведомую страну Ателькузу, а затем ушла в Паннонию, так вот, меньшая их часть, проиграв войну с кипчаками, отступила на север нынешней Челябинской и Свердловской областей. Собственно, сейчас мы и раскапываем их родовые захоронения, то, что до последнего берегли предки нынешних венгров”. („Miért érdekes az Ujelgii sír? Megismétlem az első benyomásomat: ezek a fiuk, azaz magyarok, akiknek a többsége az ismeretlen Etelközbe költözött, majd később elmentek Pannóniába, hát, egy kisebb részük, vereséget szenvedve a kunoktól, visszavonult északra, a mai Cseljábinszki, Szverdlovi területekre. Valójában ma, mi az ő ősi temetkezési területükön boncolgatjuk azt, amit a mai magyarok ősei ránk hagytak”). A kialakult helyzetet Csáji László igen jól jellemzi a fentebb említett riportban: „ a tárgyak, régészeti kultúrák és etnikumok összefüggését és ennek elméleti problematikáját többször újraértelmezték, napjainkban pedig ismét egy „kiforrási” folyamatnak vagyunk tanúi. A helyzet az, hogy ami a korai középkort illeti, írásos források szempontjából hatalmas „vakfolt” található Eurázsia térképén: a Volga-Urál térség, a kazah sztyeppe és az attól keletre eső nyugat-altáji terület, illetve Szibéria írott források alapján alig „látható”. Ha nincs írott forrás, és így a történész alig tud hozzászólni a vitához, akkor felértékelődik a régészet szerepe. A régészeknek pedig az etnicitáskutatás lehet különösen tanulságos: az, hogy a konkrét esetek és példák milyen sokféleségben jelennek meg a gyakorlatban. Újra kell gondolnunk néhány alapelemet. A tapasztalatok a néprajzi és antropológiai terepmunkákban azt mutatják, hogy az ethnosz-modell nem használható elméleti alap. Mára az etnicitást másként szemléljük, mint húsz, vagy ötven éve. Fel kell ismernünk, hogy korábban is létezett például kettős identitás, hogy az egynyelvű és egykultúrájú helyszínek keresése a nemzetállamok és nacionalizmusok korának retrospekciója, visszavetítése. Felteszem a kérdést: biztos, hogy célravezető az, amikor – akár a magyaroknak, akár a germán népeknek, a románoknak vagy más népeknek – jól körülhatárolható, homogén területeket, őshazákat keresünk? Miért abszolutizálunk egy vélt kulturális szálat, „vérvonalat”, nyelvi kapcsolatot a „visszanyomozás” során? Biztos, hogy célravezető, amikor homogén, egymástól elhatárolt körökbe rajzoljuk a különböző népeket a sztyeppezónában, és ezeket vándoroltatjuk? És egyáltalán: miért nem számolunk a honfoglalás után – akár a Kárpát-medencében – „rokonná váló” népekkel? Túl messzire vezetne annak bemutatása, mennyire saját prekoncepcióink rabjai voltunk, amikor a rokonságot kerestük. Márpedig a tudós szerepe az is: ne csak hangzatos, kész válaszokat adjon, hanem tanítson meg jobban kérdezni”. Tökéletesen egyetértek a szakember fenti álláspontjával. Eddigi munkáimban én szintén a nomád magyarok jelenleg elfogadott vándorlás elméletének újragondolását javaslom, beleértve az őshaza tágabb értelmezését is. A különböző tudományágak „összedolgozása” – elkerülhetetlen. A nyelvészet „rémuralma” lejárt, de kihagyni vétek lenne! Én a nevek világából indultam el, és oda jutottam, ahova most a régészet, a genetika, az etnicitáskutatás, a történelemkutatás tart. Anomáliák természetesen szép számmal akadnak. Bemutatok egy példát az ujelgii orosz állásponttal kapcsolatosan. A hírekből ollózva, röviden így idézhetném azt, amit ők gondolnak rólunk, illetve a „magyar problémáról” – ahogyan ők nevezik az uráli leleteket. „Uráli nyomokat leginkább a magyarok ideiglenes levédiai, etelközi, és természetesen a Magna Hungária-i területein találnak... Nem véletlen, hogy az ujelgii áldozati emlékhelyeken a nyílhegyek nyugatra mutatnak – ahova az ókori magyarok mentek, hogy néhány száz év múlva vengerekké váljanak”. (http://finugor.ru/node/40951). Ez az idézet – mint az a bizonyos „állatorvosi ló” – tartalmazza szinte az összes régészeti, nyelvészeti, genetikai téveszmét, ami nálunk is honos. Az ironikusnak szánt mondatból kitűnik az a szarkazmus, ami a magyarok történelmi jelentősége (a szlávok rovására) miatt kerülhetett be. Vegyük sorra az állításokat.
Vannak-e régészeti leletek, amelyek egyértelműen bizonyítanák a magyarok vándorlását az Uráli Őshazából a Kárpát-medencébe, Magna Hungárián, Levédián, Etelközön át? A válasz: nincsenek. Vannak viszont a magyarok jelenlétére utaló leletek szerte Eurázsiában!
Vannak-e genetikai bizonyítékai az uráli származásnak? Az N haplocsoport a szibériai népekre jellemző, köztük uráli „nyelvrokonainkra” is, bár a magyar népességből ez a gén mára szinte teljesen hiányzik. Ez is megerősíti azt az elég nyilvánvaló tényt, hogy bár nyelvrokonok még lehetünk, de genetikailag nem sok közös van bennünk a finnekkel, észtekkel, nyenyecekkel. A magyar az egyetlen „finnugor” nyelvű nép, amelyben az N-Tat haplocsoport aránya viszonylag alacsony. Viszont az R1a1 a honfoglaló magyarok egyik jellemző génje lehetett. (Ma a magyar férfiak egyharmada ebbe a Hg-ba tartozik). Igaz, hogy a türk R1a1-et nem lehet elkülöníteni a szláv R1a1-től, de a bolgár, lengyel, magyar, ukrán hun eredetnek ez nem mond ellent.
Veng(e)r nevű nép sohasem létezett. A magyarok ősi neve mindig m*g*r vázból állt, ahol a „g” hang – jelenleg is tetten érhető – változatai a „k”, „h”, „zs”, „dzs”, „dj”, „j” „gy”közül az maradt fenn, amelyik hang jellemzően túlsúlyban volt az adott etnikumban. Így az oroszoknál is ismert (és használt) a magyar név. (Ráadásul elég gyakori helynév is). Az orosz őskrónikák nyelve szerint a magyarokat a ruszok és a szlávok ug(o)roknak hívták. Késő középkori divat lett a latin v~u keveredés miatt a lengyeles unger>venger szó elterjedése. Dr. Baráth Tibor (1906.1992) törtész szerint: „Magyarázata inkább az, hogy a Kárpát- medence akkor nyerte első egységes politikai szervezetét, amikor ott a nemzetnek hun ága volt az úr, így az országra és annak népére ez a név került forgalomba, noha ugyanakkor már ottvoltak a magyar ágból eredő törzsek is. Amikor aztán a kocka fordult és a hun ágból eredő dinasztia helyére Árpáddal a magyar ágból eredő dinasztia lépett, az uralomváltozásnak megfelelően a Magyar név szolgált az ország és nemzet megjelölésére. Az uralomcsere idején azonban a külföld már megszokta, hogy a Kárpát-medence népét és országát a hunokról nevezze, ezért az ő használatukban megmaradt a régibb, hunok elsőbbségét emlékezetbe idéző elnevezés. Amikor Árpád már hatalma alá vetette az összes kárpáti magyar nyelvű törzseket és az egyesítésben azok segítségét messzemenően élvezte és az ország kormányzását velük egyetértésben rendezte be, maga pedig az egyik helybeli fejedelem leányát feleségül vette, a hun és magyar népesség annyira összekeveredett, egybeolvadt, hogy a Hungari és Magari között többé különbséget tenni nem lehetett. Nagyon jól érzékelteti a fejlődésnek ezt az állomását a Képes Krónika, amelynek írója a kárpáti ország lakóiról azt mondja: neveztetnek >vulgariter Magori sive Huni*, hazai nyelven magyarok vagy hunok”. (Dr. Baráth Tibor: A magyar népek ősrörténete. Kiadó: Somogyi Zoltan, USA 1997.)
Álmos nevű kagán uralkodása Kijevben és a Volga-menti Bulgáriában is ismert. Egyértelmű névmagyarázat csak a magyar nyelvből lehetséges. Ennek ellenére sem itt, sem ott a magyar kapcsolat hivatalosan nem elismert. Én rámutattam a magyar „balog” szó ősiségére, amelyből a szláv, Szvatopluk, Volga, bolgár szavak származhattak. Ehhez képest a hivatalos eredeztetések gyermeteg próbálkozásnak tűnnek.
Az ujelgii kurgánban talált 1-3. századi római tárgyak véleményem szerint Atilla hunjainak keletre visszatért törzseinek zsákmánya lehetett. Az ujelgii kurgánban talált 1-3. századi római tárgyak véleményem szerint Atilla hunjainak keletre visszatért törzseinek zsákmánya lehetett. „Hun harcosok kisebb csoportjai a Volga és a Káma határáig is felhúzódtak, ezt bizonyítja a kora középkor régészetében széles körben ismert Turajevszkij-temető, amelyet nagy valószínűséggel a nyugat-európai hadjáratokból hazatért hunok hagytak el, Attila birodalmának összeomlása után, valamint a hun kultúrára jellemző bronzbográcsok egyedi leletei”. (Генинг, 1976; Хузин, 2012: 105. In III Международный конгресс средневековой археологии евразийских степей. Владивосток, Дальнаука 2017. 289.).
Magna Hungária, pedig párhuzamosan létezett a volgai, a kaukázusi, a kazah, az altáji magyar törzsek szálláshelyeivel együtt, egészen a tatárok 13. századi inváziójáig. Legfeljebb kissé keletebbre is átnyúlott arról a területről, ahova a tudósok ma helyezik. Erdélyi István történész-régész, a szárgátkai kultúra vizsgálatakor feltételezte, hogy a magyarok területe az Ural hegység túloldalán lévő Tobol-Isim folyók vidékére is kiterjedhetett. A Volga és az Urál környékén a 20. században egy sor régészeti kultúrát hoznak kapcsolatba a magyarokkal. (Bahmutyinszki, mazunyinszki, kusnarenkovói, karajakupovói, petrogromszki, csijálikszki stb.). De az első évezred második felében itt a magyarok szoros kapcsolatban voltak a bolgár-türk népekkel. A régészet nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy az itt élők „eltörökösödött” ugorok, vagy „elugrosodott” türkök voltak-e? Egy jellemző újságcikk 1973-ból: „Az ugor-magyarok a korai középkorban a Kelet- Ural vidékét, a mai Baskíria területét népesítették be. Itt virágzott a híres bahmutyinszki és mazunyinszki kultúra, amelynek fő művelői a magyarok voltak. A 8—9. században kapcsolatba kerültek a délről érkező, közelükben megtelepedő bolgár-szuvárokkal, akik tulajdonképpen a csuvasok ősei. A feltárt sírokban sok olyan tárgyat találtak, amely rendkívül hasonlít, vagy lényegében azonos a magyar sírokban talált régészeti leletekkel (vékony ezüstszálból készült halotti szemfedők, övtáskák, ékszerek, nyakláncok, karkötők stb.)
Megdöbbentően hasonlatos az is, hogy a halott lovast mindkét nép ősei a lóval együtt temették el.” /Népújság, 1973. augusztus. 24. évfolyam, 178-203. szám./
Ne várja senki tőlem azt, hogy választ adjak olyan kérdésekre is, amelyekre (már több száz éve) a szakértők sem tudják a választ. Én annak is örülök, ha a kérdés, kérdés marad, és keresik rá a választ a szakmához értők, ahelyett, hogy teret engednének a cionista behatolásnak a magyar őstörténetbe is. Ezért elégedetten vettem tudomásul Csáji László Koppány alábbi kérdésfelvetését a fentebb megnevezett riportban: „A kérdésem tehát a következő: miből gondoljuk, hogy ha ekkor nem is, de korábban bezzeg egységes etnikai zónákat kell keresnünk a sztyeppe, az erdős sztyeppe, de akár az erdőzónában? Mire alapozhatjuk azt a „szakaszos vándorlásmodellt”, ami már jó ideje ott van a tankönyveinkben? Mennyire határolható körül egyetlen, önmagába visszatérő vonallal a térképen az, hogy „Magna Hungaria”? Miért tételezünk fel „országszerű” őshazát? Folytathatjuk: hol van a választóvonal etnogenezis és népességtörténet között?” Talán az új genetikai kutatások adják meg a választ. 2018-ban Anders Gotherstrom vezetésével hat ország genetikusai és régészei vizsgálták a gerendavázas kultúra és a kimmer, szkíta, szarmata csontmaradványokat (35 emberi csontváz) az i.e. 1,9 évezredtől Kr. u. 400-ig a szarmaták megjelenéséig, a KM-től az Altájig. Arra az eredményre jutottak, hogy ezek a népek egymást fokozatosan kiszorították eredeti lakhelyükről, egymásnak nem voltak leszármazottai (a közös ős nem kizárt). A szkíták a kimmereket Kis-Ázsiába kergették, maguk pedig beolvadtak a Kelet-Ázsiából jövő hunokba. /Ancient genomes suggest the eastern Pontic-Caspian steppe as the source of western Iron Age nomads. Science Advances 03 Oct 2018./ „Minden régészeti és embertani forrás arra mutat, hogy az Urál és a Moszkva közötti térség erdős sztyepp övezetének lakói és urai is, éppen úgy, mint délebbre a Fekete-tenger északi területein, éppen úgy, mint a Kaukázus északi oldalán, éppen úgy, mint Dél-Szibériában, éppen úgy, mint Közép- és Nyugat-Belső-Ázsiában, éppen úgy, mint Északnyugat-Kínában a nem indoiráni nyelvű szkíta-szarmata népek hatalmas családjának csoportjai éltek!” – írja Bakay Kornél. (Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai III. Az un. finnugor régészet kritikája. Budapest, 2005).
A magyarok elődeit tehát ebben a szkíta-hun egyvelegben kereshetjük, mint ahogyan a krónikáink elmesélik. A hun birodalom bukása után. az északra vonuló törzsek az ugor népekből olvasztottak magukba, akiket így együtt szabíroknak neveztek. A délen maradottak az alánokkal, kabarokkal bővültek. A két áramlat a 9. század elején egyesült Etelközben és tért vissza a Kárpát Medencébe, ahol szintén rokon törzsek várták érkezésüket.
[1] Sv - dózis egyenérték. A besugárzott anyag egységnyi tömegében a sugárzás hatására elnyelt energia (Gy=J/kg) szorozva a sugárzásra jellemző minőségi tényezővel.
