Erre a kérdésre szinte minden művelt magyar tudja a választ: a honfoglaló magyar törzsszövetség vezére. Vagy fejedelme? Van különbség a megnevezés között? A morfológia eltérés nyilvánvaló. A szemantikai nem annyira, hiszen a pozíció, amit Árpád betöltött az a törzsi vezérek fősége, feje, fejedelme volt. Mégis a népi emlékezet Árpád vezérről és Rákóczy vezérlő fejedelemről szól! Mi több, a magyarok legkorábbi krónikásai is Árpádot „első kapitánynak” nevezik. Anonymus és Albericus Álmost első fejedelemnek, Kézai és 14. századi krónikakompozíció, valamint a Budai Krónika családja Árpádot első kapitánynak tartja. Látható tehát, hogy a magyar krónikák ellentmondásos hagyományt őriztek meg az első fejedelem személyéről. Ezek a krónikák latin nyelven íródtak és a szerzők hol duce, primo duce; dux, (ditior et potentior); hol capitaneos, primo „capitaeo” (Thuróczy) formát használnak. Míg a latin dux szót hercegként vagy hadvezérként fordítjuk, addig a latin princeps és származékai (angol prince, német Prinz) fejedelmi méltóságra utalnak. A kapitány, a késő latin capitan(e)us (‘feje ‹valakiknek›, főember, elöljáró’) szóból, a caput, capitis (‘fej’) származékából jön.
Szkülitzész és Zónarasz 11-12. századi bizánci történetírók műveiből tudjuk, hogy 948 körül – Bulcsu harka és Árpád dédunokája, Termacsu vezetésével -- magyar küldöttség járt a bizánci Bíborbanszületett Kónsztantinosz császárnál, aki a DAI-ban elsőként számol be a magyarok társadalmi szervezetéről. Tőle tudjuk, hogy „tudnivaló, hogy a jila és a karcha nem tulajdonnév, hanem méltóság. Tudnivaló, hogy Bulcsú, a karcha, Kalinak, a karchának a fia, és hogy a Kali tulajdonnév, a karcha méltóság, valamint a jila is, amely nagyobb a karchánál”. Tehát a gyula (γυλας/gilasz) a nagyfejedelem (μέγας ἄρχων) után következő rang. Azt pedig a horka (καρχας/ karkhasz) méltóság követi. A magyarok nagyfejedelme (μέγας Τουρκίας ἄρχων) Árpád lett, de ezt a császár csak görögül tudta kifejezni, mert nem volt erre ismert magyar szó! Ha lett volna, ezt Kónsztantinosz bizonyára megemlítette volna itt, vagy A ceremóniákról c. művében. „Első fejük (kephalé próté) az Árpád-nemzetségből sorban következő fejedelem (úr, archon), és van két másik is, a jila és a karcha, akik bírói tisztséget viselnek; de van fejedelme (ura, archon) minden törzsnek is”. (DAI 40. fejezet. Ford, Moravcsik Gy.) Ugyan itt írja, hogy: „ Abban az időben (Etelközben!) Liüntika, Árpád fia volt a fejedelmük (uruk, archont)”. Ekkor Árpád még élt, nemzetségéből a soron következő „archon” Levente (Liüntika) volt. Ennyi, és nem több! Árpádot, korábban a DAI μέγας ἄρχων-nak – azaz Nagy Úrnak nevezte, amit rendszeresen Nagy Fejedelemnek fordítanak. Bulcsut és Teremacsut a császár „barátjának” (φίλος) nevezte. Mert Termacsu, aki Árpád-leszármazott volt ugyan, de nem ő töltötte be a nagyfejedelmi méltóságot, s úgy tűnik, trónörökösnek sem tekintették. A bizánci császárok a magyarokat és vezetőiket nem tartották egyenrangú félnek. A bizánci hierarchikus diplomáciai rendszerben a philos „az idegen fejedelmeket megillető megszólítások közt a harmadik fokozatot képviselte”.
Kónsztantínosz, kisebb pozíciókat igyekezett azon a nyelven feltüntetni, ahol valóban használatban volt. (γυλας, καρχας, βοέβοδος, Κοναρτιχεινος, Βουλιας Ταρκανος).
Erről a harmadik méltóságról a volgai bolgároknál járt Ibn Fadlántól is tudunk. A harka megfelelhetett az eltebernek. Ibn Fadlán szerint a bolgároknál az uralkodó címe jiltever, azaz elteber volt, aki a volgai bolgárok függetlenedése révén vált kazár tisztviselőből bolgár uralkodóvá. Ibn Ruszta szerint a magyarok főnöke a kende/künde volt, de valójában a dzsula/dzsila uralkodik felettük. Amennyiben a kende a kagán megfelelője volt, akkor a gyula második helye a követjárás idejében megfelelő lenne. 952-ben Gyula is járt a császári városban. Hogy Kónsztantinosznál nincs megemlítve a magyar uralkodó tisztségének magyar neve, ez arra utal, hogy az újonnan megalakult magyar közösségben még nem is volt a központi uralkodónak elfogadott saját címe, titulusa. A DAI szerint Árpád előtt Levédi első hadvezető (prótos boebodos), illetve vezér (arkhégos) volt. Magyarul vezér, vagy hadúr lehetett használatban, akit a muszlim források kündünek neveztek. Általában a magyar történészek úgy gondolják, hogy a DAI 38. fejezetében olvasható teljes történet magyar eredetű információkon nyugszik, és ezek kizárólag a 10. század közepén Bizáncban járt magyar előkelőktől származhattak. Én Kapitánffy véleményét osztom, aki „arra a következtetésre jutott, hogy a bizánciak a 9. század folyamán minden bizonnyal ugyanazzal a megkülönböztetett figyelemmel és érdeklődéssel fordultak a magyarok felé is, amely a besenyőket övezi a DAI általunk ismert szövegében. Erre alapozva a szerző azt a hipotézist állította fel, hogy a 38. fejezetben olvasható információk az eseményekkel nagyjából kortárs, azaz 9. századi forrásokból merítenek, amelyek a császári levéltár anyagából kerülhettek be később, a 10. században a készülő DAI szövegébe” Ezt Bollók Ádám írta a Századokban 2017-ben megjelent „A De administrando imperio és keletkezésének kora az újabb kutatások tükrében” című tanulmányában. Kapitánffy hipotéziseit a „Hungarobyzantina. Bizánc és a görögök a középkori magyarországi forrásokban” című könyvben találhatjuk. (Typotex. 2007).
Ez felveti annak lehetőségét – amit egyes történészek, nyelvészek, írók (pl. Mizser Lajos, Földes Péter) is feltételeztek -- hogy az Árpád név kezdetben méltóságnév lehetett. Szerintem ő volt az ár-pad, a megasz arkhón, a kündü! Milyen érvek támaszthatják alá ezt a hipotézist? Az ősi keleti nyelvekben az ár jelentése általánosan a napot, a hatalmast, a férfit, az uralkodót, a magasat, a mindenek felettit jelentette. Perzsául a „pād” szintén úr (master). Lásd a padishah értelmezését. A perzsa szó jelentése „a királyok (sahok) feje”. Ezt képviselte Képes Géza, költő műfordító is, aki a nyugati nyelvek mellett az összes finnugor nyelvekből, továbbá az újgörög, az orosz, bolgár, arab japán nyelvekből is fordított. Szerinte az Árpád név első tagja, a türk eredetű "ár", férfit, hőst jelent, második tagja pedig az iráni nyelvből származó "pád" (a különböző nyelvek elemeiből alkotott név keleti népeknél nem ritka e korban) védelmező, állhatatos, szilárd, sőt: trón, hatalom jelentésű. A név értelme "védelmező hős", vagy "a trón őrzője" lehetett. Az "árpád" méltóságnév Álmos ideje előtt éppúgy nem létezett, mint maga a nagyfejedelmi tiszt sem. (Földes Péter: Anonymus titkos közlései. 1994. 116-117.o). Később, mint ismeretes, a magyar méltóságnevek személynévvé alakulnak. De Árpád nevet a magyar uralkodó rétegben – Árpád Vezérén kívül – nem igen találunk, míg például Álmos akad. „Árpád, a csagataj arba = mesél, elbeszél igétől a a. m. arbadi, arbajdi, arpadi = jós, mesélő, álomfejtő (Vámb. Magy. Er. 152. l.). Árpádon kívül II. Gejza legkisebb fia fordult elő e néven; továbbá Árpádnak nevezték egy 1339-ki okmány szerint a Zemere nemzetség egyik XIII. századbeli tagját (Anj. Okl. III. 546), s IV. Béla korában ilyen néven találunk egy Vosyan pusztai udvarnokot.” (Nagy Géza: Árpádkori személyneveink. Bp. 2022.)
Az Árpád névben csakúgy, mint a Belárban az úr jelentés dominál. A két-, vagy többnyelvű közösségben mindegyik változat használatban lehetett. Hogy az uralkodó „főnököt” a „bel” és az „úr” szóval illették, azt a helyneveink ma is tanúsítják. (Lásd a bel és bela típusú helynevek tömeges előfordulását, vagy az Úrhida, Úrkút, Úrfölde stb. formátumú helyneveket). Uruszág – az a terület, amit az uralkodó birtokol. Tóth Endre írja: „az úr István előtt az Árpád-ház fejének a címe volt, amit Gyóni Mátyás és K. Palló Margit is lehetségesnek tartott. Nem lehetetlen, hogy a csökkenő folyamat akkor kezdődött, amikor az Árpád-ház feje az úr helyett a kral címet kezdte használni. A korábbi megjelölés ekkor a második méltóságra csúszott vissza.” (Tóth Endre: Miért király lett Szent István? Arcana tabularii. Tanulmányok Solymosi László tiszteletére. I. kötet. 789. o. Bp-Debrecen 2014.) Az úr cím használata magyarázatul szolgálhat a kijevi „kettős uralkodó”, Aszkold és Dir problémára is, amennyiben elfogadjuk Aszkod Úr magyar fűggőségét.
Bíborbanszületett Konstantin (913-959) a magyar uralkodó királ/kral(es)[1] titulusát a könyvének megírásakor még nem ismerhette, ezért megalé archonnak nevezi. A görög nyelvű veszprémi alapítólevél tanúsága miatt „vitathatatlan a király titulus régisége, az, hogy a kral kezdetektől jelölte a megkoronázott magyar uralkodókat és ezzel a jelentéssel legkésőbb a 11. század legelején bekerült a magyar alapszókincsbe…A görög nyelvben a kralest, mint jövevényszót a 11. században a magyar uralkodóra és csakis a magyarra gyakran alkalmazták.” (Tóth Endre u.o. 779, 787. old.)
Ha a krónikások nem nevezik meg egy nép, egy „ellenfél” vezérét, miközben „jelentéktelen” személyeket név szerint felsorolnak, annak komoly oka lehet. Nézzük például Anonymusnál a kijevi csata leírását. „A kievi vezér azonnal követeket küldött leghívebb barátaihoz, a hét kun vezérhez, és segítségre hívta őket. Akkor ez a hét vezér, akinek a neve: Ed, Edömén, Et, Böngér, Örsúr apja Ócsád, Vajta, Alaptolma apja Ketel, ugyancsak nem kicsiny számú lovast gyűjtött egybe, és a kievi vezér iránt való barátságból sebes vágtában Álmos vezér ellen jött”. (ANONYMUS GESTA HUNGARORUM. Fordította: Pais Dezső). Mindenki meg van nevezve, csak a kievi vezér nincs! Miért? Talán mert nem is volt! Pontosabban minden egységnek van vezetője, de nem olyan kaliberű, akinek nevét megörökítették volna a krónikások. Aszkoldról és Dírről mesélnek az orosz legendák, de az arab krónikások 920 előtt nem említenek uralkodót Kijev/Kujábában. Ezt csak Al-Balkhi munkáiban találhatjuk meg, így a ruszok csak 910 körül foglalhatták el Kijevet. (eleven.co.il Kazária). A 9. század közepén pedig ezt a területet „valódi magyarok” uralták, a kazárokkal szövetségben adóztatták a szlávokat, ellenőrizték a Bizáncba vezető vízi utakat, féken tartották a bolgárokat és az alánokat. Korlátozták, lehatárolták a ruszok rablóhadjáratait. Négyesi Lajos hadtörténész írja: „A rabszolgaszerzés az etelközi a magyarok egyfajta „alaptevékenysége”. Az erre irányuló haditevékenység tehát nem hadjárat a szó klasszikus értelmében, hanem „üzleti” vállalkozás. Katonai ténykedés természetesen bizonyos fokig, de célját tekintve gazdasági természetű, amolyan „megélhetési” harci tevékenység. Ezzel foglalkoztak az arabok, a vikingek, mi több, időnként maguk a nyugatiak is”. (Valódi magyarok valódi nyilai. Beszélgetés Négyesi Lajos hadtörténésszel. MÓROCZ ZSOLT riportja, 2011.) „A Kijevi Rusz megalakulása előtt a keleti szláv törzsek egy része kazár fennhatóság alatt állt és adót fizetett a kazároknak.” „Egy 859. évi híradás szerint a kazárok a poljánoktól, a szeverjánoktól és a vjaticsoktól szedtek adót, háztartásonként egy fehér mókusprémet.” „Más álláspont szerint a keleti szláv törzsek egy része már régóta kazár adófizető volt, sőt segédcsapatokat is a kazárok rendelkezésére kellett bocsátaniuk. Az is felmerült, hogy előbb a kazárok, majd a magyarok adóztatták a keleti szláv törzseket”. /Tóth Sándor László: Birodalmak, államok és népek a IX. századi Kelet-Európában. 584-585. o. Életünk, 1996. (34. évfolyam, 1-12. szám)/
A katonai hadjáratok és az ehhez kapcsolódó fogolykereskedelem, valamint rabszolga kereskedelem fontos szerepét a honfoglalás kori éremleletek is igazolják. „Nyilvánvaló az is, hogy ily módon a magyarok már a honfoglalás előtt részt vettek a Bizáncot is érintő távolsági kereskedelemi rendszerben: (pld. A kherszoni rabszolga kereskedelemben való részvétel)”. /Langó Péter, doktori disszertáció. A kárpát-medence 10. századi emlékanyagának délkelet-európai kapcsolatrendszere. Budapest 2012./
Semmiféle államszerű alakulat nem létezett a 9. században a Fekete tenger északi partvidékétől a Balti tengerig! Ez a terület a varégok, ruszok, magyarok, avarok szabad prédája volt – kazár jóváhagyással. Akiken élősködtek, ők voltak a szláv nyelvet beszélő, gazdálkodást végző földműves törzsek, akikről a PVL-ben szó esik. A közösségek általában nem vérségi, hanem területi alapon szerveződtek. Hatalmi szervük a népgyűlés, a vecse volt. „862-ben olyan nép, hogy „rusz” -- a mai Oroszország területén – nem létezett. Csak szlovének, krivicsek, poljánok és más szláv törzsek, valamint néhány betelepülő volt Skandináviából Sztároj Ladogába és volt egy falucska a Dnyeper partján, amelyet ma Kijevnek ismernek” – írja V. Kolganov. (Владимир Колганов: Загадочная Русь: от Рюрика до Путина. Litres, 2020.) „Nagyon tanulságosak a környező szláv eredetmondák: arról szólnak, hogy egy derék szláv földművesből lesz a lengyelek vagy a csehek királya. Vagyis ott a vezető a közösségből emelkedik ki. A mi hagyományunkban nem ez van. A mi hagyományunkban az van, hogy van egy nagy keleti király, akinek a leszármazottai megszervezték a magyarokat” – nyilatkozta egy riportban B. Szabó János történész.
A helyzet a magyarok kivonulásával gyökeresen megváltozik. Teret nyernek a ruszok, és egy-két évszázadon keresztül – felszámolva a kazárokat is -- a Kijevi Rusz uralja a területet, egészen a mongolok megjelenéséig.
A magyarok nomád, zsákmányszerző életmódját fokozatosan váltja fel a letelepedett gazdálkodó, földműves életmód és kialakul az ehhez szükséges intézményrendszer. Ehhez 100 év, legalább három emberöltőnyi időszak kellett, Árpád vezérségétől Géza fejedelemségéig!
Az utóbbi időben tudós próbálkozások történnek arra vonatkozóan, hogy Árpád vezért „nagyfejedelmi” címmel ruházzák fel. Például Szabados György, a történelemtudományok doktora ezt írja: „Mivel Árpádot és dédunokáját, Gézát egyaránt ’nagyfejedelem’ jelentésű uralkodói titulussal ruházta fel egy-egy külhoni szemlélő, ezért nem túlzás, ha az általuk vezetett államot utólag Magyar Nagyfejedelemség néven tartjuk számon”. (Szabados György: A korai magyar államiság és időszerűsége. Századvég Kiadó, Bp. 2014. 136. o.).
Árpád nagyfejedelmi címe ezt a száz év fejlődést annullálná Gézáig, aki valóban betöltötte a magyar nagyfejedelem szerepkört és megalapozta István államépítő tevékenységét.
<!-- [if gte mso 9]>
