„Szétszórni csak azt lehet, ami korábban együtt volt” – Valóban így van ez?

Ebből indul ki a nyelvrokonság tudományos meghatározása is. Közös őstől kell származni! Ha nincs közös ős, nem lehet nyelvrokonság?

Zsirai Miklós szerint őshazának azt a területet tekintjük, ahol az alapnyelvet beszélő közösség élt közvetlenül az alapnyelv felbomlása előtt, függetlenül attól, hogy korábban hol élt vagy hányszor változtatta lakóhelyét (Zsirai 1994). Ezt követi Bereczki Gábor definíciója is (Bereczki 2003), ugyanakkor Klima László szerint azt a területet nevezzük őshazának, ahol az alapnyelvet beszélő közösség élt (Klima 2001).

A legfiatalabb férfi, akinek a leszármazottai minden uráli nyelvet beszélő népességben megtalálható, hozzávetőleg 7600 éve élhetett a mai Tuvában, a Jenyiszej forrásvidékén vagy legfelső folyása mentén. Az analízis során két potenciális uráli ősapát azonosítottak, ezek a N-L1026 (4700 TMRCA) és az N-Z4863 (7600 TMRCA). Jelen tudásunk szerint az N-Z4863 ősapa a legfiatalabb olyan ősapa, akinek a leszármazottai az összes uráli nyelvű népben megtalálhatók. Így ez az ősapa egy lehetséges férfi tagja volt valamilyen preuráli vagy uráli alapnyelvet beszélő közösségnek. Populációgenetikai modellünk alapján tehát egy jól behatárolható, viszonylag kis földrajzi terület volt az uráli őshaza. Ebből az őshazából demográfiai expanzióval, vándorlással, más népek asszimilációjával terjedtek nyugatra az uráli nyelvek. (Németh Endre1 és Vigh József 2021.) Ma nyelvi ugor migrációs markernek tartják a jakutföldi LNBA kori genetikai mintázatot. Szerintem ez csak egy, a lehetséges tudományos értelmezések közül. Idővel a nyelvek vándorlása nagyban eltérhet a genetikai migrációs úttól.

Lásd 45. Kép. World Map of Y-DNA Haplogrups. Possible Migration Routes. Szerző: Chakazul, 2013.

Az, hogy a jakutföldi LNBA korú genetikai mintázat, megérkezik egy adott időben az altaji őshazába és utána minden uráli népnél fellelhető különböző mértékben és arányban, nem jelenti azt, hogy ez egy egységes kvázi homogén migrációval is járt. A finnugor nyelveket beszélők mai elhelyezkedése valóban Észak Eurázsia azon részén van, ahol a legtöbb N Y-DNA-t látjuk, de a nyelvhordozók jöhettek délről és nyugatról is, lásd a jamnaja és az iráni kultúrák terjedését (Pld. az R Y-DNA). A nyelvi hatások az LNBA korban, sőt korábban is, kialakulhattak a népek érintkezései során, hiszen több mint tizenkétezer évvel ezelőtt, az európaiak és az ázsiaiak keveredése éppen itt, az Altájban történhetett meg.

Menjünk sorjában!

Helyezzük el először időrendileg, hogy mely időszakokról beszélünk. Vegyük alapul Dr. Török Tibor - Mit árulnak el a genomelemzések a honfoglalók származásáról (2022. dec. 8) című előadásából A magyar őstörténet biztosan nem szűkíthető a honfoglaló magyarokra feliratú kép időskáláját a rézkortól (i. e. 3500) a középkorig (1000). Megjegyzés: Pirossal jelölve azok a népek, akik keletről jöttek. Nem tűnik el az alapnépesség, rárétegeződik az előzőkre. A vaskorig gyakorlatilag csak régészeti kultúrák vannak feltüntetve, ettől kezdve már etnikumok, népek szerepelnek.

A magyar őstörténet szempontjából jelentősebb mérföldkövek, etapok:

1. Rézkor i.e. 3500 -- 2700. Jamnaja kultúra.
2. ST jelenség i.e. 2300 – 1700
3. Késő bronzkor (~i. e. 1000) proto-ugor népek kialakulása a mezsovszkaja és a nganaszan (Lozva-Atlym LBA) népek keveredéséből (Current Biology szaklapban megjelent The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians című tanulmány, 2. ábra. 2022.)
4. Nyelvész és etnikai alapú PU (manysi-magyar) szétválás i. e. 700-600 körül. A nyelvész és a genetikai eredmények egyeznek. (CB, 2022). Szarmata hatás a magyarokra: i.e. 7-5. sz
5. Európai hun korszak 4-5. sz.
6. Avar korszak 6-8. sz.
7. Magyarok 9. sz. eleje -1000-ig

2. ábra: Klasszikus nyelvi családfamodell abszolút kronológiával (Honti 2010, 29 nyomán).

Magyarokról, mint népről, ekkor még nyilván nem beszélhetünk, holott őseiknek ekkor is kellett valahol élni. Valószínű, hogy nem egy csoportban éltek, hiszen ilyen motiváció nem volt. De beszélhetünk a magyar nyelv ősének számító alapnyelvekről. Ezért a magyar nyelv kialakulását bemutató sémámban én is meghagytam az „urál-altáji” megnevezést, hiszen több mint tizenkétezer évvel ezelőtt, az európaiak és az ázsiaiak keveredése éppen itt, az Altájban történhetett meg. A 2012-es genetikai kutatások (Katalán Paleontológiai Intézet és az Evolúcióbiológiai Intézet, az UPF-CSIC) azt sejtetik, hogy a keveredés az Altáj keleti vidékein történt meg az ázsiaiak és az európaiak között, ráadásul a kapcsolat még a vaskor előtt jött létre. A keveredés előtt pedig a két népesség még a hegység két oldalán helyezkedett el. A 2005 és 2007 között európai és mongol kutatók által felderített, fagyott, mumifikálódott maradványok - több mint húsz sírt tártak fel - alkalmasak voltak genetikai vizsgálatok elvégzésére is. Régészetileg a sírban talált tárgyak és a szintén elföldelt lovak igazolták, hogy szkítákról van szó. (ORIGO. Szegő Iván Miklós cikke. 2012.11.14.). I. e. 3,5 ezer körül itt történt meg a ló háziasítása. (Botaji kultúra. Botaj falu: N 53.30688 E 67.64729). Ez a „három folyó” (Tobol, Isim és Irtis = magyar őshaza!) között van, tőle keletre, az Altajon túl. a Kuznyecki-Alatau, a Keleti- és a Nyugati-Szaján hegységek fogják közre a Minuszinszki-medencét, ahol az Okunyevi kulrúra létrejött.

Az uráli nyelvű népeket biológiailag döntően az apai vonalú N haplocsoport köti össze. Ez a kapcsolat azt valószínűsíti, hogy a korai finnugorok és uráliak társadalomszerveződési elvei között az apai vonalú leszármazás tudata döntő jelentőséggel bírt. Az N-Z4863 ősapának 3 demográfiai okokból kiemelten fontos „fia” mutatható ki az uráli népekben, akik feltételesen kapcsolatba hozhatók lehetnek egyes nyelvi alcsoportokkal. Így egy-egy ősapa a balti-finnekkel, az ugorokkal és a permiekkel. Ezek a csoportok elváltak, de bizonyos esetekben a három ősapa lezármazottai később keveredtek. Elsősorban a Volga‒Urál-vidéken történhetett ilyen keveredés különböző finnugor nyelvű közösségek között, de a finnek és a számik is balti-finn és egy másik finnugor csoport ötvözetének tűnik. A keveredéssel járó nyelvi folyamatok megnehezítik az uráli nyelvek és kapcsolataik pontos klasszifikációját egyértelmű fa-struktúrába történő leképezését. Ez az első párhuzam a finn és a magyar kutatók eredménye között. (Németh Endre és Szeverényi Sándor 2023-as előadása Uráli nyelvű populációk genetikai markereinek értelmezése a legfrissebb uráli nyelvészeti modellek tükrében címmel. BP. Nyelvtudományi Kutatóközpont.)

A történeti genetika tárgya két fontos pontban eltér az evolúcióbiológiától:

• A kulturális csoportok nem alkotnak biológiai értelemben populációt
• Egészen a közelmúltig döntően olyan markereket vizsgáltak, amelyeknek nincs vagy nem ismerjük az evolúciós jelentőségét, amelyek nem voltak szelekciós nyomásnak kitéve

A Jenyiszej forrásvidékére az N haplocsoport Délkelet-Ázsiából a Kelet-kínai-tenger partvidék mentén érkezhettek északra. Majd részben valamelyik folyó (talán a Liao) mentén vándorolhattak a Bajkáltól keletre eső területeken keresztül a Jenyiszej forrásvidékére. Ez a vándorlás a populációgenetikai adatok alapján -egyelőre nem pontosan azonosított módon- összefügg a jégkorszak végével. A forrásvidékről 5 és 7 ezer évvel ezelőtt vándorolhattak északra a mai uráliak ősei a Jenyiszej mentén, és nagyjából valahol a Szim és Tuba folyók közötti területen, a Dél-Krasznojarszk régióban telepedhettek le. Ez utóbbi mozgásban talán a holocén klíma optimum is szerepet játszott. További vizsgálatoknak kell eldönteniük, hogy a bronzkorban a Szejma-Turbinó transzkulturális jelenség szerepet játszott-e egyes uráli nyelvű csoportok nyugatra vándorlásában. De ne felejtsük el a korábban írtakat, hogy ide jórészt a késő Jamnaja-kori-katakombás férfi populáció vándorolt az északnyugati Kaszpi-tenger térségéből Dél-Szibéria területére!

Ha elfogadjuk a fentieket, akkor egyértelmű, hogy ebben az időszakban, régészeti kultúrákról, genetikai egyezőségekről, sőt a mai nyelvekből kikövetkeztetett un. rekonstruált nyelvekről beszélhetünk, de semmiféle etnikai tudatot nincs okunk feltételezni. E nélkül pedig etnikumokról, népekről nem állíthatunk semmi bizonyost! Írott emlékek hiányában népnevekről sincs értelme beszélni.

„De a közös ős megismerése már csak emiatt is mindig töredékes lesz, hiszen minél régibb a közös ős, annál több elem cserélődött le a leánynyelvek szókészletében, annál több toldalék tűnt el és adta át a helyét valami újabb elemnek, annál több mondattani szabály módosult. Így el kell fogadnunk az alapnyelvek megismerésének korlátait: írásos emlékek hiányában ezeket sohasem fogjuk tudni a maguk teljességében feltárni”. (Gugán Katalin – F. Gulyás Nikolett: A nulladik fejezet: hogyan hasonlítunk?  In:  Hanti hadak, manysi mesék: kalauz legközelebbi nyelvrokonainkhoz. Kézirat. Budapest, 2021.). 

Az emberi nyelv eredete több százezer évre (vagy még többre) nyúlik vissza, a nyelvhasonlítás viszont legfeljebb 10 000 évnyi időmélységbe tud visszapillantani. Gyakorlatilag ez azt eredményezi, hogy az összehasonlítótörténeti nyelvészet kénytelen a tágabb értelemben vett „jelen" fogalmaival dolgozni s a nyelvek általános struktúrájának fejlődésében lényegi változásokat nem tud megállapítani. 

A távolabbi múltba való visszapillantást meg lehet kísérelni a diakrónikus tipológia újabb eredményeinek a figyelembe vételével. Már a múlt században próbálkoztak a nyelvi szerkezetekben egy lineárisan elképzelt nyelvfejlődési tendenciát posztulálni (izoláló – agglutináló – flektáló). Később észrevették, hogy a flektáló nyelv lassan izolálóvá alakulhat át s ez alapot nyújtott — más egyéb tapasztalatok alapján — arra, hogy a nyelvek hosszabb története folyamán egy ciklikusan ismétlődő spirális fejlődés és típusváltás elmélete felvethető legyen. Előfordul, hogy egy nyelv annyira átalakul, hogy "típust vált": például az örmény nyelv az indoeurópai nyelvcsalád tagjaként valaha hajlító típusú volt, a török népekkel való évezredes együttélés nyomán azonban ragozóvá vált. Az angol nyelv, az alaktan leegyszerűsödése és a szórend szerepének megnövekedése miatt egyre inkább az elszigetelő nyelvek felé tendál.

Mikko Korhonen helsinki professzor, főleg Vennemann és Hodge munkáira támaszkodva, megkísérli a ciklikus nyelvfejlődés lehetőségét az uralisztikában is alkalmazni olyan 'drift’-ek (áramlatok, mozgási irányok) kipuhatolásával, amelyek a nyelvet egyik minőségből (típusból) egy másikba vihetik át. (Hajdú Péter 1980-as beszámolója az V. Nemzetközi Finnugor Kongresszus előadásairól).

Én feltettem a kérdést: ennek a „közös ősnek” valóban nyelvileg egységes, egyöntetű, azaz homogén szerkezetűnek kellett lenni? Ha csak a fentebb ismertetett lovas Jamnaja kori népmozgásokat az Alpoktól az Altajig figyelembe vesszük, akkor ez nem tűnik valószínűnek. Ha nem megyünk vissza Ádámig és Éváig, akkor már az eleve a nyelvi és etnikai szétszórtság állapotával kell szem benéznünk. Ez a válasz az írásom elején feltett első kérdésre is: Ami eleve szétszórt, azt már nem kell szétszórni!

A kifejtettek jó alapot adnak arra, hogy megkérdőjelezzük a bevezetőben ismertetett „őshaza” meghatározásokat, mert a népet nem lehet a nyelvvel egy kalap alá venni, ezért az őshaza ilyentén való tárgyalása – ebben a korszakban – illogikus lenne. Tehát amikor a nyelvi családfán feltüntetjük a Pre-Proto-Uralic nyelvet és alkalmazzuk a tudományosan elfogadott őshaza fogalmakat, akkor súlyos és alaptalan prekoncepcióval élünk, mert sem a nyelv, sem a nyelvet beszélők egységéről szó sem lehet. Itt Pusztay János alapnyelv elképzelését tudom elfogadni az ÉNYÖV-ről (Észak-eurázsiai nyelvi övezetről, őshaza-láncról), ami tartott a Baltikumtól Nyugat-Szibériáig. Ezt támasztják alá a fent említett európai-ázsiai keveredések, amit valójában a régészek és a genetikusok eredményei is alátámasztanak. Ugyan ilyen keveredések történhettek a nyelvek szerkezetében is: „Aszerint, hogy a nyelvek hogyan fejezik ki a nyelvtani viszonyokat, megkülönböztettek flektáló (hajlító), agglutináló (ragasztó), izoláló (elszigetelő) és inkorporáló (bekebelező, poliszintetikus)  nyelvtípusokat. „A ma beszélt kb. 7000 nyelv bármelyike besorolható a fenti típusok valamelyikébe, így érthető, hogy önmagában egy adott tipológiai típushoz való tartozással nem igazolható a nyelvek rokonsága”. (Gugán Katalin – F. Gulyás Nikolett: A nulladik fejezet: hogyan hasonlítunk? Bp. 2021.)”. Ez a keveredés különböző mértékben, de fennállt az időszámításunk kezdetéig bizonyosan. Erre példa lehet a magyar-török nyelvi kapcsolat.

1. Rézkor i.e. 3500 – 2700, és korábban. Jamnaja kultúra.

 „Okunyevi kultúra - a bronzkori pásztorok dél-szibériai régészeti kultúrája (i.e. 2600-1700), a Minuszinszki-medencében alakult ki, a Jenyiszej középső és felső részén. Azt is tudjuk, hogy a Jamnaja kultúra az i.e. 3. évezred közepéig, a Magyar Alföldtől a Minuszinszki-medencéig terjedt el. Egy túlnyomórészt késő Jamnaja-kori-katakombás férfi populáció vándorolt az északnyugati Kaszpi-tenger térségéből Dél-Szibéria területére, és itt keveredtek a helyi neolitikus női szubsztrátummal. A hagyatékuk a mai Hakaszföld és Tuva területén, valamint a Krasznojarszk terület déli részén gyakori”. (Okunev culture angol wikipedia). Ha a magyar Alföldet vesszük a Jamnaja kultúra legnyugatibb elterjedésének, akkor az Okunyevi számít a legkeletibbnek. Ezen az óriási sztyeppén terjedt el a kocsi és a ló használata (Lásd a budakalászi kocsi makettet!)”. A magyar nyelv eredetéről Az alapnyelvről, Kr. e. 2000-től, és korábbról  fejezet.

A mai tudományos megközelítés szerint ez az időszak az Urál-Altaj vidékén kialakult egységes alapnyelv korszaka. (Lásd: Asko Parpola családfát.)

A new family tree for the Uralic languages with localization and approximate dates for branching, based on Jaakko Häkkinen’s linguistic analysis and the present correlation with archaeology. In: Asko Parpola: Formation of the Indo-European and Uralic (Finno-Ugric) language families in the light of archaeology.Helsinki, 2012. 169

A nosztratikus ősnyelv szétválása, Sz. A. Sztárosztyin szerint:

• Az első szétválás i.e. 11. évezredben következett be, amikor elkülönült a proto-kartvéli és a proto-dravida nyelv. (Kartvéli – Dél-kaukázusi)
• Majd, az i.e. 10. évezredben, a nosztratikus ősnyelv szétvált proto-indoeurópaira és proto-ural-altájira.
• Még egy ezredévvel később, szétesett az ural-altáji egység is.

A korábbi tanulmányok nem mérték fel az ókori eurázsiaik genetikai hozzájárulását a modern szibériai őslakos csoportok genomjához, különösen a nyugati szibériai mansi, hanti és nyenyec népesség esetében.

A Kr. e. I. évszázadok magyar népének családfáját és kapcsolatait Hóman Bálint történész így ábrázolta:

Hóman Bálint: MAGYAR TÖRTÉNET. I. Könyv. A honfoglaló magyarok.

Hóman szerint az a nyelvi és etnikai közösség tekinthető nemzetnek, amely képes államot alapítani. (Sinkovics Ferenc: Tudós a politika viharában – Hóman Bálint. MH. 2010.)

Map of migrations of Anatomically Modern Humans, from the collection of Maps of prehistoric migrations.

Szerintem az N haplocsoport (Y-DNS) a hunokkal és az avarokkal, majd a honfoglalókkal érkezett a KM-be. Korábbi lelet csak egyedi, szórványos eset lehetett. Minden esetre, ha működött az útvonal az egyik irányban, működhetett visszafelé is. Lásd a Fekete-tenger – Kaszpi északi részéből az ősi É-Szibériába mutató nyilat. Map of migrations of Anatomically Modern Humans, from the collection of Maps of prehistoric migrations. KM-el a jamnaja korszak köti össze, ugyan ezen az elven.

2. ST jelenség i.e. 2300 – 1700

The Seima-Turbino (ST) transcultural phenomenon.

Az alábbiak Németh Endre és Vigh József: Párhuzamok és paradoxonok az uráli nyelvű népek populációgenetikai és nyelvi kapcsolatrendszereinek összehasonlítása során. In: Anthrop. Közl. 62; 21–55. (2021) című tanulmányból származnak.

Ennek a kultúrának az időbelisége és földrajzi elterjedése, iránya komoly párhuzamot jelent a genetikai adatok alapján feltételezett uráli migrációkhoz. Nem szimpla régészeti kultúra könnyen meghatározható eredettel és kapcsolati hálóval, hanem egy meglehetősen különös kulturális jelenség, melynek az értelmezése is feladta a leckét a kutatóknak.

Az Urál-vidék és Nyugat-Szibéria középső bronzkor végén/késő bronzkori elején a pontusz vidéki bronzművességi központ összeomlott, átadva helyét a romjain kialakuló eurázsiai fémművességi központnak, melyet később E. N. Csernih nyugat-ázsiai és kelet-ázsiai fémművességi centrumokra osztott (Csernih-Kuzminih 1987, Csernih 2012). A Szejma-Turbinó transzkulturális jelenség a kelet-ázsiai provincial nyugati részén alakult ki az Altaj-Szaján vidékén, fennállása pedig a szűkös radiokarbon dátumok alapján a Kr.e. 22-18/17. Századra tehető. E. Kuzmina véleménye szerint Kelet-Kazahsztánban alakult ki a Fjodorovo és a Krotovo-Jelunyino kulturális komponenseken. Az itt élőknek több különböző központban készültek díszes bronzfegyverei, ezért gyártásuk klán-alapú lehetett, melyek az elit harcosok vezetésével jelentek meg a Baltikumtól az Észak-Kínáig tartó hatalmas területeken, bár e szociális kontextus meglehetősen titokzatos, melynek tisztázását nem segíti elő, hogy nem tudjuk megállapítani, mi motiválta e rendkívül mobilis csoportok nagy területeken történő megjelenését (Csernih-Kuzminih 1987, Korjakova-Epimahov 2007, Csernih 2012, Marcsenko és mtsai 2017). A szejma-turbinói bronzeszközök – bár nem kizárólagosan – a Baltikumtól a Nyugat- Szibériáig tartó erdőzónából is szép számmal ismertek, felkeltve ezzel az uráli nyelvű népek őstörténetét kutatóknak a figyelmét is. E bronztárgyak csak az uráli nyelvű népek lakta területen terjedtek el, mert az egyes kulturális jelenségek csak a rokon nyelveket beszélő népek körében tudnak elterjedni (Fodor 1972). Fodor István ezen elképzelését később finomította, és csupán részlegesen tulajdonította az ugor közösségnek e tárgyak készítését (Fodor 1975), majd el is vetette (Fodor 2009, 2014, 2016) ezt.

Szeverényi – a már említett 2023-as előadásában azt mondja:

Az igazi újdonságot azonban a modell kronológiája jelenti. Az elmélet kidolgozói szerint három esemény indította el az uráliak terjeszkedését keleti és nyugati irányba: 1) az ún. „4,2 Ka esemény”, ami azt jelenti, hogy 4200 évvel ezelőtt (vagyis Kr. e. 2200 táján) száraz időszak kezdődött, ami arra indította az őshaza népességét, hogy vízben gazdagabb területeket keressen. 2) A Szejma-Turbino elnevezésű régészeti kultúra megjelenése nagyjából ugyanebben az időszakban. Hordozói a tőlük délre élő indoiráni népektől megtanulták a bronzöntést és a helyi rézérc valamint a behozott ón felhasználásával saját fémművességet hoztak létre. Termékeikkel kereskedtek is. 3) Az előző pontban is említett indoiráni kapcsolat nemcsak technikai fejlődést jelentett, hanem számos jövevényszóval gazdagította a finnugorok szókincsét. Lásd: a ’méz’ és ’méh’ jelentésű szavakat, és más nyelvészeti-paleontológiai érveket.

A fent leírtakból én azt a következtetést vontam le, hogy a vaskor közepéig, az ősmagyar és az ősobi-ugor nyelvek szétválásáig (szkíta-szarmata korig), mind nyelvileg mind etnikailag a magyar nyelv és beszélői olyan vegyes összetételűek voltak, és annyi helyen éltek, vándoroltak és maradtak, hogy ezt nem lehet egy viszonylag kis területre pl. a Tobol-Isim közére sűríteni, ahol az europid antropológiai típus és a nyugat-szibériai mongoloid alapnépesség keverten van jelen, hanem ennek a nyelvnek és identitásnak a csírái ott vannak Eurázsia sztyeppe és erdős sztyeppe valamennyi területén. Később a rendeződés az egymással affinitást mutató népek tartós vagy ideiglenes tömbösödésében fog jelentkezni, ahol a nyelv egy agglutináló lingua franca formájában marad fenn és fejlődik, bővül a saját szerkezetének korlátjain belül. Ebből az időszakból maradtak fenn a ma „finnugornak” nevezett „alapnyelvi” egyezések. Mindez feltételezi az eredeti krantzi mondás aktualitásának fennmaradását: „A magyar Alföldön lenne a legkisebb és legelszigeteltebb proto-urál-altáji nyelv, ami afganisztáni eredete óta a legkevesebbet változhatott”.

3-4. Késő bronzkor

A magyar nyelv kialakulása szempontjából fontos obi-ugor szétválást a nyelvészek az I. évezred elejére-közepére teszik. A legfrissebb genetikai elemzések szerint (amit Török T. is használ) ez i.e. 800-400 között történhetett. A genetikai, régészeti, és nyelvész eredmények ilyen egybeesése alapján tehette meg Török Tibor az alábbi kijelentéseit:

1. A nyelvészetileg rekonstruált „alap ugor nyelvet” a genetikailag rekonstruált „proto-ugor” ősnép beszélhette.
2. A honfoglaló magyarok mag népessége finnugor származású volt.

(T. T. :A honfoglaló magyarok eredete a genetikai, nyelvészeti és régészeti adatok tükrében. 2023.) Véleményem szerint az első pontot ki kellene egészíteni azzal, hogy „a protougor ősnép IS beszélhette”. Ennek az alap ugor nyelvnek a nyelvjárásai élhettek a Dunától az Altajig, szétszórtan, önálló törzsi, családi formációkban is. Bővebben lásd: A finnugor származásunkról

 „Ezeknek a FU nyelveknek nem egy közös alapnyelve (Proto-Uralic=PU) volt, hanem egy olyan nyelvcsalád, amelyben egy KM eredetű ismeretlen nyelv (PU_KM), egy proto-indoiránival átitatott nyelvjárás (PU_Ch), és egy a Minuszinszki-medence környéki helyi nyelvjárás (PU₁) volt az alkotója. Én ezt egy több gyökerű, a nyelvszövetséghez hasonló formátumú alapnyelvcsaládnak képzelem el. (Parpolánál, helyi elrendezésben: Late Proto Uralik=Proto West Uralic + Proto Central Uralic + Proto East Uralic). Nálam az osztályozás eredet szerinti.”

A tudomány mai állása szerint az altaji nyelvcsalád (ahova a törököt is sorolják), mint egység létezése erősen vitatott: a hagyományosan idesorolt nyelvcsoportok közötti rokonság nem bizonyított, ezért ma inkább különálló török nyelvcsaládról szokás beszélni. Az előmagyar nyelvet valamikor csak az i.e. 500 körül érhették török (türk) nyelvi hatások, ezért a török nyelv nem lehet a nyelvünk alaprétege. De lehetséges, hogy a török nyelvek is ugyanabból a lingua francaból alakultak ki, hiszen nyelvtipológiai szempontból nagyon hasonlít a magyarhoz: ugyanúgy ragozó-toldalékoló (agglutináló) típusú nyelv, nem különböztet meg nyelvtani nemeket; a magyarhoz és a finnhez hasonlóan van benne magánhangzó-harmónia. Szókincse azonban alapvetően nem hasonlít a magyaréhoz, a belőle – vagy valamely más török nyelvből – kölcsönzött nagyszámú jövevényszón kívül. Ezek pedig az uráli és a török népek nagyon korai együttélésének és kapcsolatainak köszönhetők. 

Nyelvtörténeti elképzelésem szempontjából a magyar nyelv forrásának számító sztyeppei lingua franca kialakulása szélesebb kitekintést igényel. Ha már feltételezünk egy i.e. 800-400 között kialakuló „alap ugor nyelvet” és egy „proto-ugor” ősnépet, akkor illene foglalkozni a „sztyeppe nyelvével” is. Nézzük meg mi van Dr. Török Tibor időskáláján ebben a korban? Ez a vaskor és előzményei. Láthatjuk, hogy ez a preszkíta, szkíta, kelta időszak. Mi volt ekkor a KM-ben? „A magyar őstörténet biztosan nem szűkíthető a honfoglaló magyarokra. Nem tűnik el az alapnépesség, rárétegeződik az előzőkre” – mondja Török. A vaskori előzmények az eurázsiai sztyeppén feliratú térképén a KM szkíta jelenlétet i.e. 700-400 időre teszi. Ettől keletre egészen az Altajig húzódik a pontusi, a központi sztyeppei, az altaji, Tien-sani szkíták (szakák) uralta terület az i.e. 800-300 időszakban. A szkíták lehetséges, Kárpát-medencei előfordulásának kutatási eredményeiről nyilatkozott Szabó Gábor (1969) régész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetének tanszékvezető docense a MANDINERnek, 2022. június 22-én. Ebből az interjúból idézem az alábbiakat:

„A szkíta elnevezés az ókorban egy gyűjtőnév volt, amellyel az írásbeliséggel rendelkező birodalmak és államalakulatok nevezték meg a Fekete-tengertől északra eső területeken élő vagy onnan származó, a lovasnomádok által kifejlesztett harcmodort alkalmazó nomád- vagy letelepült életmódú közösségeket”.

„A sztyeppét uraló népekről a leghíresebb és a legrészletesebb görög forrás az említett Hérodotosz görög-perzsa háborúkról írott nagy munkájának 4. könyve, amely Dareiosz perzsa uralkodó Kr.e. 515-514-es, szkíták elleni hadjárata kapcsán leírja határaikat, mesél eredetükről, szokásaikról és a szomszédságukban élő csoportokról is”.

„A leletekből azt láthatjuk, hogy a Kr.e. 9.-4. században a sztyeppi és az erdős sztyeppei régióban zömében óiráni nyelveket beszélő csoportok vezetése alatt hasonló anyagi kultúrával rendelkező világok formálódnak ki”.

A fentebb említett Török Tibor térképnek megfelelően mondja: „Maga a szkítákkal kapcsolatba hozható kultúra nem korlátozódik a Fekete-tenger környékére, hanem magába foglalja a Kárpát-medencétől a Belső-Ázsiai térségig húzódó, hatalmas sztyeppi folyósót. A Kr.e. 9-8. századtól a kínai Csou-dinasztia területét fenyegető lótenyésztő népek, vagy a közép-ázsiai perzsa tartományokat támadó lovasíjászok közös kulturális gyökerekkel bírnak és egyaránt a szkíta gyűjtőfogalomba vonhatók”. Szkítia, a Dontól a Dunáig, „a Kr.e. 1. évezred elejétől a Kr.u. 1200-as évekig a különböző lovasnomád népek szállásterülete volt” – mondja Szabó.

„Kétségtelen, hogy a vaskor során a Kr.e. 8. és 4. század közt a sztyeppén élt szkíta kultúrájú közösségek rendkívüli hatással voltak a sztyeppén és sztyeppe övvel kapcsolatban álló népekre, így a későbbi magyarok egykori elődeire is, akik biztosan számos tárgyi és kulturális elemet átvettek az időszak meghatározó lovasnomád kultúrköréből. A szkítákkal való rokonságunk felemlegetése során időről időre előkerülnek olyan ősi ikonográfiai elemek – pl. szarvas ábrázolás, ragadozó madarak – amelyek valójában az eurázsiai sztyeppén, a Kr.e. 10-9. századtól a középkorig általánosan jelen voltak”.

„Tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy az őskori és ókori barbár társadalmak és identitás közösségek nagyon heterogének voltak, és ahogyan erre a szkíták is jó példát mutatnak egy-egy elnevezés alatt kulturálisan, nyelvileg sokféle csoport bújik meg. Ezek ellentétben a mai nemzetállami közösségekkel állandóan változó, újrarendeződő politikai képződmények és ami összeköti őket az elsősorban a lovasnomád harcmodor alkalmazása.”

„A vaskor legelején a Kr.e. 9. század folyamán kisebb keleti csoportok, tűnnek fel, akik elsősorban az Alföld és Erdély stratégiailag meghatározó útvonalai mentén, zárt tömbökben telepednek meg (preszkíták vagy Mezőcsát-kultúra). A lényeg, hogy az új jövevények feltűnésével párhuzamosan a keleti, sztyeppei lószerszámzat és fegyverzeti elemek, illetve rövid időn belül azok sajátosan újragondolt adaptációi a helyi közösségek tárgyai között is megjelennek”.

„A kora vaskori sztyeppi nomádok legfontosabb hatása az, hogy mobilitásuknak és szervezettségüknek köszönhetően robbanásszerűen gyorsulnak fel a térség interakciói. Közösségeik a távoli, eltérő arculatú világok közti információcserében katalizátor szerepet kapnak: közvetítésükkel technológiák, divatok, tárgyak áramlanak és cserélődnek kelet és nyugat, valamint észak és dél között”.

„Úgy tűnik, hogy hogy egy önálló arculatú, sajátosan Kárpát-medencei hibrid kultúrával állunk szemben. A keleti tárgyak nagy része ráadásul az elithez kötődő temetkezésekből ismert, ami arra utalhat, hogy az itteni közösségeket keletről érkező harcos csoportok szervezhették át vagy elitjük a katonailag és gazdaságilag is sikeres szkíta elitet tekintette példának”.

„Úgy tűnik a térségben élők meg tudtak küzdeni a kihívásokkal: a változássorozat végére a Kr.e. 6. század elejére egy évszázadokig fennálló stabil gazdasági és politikai struktúra formálódott ki itt”.

A jővőbeni feladatoknál kiemeli a keletről érkező csoportok és a helyi közösségek kapcsolatának elemzését, a korai vas megmunkálás technológiájának a forráshelyének meghatározását.

Célom, ezzel a nagy mennyiségű idézettel az volt, hogy egy szakértő régész szemszögéből láttassam a sztyeppe világát a szkíta-szarmata korból, amely véleményem szerint alátámasztja a magyar nyelv kialakulására, fejlődésére vonatkozó hipotézisemet. Ez pedig a következő: 

A vaskorban, mint láthatjuk a Szkíta Birodalmat bemutató térképen (18. Kép. Magyarságkutató Intézet, Kik a magyarok ősei? A magyarság eredete. Animációs kisfilm sorozat. 2020. okt. 31.) „A szkíta típusú népek közel 10 000 km hosszan ellenőrizték a sztyeppét”-- felírattal. Ez komform Szabó Gábor történész kijelentésével Szkítiáról: „magába foglalja a Kárpát-medencétől a Belső-Ázsiai térségig húzódó, hatalmas sztyeppi folyósót”. Szinte elképzelhetetlen, hogy ebben, a több évszázadikig fennálló viszonylag szervezett, gyorsan mozgó, nagy távolságot bejárni képes, mobil nomád képződményben ne alakulhatott volna ki egy, vagy több, lingua franca típusú közvetítő nyelv. „A szkíták nyelvét nem ismerjük!” – ez köztudott. De sokat tudunk róla, nem utolsó sorban Hérodotosznak köszönhetően. Egy ilyen közvetítő ősnyelvben kell keresni a magyar nyelv előnyelveit. Itt van szerepe Spengler megállapításának: „a nyelvek vándorolnak, mivel nemzetségről nemzetségre hagyományozódnak, és a nemzetségek viszik magukkal őket. Mindenekelőtt változnak”. (Spengler: A nyugat alkonya). És ezt az előnyelvet beszélhették a Mezsovszkaja régészeti kultúra népei és ez tölti be teóriámban az „ugor előnyelv” szerepét. Így lesz értelme Krantz eredeti meglátásának: „A legtöbb szakember szerint az uráli őshaza az Urál hegység térségében volt, ahonnan nevét is kapta. Erről a központi lakóhelyről a nép feltehetően minden irányba szétterjedt, hogy elérje jelenlegi eloszlását és Kr. u. 896-ban bejutottak Magyarországra is. Mindezt több okból is nagyon valószínűtlennek tartom. A központi földrajzi elhelyezkedés nem bizonyítéka egy nyelvcsoport eredeti területének. Elterjedésének okát be kell bizonyítani, nem lehet feltételezni minden irányú, automatikus és egyenlő terjedését. A 9. században egy észak-ázsiai törzs behatolása Közép-Európába ugyan lehetséges, de e törzs által okozott népességcsere, vagy még inkább nyelvcsere abban az időben egy Magyarországhoz hasonló, jól benépesült mezőgazdasági vidéken teljesen lehetetlen. Bármiféle ilyen állítást meg kellene magyarázni, hogy miként mehetett végbe ez a változás. Adva lévén ezen ellenvetések, az uráli nyelvek elterjedésére csak egy lehetséges magyarázat marad, hogy a nyelvcsalád Magyarországról ered és innen terjedt el az ellenkező irányba.” (Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása.)

A honfoglaló magyarok mag népessége finnugor származású volt – mondja Török. Az, hogy „finnugornak” nevezték el azt a népcsoportot, amely a mai nyelvekből rekonstruált „finnugor nyelvet” beszélhette, koránt sem jelentheti azt, hogy a hf magyar szövetség vezér-családja valóban „finnugor származású” lett volna, csupán azt, hogy abból a népcsoportból kerültek ki, akiknek az ősei korábban a Tobol-Isim környékén éltek és jelentős mértékben keveredtek a szibériai mongoloid alapnépességgel. Már a késő vaskor és az ókor határán jelentős szkíta-szarmata, később ázsiai hun népcsoportok olvadtak közéjük.

Nemzetközi mércével is egyedülálló történeti genetikai feltárást végzett egy kutatócsoport, 2024-ben, amelyet a bioRxiv  honlapon, Long shared haplotypes identify the Southern Urals as a primary source for the 10th century Hungarians címen megtalálhatjuk. (posted July 23, 2024). Erről nyilatkozott a Mandiner-nek az egyik szerző, Gyuris Balázs archaeogenetikus, ebből idézek: „A Kárpát-medencei honfoglalók jelentős része távoli rokoni kapcsolatokat mutat a dél-uráli régió karajakupovói régészeti horizontjával, így ennek fokozottabb kutatása a jövőben indokolt. Ez a dél-uráli népesség erős folytonosságot mutat a korábbi, a régióban elterjedt késő vaskori szargatkai régészeti horizont egyéneivel  – a 2-4. századi Tobol és Irtis folyó lelőhelyeiről van szó.” DE: a Szargatka legnagyobb része térben (és időben) is a keleti Hun Birodalmon belül, a Keleti Hun Birodalom idején volt.

Az európai hunok nyugatra vonulása során ezeknek a népeknek a jelentős része követte őket, de az addig eltelt évszázadokról valójában semmi értesülésünk nincs. Viszont az európai hun birodalomba bekerültek azok a törzsek is, akik évszázadok óta a saját területükön nyelvi, életmódbeli hasonlatosságokat mutattak a később előmagyarnak tekintett csoportok őseivel. (KM, Kaukázus előtere, Al-Duna -- Dnyeper köze, Ponto-Kaszpi sztyeppe). A hun elitnek „hun nyelve” kellett, hogy legyen. Ez a nyelv ismeretlen, kevés nyelvemlék maradt ránk, személy-, és népnevek formájában. Hogy ez mennyiben hasonlíthatott a magyar nyelv ősének számító lingua francára -- nem tudjuk, csak azt, hogy a magyar fennmaradt és keletről származott. Azok a népcsoportok beszélték, akik a Pusztay-féle ÉNYÖV-ből származtak.

5. Európai hun korszak 4-5. sz.

Ez az a korszak, ahonnan a magyar nép őstörténetének vizsgálatát érdemes elkezdeni. Dr. Török Tibor időskáláján ez a legalsó sorban, piros színnel, mint hunok (400-453) – avarok (567-800) – magyarok (860/895) van feltüntetve. Ez a nép, mind nyelvileg, mind etnikailag igen összetett, vegyes volt. Az összetartozás tudatát a karizmatikus vezetőik hozták létre, ill. biztosították – addig, amig éltek. Ezt követően a Hun Birodalom utódnépei nyugaton beolvadtak a RB helyén kialakuló társadalmi, hatalmi formációkba. Keleten viszont a még megmaradt (Ernák Birodalma) összetartó erő is megszűnt és az utódnépek különböző népneveken, de hasonló életmódot folytatva maradtak meg a történelem színpadán.

 6. Avar korszak 6-8. sz.

A magyar elődök zöme ekkor a dél-uráli sztyeppevidéken éltek, valahol a Nyugati Türk Birodalom fennhatósága alatt. A türkök törzse, amelynek vezető rétege nevük alapján valószínűleg kelet-iráni eredetű volt, valamint a későbbi birodalom etnikai többségét alkotó török népek is a Zsuanzsuan Birodalom uralma alatt éltek a 6. század elején. A zsuanzsuanok (ázsiai avarok) uralkodó rétege sztyeppei lovasnomád gazdálkodást folytatott, amelyet a lótartás túlsúlya jellemzett kiegészítő birkatartással. 552-ben Bumin és Istemi létrehozták a türk kaganátust két központtal. A keleti központ Ötüken, a Hangáj-hegység része volt. (Bumin vezetésével). Istemi nyugaton hozott létre centrumot – talán az Altaj hegységben az Aranyhegynél –, ahol a szogdok városai is uralma alá kerültek.

568-ban azután türk követség érkezett Bizáncba Szilzibulosztól, aki nem lehet más, mint Istemi, akit egy érméje sri iapgu šaho, azaz jabgu király úrként említ, s itt ennek a görög változatáról van szó. A követségekről Menandrosz leírásából tudunk, aki megjegyzi, hogy ekkoriban az ugurok a Volgától nyugatra éltek és a nekik behódolt alánokkal együtt elfogadták a türkök főségét, így az ogurok helyi hatalma megmaradt. Géza fejedelem nevében megőrződött a jabgu tisztség, aminek a nyugati türköknél kialakult egy dzsebu/dzsevu alakja, és Géza neve a magyarban eredetileg pedig Dzseucsa/Dzsevicsa alakban hangzott. Istemi 576-ban halt meg. Ekkor, egy bizánci követjárásról beszámoló Menander Protektor szerint a nyugati türköknek nyolc törzse volt. 584 körül a birodalom két részre (keleti és nyugati) bomlott. 635-ben Kuvrat a Fekete-tenger északi partján elszakadt a türk befolyás alól és megalakította a független onogur-bolgár birodalmat. 630-ban a kazárok is függetlenítették magukat a nyugati türköktől és uralkodójuk felvette a kagáni címet – első említése 652/653-ból ismert – és ezzel létrejött a Kazár Birodalom. Véleményem szerint mindkét birodalom létrejöttében ott asszisztáltak a magyarok elődei is. Ez lehet a fő oka annak, hogy később Biborban született Konstantin a DAI-ban „türköknek” nevezte a magyarokat. 714-től kezdve a környező meghódított népek közül is egyre többen lázadoztak a türk uralom ellen. 734-ben Bilge kagán is elhunyt, jobban mondva megmérgezték. A halálát követő anarchiát a lázongó alávetett népek kihasználták. 745-ben pedig megtörtént az ujgur hatalomátvétel: egy addig alávetett török nép ragadta meg a nagy nomád birodalom feletti hatalmat. (wikipédia).

A Második Kök Türk Kaganátus (682-744) uralkodói, Kül tegin (684-731) és bátyja, Bilge (Bölcs) kagán (683-734) tiszteletére két emlékművet állítottak a „kék” türkök 732 táján, a közép-mongóliai Orhon-folyó völgyében lévő fővárosuktól (későbbi ujgur nevén Ordu Balik, mongol Karabalgaszun) kb. 15 km-re északkeletre, a Kosó Caidam tó közelében. (Az Orhoni Feliratok. Vilhelm Thomsen dán fordításának (1922) E. Denison Ross által készített angol változata (1930) nyomán. Függelék.). A sztyeppei lovas nomád népek között Orkhontól a Duna-medencéig használt volt az az írástípus, amelyet rovásírásnak nevezünk, de valójában ezek monumentális írások. Ebből következőleg a magyarok is ismerhették, és a székelyek elődei is, akár kik is voltak azok.

A honfoglaló magyarjainknak és elődjeiknek a kazáriai tartózkodása régóta vitatott téma szakmai és amatőr körökben is. Teljes pontossággal sem a megjelenésük ideje, sem annak tartama, de a helye sem ismert. Az írásos emlékekben (bizánci, perzsa, arab) pontatlan utalások vannak erre vonatkozóan. Ezekről több elképzelés, tanulmány jelent meg, nagy irodalma van. Többször írtam róla én is. „Régóta létező elképzelés, hogy a Kazár birodalom vonzáskörében – talán a Don mellékén, talán Kaukáziában – élt ősmagyarok nem a Volga–Káma vidékéről, Magna Hungáriából vándoroltak dél felé, hanem évszázadok óta ott éltek.” – írom a Prekoncepció a magyar nyelvkutatásban című esszémben.

„Zimonyi Istvánhoz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy a magyarok, akiknek néppé válási folyamatát a IV—VI. századi sztyeppei népvándorlás indította el, a VII. századtól (gyakorlatilag a Kazár Kaganátus 652. évi megalakulásától, de leginkább a 680-as évektől) egészen 895-ig a Kazár Birodalomhoz tartoztak. De nálam ez csak a helybenmaradt magyar csoportra értendő, akiket a DAI-ban türköknek neveznek. Minden esetre a 7. századvégi események, amik a később Etelköznek nevezett területen zajlottak, meghatározóak voltak a magyar őstörténet szempontjából.

7. Magyarok 9. sz. eleje -1000-ig

Kuvrat halála után a bolgárokkal szimpatizáló magyarok közül volt aki Kuber vezetésével a Kárpát-medencei területekre leszűkült Aváriába került, de a többség északra vonult és az Urál déli oldalainál talált új hazát. Kuberrel Avariába érkező katonai csoport – az alig egy évtizednyi ott tartózkodásuk alatt – nem játszott (véleményem szerint) nagyobb szerepet az előmagyarok történetében. Viszont az onogur kapcsolat, ami a helyben maradottak (Batbaján/Bezmer és előmagyar csoportok) utódai között fog létrejönni a 8-9. század során az etelközi „nagy egyesülésig” – már perdöntő lehet! Az újabb összeolvadás már a honfoglalás és a magyar nyelv kialakulása története a 9-11. században.

Összefoglalva a magyarok őstörténetéről kialakított elméletem lényegét, úgy vélem, hogy az a mag, amely a magyar tradíciókat és nyelvet kialakította, fenntartotta és bővítette, csak az etelközi vérszerződéssel indult és a KM-ben teljesedett ki a 11. sz. elejére. Korábban csak szétszórt, hasonló identitású csoportokról beszélhetünk.

Folytatást lásd: Hun – székely-magyar kapcsolat