Hányszor, és mikor vonultak a magyarok Kijev falai alatt? És vonultak-e egyáltalán?
Két – a magyar őstörténet szempontjából – fontos krónikás megemlékezés az alapja annak, hogy a magyarok 9-10. század eleji jelenlétét Kijevben feltételezzük: az egyik az 1200-as évekből (?) való, Béla király (Névtelen) jegyzője, P. Mester, ismertebb nevén Anonymus által írt Gesta Hungarorum, a másik az óorosz őskrónika, gyűjtő nevén PVL, amely feltételezetten Nyesztor kijevi szerzetes 1113 körüli munkája. Tehát mindkét szerző 2-3 száz év távlatából emlékezik meg az eseményekről. Természetesen a krónikás leírásokon kívül régészeti anyagok, helynevekben fennmaradt emlékek is alátámasztják Álmos magyarjainak ottlétét. Bőséges irodalma van mindkét krónika keletkezéstörténetének, valóságtartalmának (forrásként történő felhasználhatóságának) vizsgálatáról, ezeket – elhagyom. Amire összpontosítok, az egy kevésbé feldolgozott téma, az adóztatás szerepe és hatása a korabeli társadalmakban, különös tekintettel a magyar és az óorosz (Kijevi Rusz) fejedelemségekben. Magyar részről a nyugati és a bizánci „kalandozások” témakör, ami feldolgozottnak látszik. „899 és 955 között körülbelül 38 hadjárat irányult nyugatra, de ezek száma valószínűleg jóval nagyobb lehetett. Az eredmény kézzelfogható volt: a magyar fejedelmek a 910-es évekre elérték, hogy a határaiktól számított mintegy 500 km sugarú körön belüli államok uralkodói évenkénti adót fizettek nekik, tehát a „kalandozásoknak” nevezett hadjáratoknak mintegy adószedő céljuk volt, maga a zsákmányszerzés lehetősége mindezt csak kiegészítette. Természetesen a katonai hadjáratok rablójellege történeti időtől függetlenül általános, a hadseregeket minden korszakban ösztönözte a várható zsákmány, vagyis ezt egyáltalán nem lehet a letelepült–nomád szembenállás számlájára írni. Következésképpen e helytelenül elnevezett jelenség egyértelműen egy átgondolt külpolitika részeként értékelhető.” – írja Gáll Ervin. (VIII. fejezet. „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” A hatalom forrása és a magyar honfoglalás–hódítás és integráció. Magyarságkutató IntézetBudapest, 2019.). Nyugat adóztatásának semmi hatása nincs a rusz-magyar kapcsolatokra, míg Bizánc esetében már más a helyzet. Ennek „hagyományai” voltak. Erről bővebben A. N. Szaharov (1930-2019), szovjet törtész írt a «МЫ ОТ РОДА РУССКОГО...» «Рождение русской дипломатии» ЛЕНИЗДАТ 1986. 5. Князь Олег и договоры варягами, венграми, болгарами. – című munkájában. A könyv ismertetőjében ez áll: „Az ismert szovjet történész új könyve a diplomáciai kapcsolatok kialakulásáról szól az ókori Oroszországban. A szerző az általános olvasó számára kevéssé ismert anyagokra támaszkodva feltárja az első orosz fejedelmek, Oleg, Igor, Szvájtoszlav diplomáciai tevékenységének különböző aspektusait az akkori politikai, kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok széles területén”. Ebből a könyvből idézek néhány (nem szószerinti) gondolatot az alábbiakban, amely azért tükrözi az orosz történészek 20. századi álláspontját.
„PVL-ben 898-as év alatt olvashatjuk: Vonultak a magyarok a Kijevi hegy mellett, amelyet ma Magyarnak neveznek, elérték a Dnyepert, és kocsisátrakkal állomásoztak: úgy jártak, mint ma a kunok!”[1] A krónikás nem közli a magyarok Kijev melletti tartózkodásának további történetét, de részletesen leírja, hogyan mozogtak nyugatra "a nagy hegyeken" keresztül, kezdtek harcolni az ott élő szlávokkal és volhokkal, támadták a görögöket, kiszorítva a morvákat és a cseheket.
Teljesen nyilvánvaló: ha egy idegen úr jelenik meg egy nagy és gazdag város falai alatt, amely már az "orosz városok anyja" lesz, akkor ez nem egy kitérő, északi kaland érdekében történik - távol a tervezett nyugati vonulástól a Fekete-tenger északi régióján keresztül. De az orosz szerzők vagy nem ismerték a kijevi falak alatt történt eseményeket, vagy tudva őket, elrejtették őket a következő generációk elől. A krónikás azonban egy dolgot nem tudott eltitkolni: halálos veszély lógott az orosz főváros felett. Az ellenség körbevette a várost, vezsekké váltak, (Megjegyzés: vagy sátrakat állítottak), vagyis úgy viselkedtek, mint más nomádok – mint ma a kunok, akik Oroszország esküdt ellenségei voltak már a XI -XII században. Az orosz városok ostromlásának módját az ókori szerző jól ismerte, és élénken reprodukálta, leírva a sztyeppéről való magyar kijövetelt. De ezt is megbontva fehér és fekete magyarokra. Az előbbiek Hérakleiosz császár idejében, az utóbbiak Oleg idejében történtek. Ezt általában a magyar történészek úgy értelmezik, hogy az első bevonulás alatt az avarokat, a második alatt Árpád magyarjait kell érteni. Véleményem szerint ez nem állja meg a helyét, mert az avarokat az orosz krónikás sohasem keverte a magyarokkal. Viszont az első vonulást valóban úgy írja le, mint egy népvándorlást, míg a másodiknál csak megjegyzi, hogy azokról van szó, akik „keletről jöttek”, és egyébként nem csináltak semmit, csak sátrakat állítottak! De térjünk vissza Szaharovhoz!
Ennek, a történelem skáláján a kicsinek mondható rejtélynek a kulcsa talán az egyik magyar krónikában rejlik, amelyet az orosz szerzők nem igazán ismertek el, szemrehányást téve a magyar történelem felmagasztalásáért, az események meghamisításáért, mintha a középkori történelemben általában lettek volna hivatalos elbeszélések, amelyek mentesek a feudális, monarchikus, vallási, nacionalista és egyéb tendenciáktól -- írja.
Szaharov megkülönbözteti az avaroknak, kazároknak fizetett „kényszer adót” a magyaroknak ígért „taktikai” adótól. Meg is magyarázza, Anonymus krónikájára és az elkövetkező évek történéseire hivatkozva. A magyarok – Anonymus szerint – tehát letértek a nyugatra vezető útjukról, hogy elfoglalják a „ruszok királyságát”. Ismerteti a magyarok támadását, Kijev ostromára való felkészülést, megjegyezve azért egy-két túlzást, pld, hogy a magyarok azért nem az egész orosz földet foglalták el, hiszen nyilvánvalóan csak egyszeri támadásról, illetve győzelemről volt szó. Ebben a helyzetben a ruszok békét kértek, amelyet a magyarok elfogadtak. Kiemeli, hogy túl az egyéb igényeken, adót, és a továbbiakban évenként 10 000 márka adót fizetnek a magyaroknak. Mindezt erős esküvel fogadta meg mindkét fél. Kétség kívül, a Rusz ebben az esetben vesztes volt. Szaharov felteszi a kérdést, hogy vajon nem éppen ezért hagyta e ki az orosz krónikás a munkájából a Rurikovicsok első vereségét? Válasza csak annyi, hogy ez sem kizárható!
„És ismét béke, ismét adó, éves pénzbeli adó, amelyet már sokszor említettek a különböző országokkal és különböző időrendekkel kapcsolatban. És ezt most a Kijevi Rusz fizeti, erőszak hatására, és nem tudni, hány évig” – szöveggel vezeti be Szaharov az elképzelt történetét, ahogyan Álmos sátrában az orosz követek -- hátuk mögött a sok éves „békekötési gyakorlattal”, amelyeket a bizánciakkal kötöttek a 860-as években – tárgyaltak. Kiemeli, hogy a magyarok az oroszok tanácsára mentek bele a békekötésbe, aminek hosszútávú következményei lettek. „Lényege abban rejlik, hogy ettől kezdve Oroszországot és Magyarországot valamilyen különleges kapcsolat kötötte össze, amely egyértelműen nyomon követhető az évszázadok során” – írja. Esküvel megerősített békéről volt szó, amely mindkét félnek kifizetődött. Anonymusnál ez áll: „a második héten Kiev városát fogták ostrom alá. Mikor aztán a hágcsókat kezdték odatámasztani a falhoz, a kun és orosz vezérek a szcítiaiak merészségének láttára nagyon megrémültek. S amikor belátták, hogy nem bírnak nekik ellenállni, akkor a kievi vezér és az oroszok más vezérei, nemkülönben az ott levő kunokéi is követeket küldtek, s kérték Álmos vezért meg főembereit, hogy kössenek velük békét. (...) Azonban kérték Álmos vezért, hogy Halics földjét elhagyva, a Havas-erdőn túl nyugat felé, Pannónia földjére vonuljanak, amely előbb Attila király földje volt. És dicsérték nekik Pannónia földjét, hogy milyen szerfölött jó. Mondták ugyanis, hogy ott nagyon nevezetes forrásvizek ömlenek össze: a Duna, a Tisza és pompás halakban bővelkedő egyéb nevezetes források. Azt a földet - mondták - szlovének, bolgárok, blachok és a rómaiak pásztorai lakják”. Hogy kik voltak a békekötés kezdeményezői a kunok, vagy az oroszok? Lehet, hogy Szaharovnak van igaza, mert a harc alapvetően Kijev ellen (az oroszok ellen) indult, tehát békét nekik kellett kérni, a kunok pedig nem békét kértek, hanem behódoltak Álmosnak, és követték őt a KM-be! De erről nincsenek krónikás tudósítások, csak a következő évek eseményei támasztják ezt alá. Szaharov szorgalmasan fel is sorolja ezeket, kezdve a 930-as évekkel, mikor Igor a Krimben és a Dunánál is Bizánc ellen megy, miközben a magyarok is többször Bizáncot ostromolták (934, 943). Folytatódik I. Szvjatoszlávval a 960-as évektől. 967-ben Szvjatoszláv a bolgárokra támadt. A Dnyeszternél magyar segítséget kapott, erről az orosz történetíró Tatyiscsev írt, az azóta elveszett krónikákra hivatkozva. „он записал многозначительную фразу: «С угры же (с венграми) имел любовь и согласие твердое»[2]. 968-ban a besenyők Kijevre támadtak és magát a várost is ostrom alá vették, ezért Szvjatoszlávnak vissza kellett térnie. Ekkor a magyarok valószínűleg nagyobb számban özönlötték el a Balkánt, mert I. Ottó követe, Liutprand cremonai püspök, aki akkor Nikephoros császárnál járt azt írta, hogy „a tengert a szeracénusok (arabok), a szárazföldet pedig a magyarok tartották megszállva”. Szvjatoszláv legyőzve a besenyőket, békét kötött velük és visszatért a Dunához. A bolgár városok sorban meghódoltak neki, és 970-ben bolgár, magyar, besenyő szövetségben hatalmas sereg élén jelent meg a bizánci császár birodalmának határán. „Szvjatoslav serege három részre tagozódott, melyek közül az egyik oroszokból és bolgárokból, a másik kettő pedig besenyőkből és magyarokból állott” (Ióannész Szkülitzész bizánci történetíró, 1040-1101).
Ez az egyértelmű szövetség – Szaharov szavaival élve – „elvezet bennünket azokhoz a napokhoz, amikor a Kijev melletti Álmos sátrában tárgyalások folytak a magyar vezetők és az orosz "nemesek" között. Ekkor kötötték meg azt az "erősebb" békét az oroszok és a magyarok, amelynek értelme a két állam későbbi kapcsolataiban mutatkozott meg. Ez a különleges kapcsolat a magyarok és a Kijevi Rusz között a következő hetven évben követhető nyomon. És később, a XI-XII. század folyamán a Kijev és Buda közötti barátságos kapcsolatok elkápráztatják a történészek képzeletét. De ezek már más idők, más cselekmények”.
Tehát Szaharov történetében a magyarok kijevi adószedésének kiemelt fontossága van, még akkor is, ha ez krónikás adatokkal nem igazolható.
Akkor korrigáljuk egy kicsit az eseményeket, bevonva más történész szakértők állításait is!
Arab forrásokból tudjuk, hogy a magyarok rendszeresen hadjáratokat vezetnek az oroszok (szlávok) ellen, főleg rabszolgaszerzési céllal. A kazárokkal szövetségben adóztatták Kijev környékét. Ibn Rusztára és Gardizira hivatkozva írja Vernadszkij: „Ibn-Ruszta azt mondja, hogy a magyarok uralkodtak a szláv szomszédjaik felett, és olyan nagy adót szabtak rájuk, mintha a szlávok hadifogoly helyzetbe kerültek volna. Gardizi szerint a magyarok teljesen elrabosították a szlávokat, akiket rabszolgáiknak tekintettek, és akiktől az élelmiszereiket kapták”. Vernádszkij kronológiájában a 840-es évnél olvashatjuk: „Kijevet elfoglalták a kazárok és a magyarok. A magyarok vezére, Álmos (Olom) Kijev katonai vezetője lesz”. /*840. Киев занят хазарами и мадьярами. Предводитель мадьяр Алмус (Олом) становится киевским воеводой/. Ekkor a magyar törzsek zöme a Dontól nyugatra, Kijev és a Fekete-tenger közötti területen élt. További magyar törzsek éltek a Volga-könyöktől északkeletre, valamint a Kaukázustól északra lévő területeken, az alánok szomszédságában. (G. Vernadsky szerint a szaltovo-majácki kultúra népe magyar volt). „Az egyetlen politikai erő, ami megakadályozhatta az ulicsok és tiverciek alárendeltségét a Kijevi Rusznak egészen a 10. század 30-as évéig, azok a magyarok voltak, akik ellenőrizték a Kárpát-Donyec vidékét a honfoglalást követően is. (Részletesen lásd Rjabceva, Rabinovich, 2007, 199–205. o.). A magyarok ellenőrző tevékenységéről ír Petruhin is, amikor megemlíti, hogy Aszkold és Dir Bizánc elleni támadását 200 hajóval, azért tudta megszervezni, mert a magyarok 862-ben a dunai bolgárok elleni harccal voltak elfoglalva. (Петрухин В.Я.: Русь в IX–X веках. Издание 2-е, исправленное и дополненное. Неолит, 2014. Глава VIII. Начало русского государства и права. 260. old.). Font Márta történész úgy tartja, hogy „A varég Oleg fejedeleem a PVL máshol sajnos nem ellenőrizhető adatai szerint 882-ben Novgorodból indult el és foglalta el Kijevet; első támadását pedig 907-ben vezette Bizánc ellen. A magyarokkal való konfliktus hiányából azonban inkább arra gondolhatunk, hogy a PVL bizonytalan adatától eltérően a varég-ruszok Oleg vezette csoportja csak azt követően jelent meg a Kijev körüli térségben, mikor a magyarok már elhagyták Etelközt, azaz 896 után”. / Határtalan Régészet - 2. évf. 1. sz. (2017. március) Font Márta: Magyarok és_vikingek a 9–10. századi Kelet-Európában. 9. old./
„A Szovjetunió idejében azt tanították, hogy a ruszok már 882-ben hatalmukba kerítették Kijevet és a környékét, ahol megalapították a Kijevi Rusz fejedelemséget. Ezt az információt más, korabeli források nem erősítik meg. Az arab források arról számolnak be, hogy a vidéken akkortájt szakalib népek éltek, élükön Aszkold és Dir fejedelmekkel. Ez a népcsoport nem tekinthető a szlávok elődjének, hanem inkább a szkíták nevét rejti magába. A történészek szándékosan összekeverték ezt a nevet a kései szláv néppel, hogy meghosszabbítsák az oroszok történelmét. A mi hagyományunk sem támasztja alá, hogy Oleg már 882-ben uralta Kijevet. Anonymus gesztája éppen arról emlékezett meg, hogy a magyarok 884 után ütköztek meg a ruszokkal Kijevtől északra, ami azt bizonyítja, hogy a varégok nem birtokolták a mai ukrán fővárost” (O.B. Oleg és a magyar fennhatóság. Szkíta-hun régmúltból székely-magyar jövendő. 2012. Első fejezet).
Gedeonov, Sz. A. (1816-1878 orosz történész) a PVL-ről szólva, felhívta a figyelmet arra, hogy a részletekben taglalt, elutasított, hibásnak, félreértelmezettnek magyarázott és nyilvánított – magyar vonatkozású -- gondolatok, kifejezések sokasága egy egységes történeti kép felé mutatnak, nevezetesen arra, hogy Kijev és környéke a 9. században (Oleg előtt) magyar, (Álmos) fennhatósága alatt volt. Aszkold Úr pedig a magyarok ispánja lehetett, -- ahogyan én is feltételezem. Гедеонов, С. А., Варяги и Русь, Москва (издание первое 1876), (reprint:Возвращенное наследие: памятники исторической мысли. 2004).
Nos, ilyen háttér információ birtokában nem nehéz elképzelni, hogy Árpádék, miután elhagyták Kijevet, adószedőket küldtek Kijevbe az esküvel megerősített éves adók beszedése céljából. Sajnos akkorra ott Oleg új rendet vezetett be, és az adószedők csak mint ma a cigányok, (a krónika születésének idejében: mint a kunok) kóvályogtak Kijev falai alatt, a 898-as esztendőben. Mert Kijev is csak azoknak fizetett adót, akiktől félt. A magyaroktól pedig már nem kellett tartaniok.
Kép forrása: Álmos a Képes Krónikában. Wikipédia
<!-- [if gte mso 9]>
