„Az Úr megtestesülésének nyolcszáznyolcvannegyedik esztendejében, amint az év szerint jegyzett krónikákban írva vagyon, a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak hívnak, kijött Szcítia földjéről nyugat felé. Közöttük kijött Álmos vezér, a Mágóg király nemzetségéből való Ügyek fia, jó emlékezetű férfiú, uruk és tanácsadójuk nekik; kijött pedig a feleségével meg a fiával, Árpáddal, valamint a nagybátyjának, Hüleknek két fiával: Szovárddal és Kadocsával, továbbá az ugyanarról a vidékről való szövetséges népeknek megszámlálhatatlanul nagy sokaságával.” (ANONYMUS: GESTA HUNGARORUM. Fordította: Pais Dezső)

Mindez a 9. században történt és ezt a történészek általában nem is kifogásolják. De hogy kerültek oda?

Itt már megoszlanak a vélemények. A „hivatalos” álláspont ismert. „A korábbi szargatkai, majd bakali kultúrák mellett újabban a potcsevasi műveltséget hozták összefüggésbe a magyarok elődeivel. A magyar őshaza területét ugyanakkor továbbra is a Tobol-Irtis-Iszim folyók vidékére lokalizálja a legtöbb kutató. Az elvándorlás időpontját azonban már egyre több helyi orosz szakember keltezi a 8–9. század időszakára” – állította Türk Attila A korai magyar történelem régészeti kutatásának újabb eredménye című előadásában, 2021. május 21-én. Az alábbiakban a Rénhírek (Zegernyei) 2011-es írásából idézek (Ugor egység – magyar kétség):

A régészeti kultúrák etnikumokhoz kapcsolása sok esetben csak olyan feltételezés, amely nem bizonyítható. A történelem kutatói azonban gyakran kénytelenek feltételezésekre építeni.

A szargatkai népesség kevert europid-mongoloid jellegű volt, a kultúra különböző csoportjai antropológiai vonásaikban is eltértek egymástól. Mogilnyikov véleménye szerint a szargatkai kultúra és a tőle nyugatra lévő gorohovói egyetlen egységként szemlélhető, melyet ugorok alkottak. E kultúrák az i. e. 7-6. században alakultak ki. A szargatkai népesség a sztyepp és az erdő határán élt északi csoportból, valamint egy sztyeppvidéki déli csoportból állt. A szargatkai kultúra élete az i. sz. 3-4. századig tartott. Je. A. Halikova is úgy vélte, hogy az ősmagyarokhoz kapcsolt kusnarenkovói kultúra a szargatkaiból alakult ki. K. F. Szmirnov már 1964-ben úgy vélte, hogy a szargatkai kultúra polietnikus jellegű volt. A kultúra alapjának valamiféle ősiráni népességet tartanak, amely fokozatosan hatása alá vonta a környezetében élő ugor és szamojéd csoportokat, ha úgy tetszik, iranizálta őket. Fölmerült az a lehetőség is, hogy a szargatkaiak a hunok etnogenezisében is szerepet játszottak. Ez a polietnikus kavalkád kiválóan magyarázhatja a honfoglaló magyarság többrétegű kulturális kötődését. Több kutató igyekszik is ilyen jellegű közegből származtatni a honfoglalókat, feltételezve azt is, hogy őseink egyáltalán nem jártak a Volga–Káma találkozásának vidékén – olvashatjuk Zegernyeitől.

A szargatkai kultúrát az i. sz. 6. században a potcsevási kultúra követte. Az itteni leletek már egyértelműen finnugor jellegűek.

Ha elvonatkoztatunk a nyelvészek alkotta ugor nyelvi egységtől, akkor nem is olyan feloldhatatlan az ellentét a fentiek és Bakay régész professzor véleménye között: „A régészeti leletek és jelenségek tárgyilagos vizsgálata azt mutatja, hogy a prekoncepciós kutatók révén az un. finnugor nyelvű népcsoportokkal telerakott és művi úton teremtett régészeti kultúrákkal benépesített térség valójában, cca. négyezer év óta, a déli eredetű europidok, majd a szkíta-szarmata fajtájú népek által lakott terület volt, amely terület északi erdő-zónájában, kivált annak tundrás részein, természetesen élhettek a permi finnségiek őselei is, de legalább annyi alapunk van arra gondolni, azt feltételezni, hogy a szkíta-szarmata-hún korszakban (i.e. VIII. század - i.u. V. század) ősmagyar nyelvű népek is laktak errefelé, mivel számos helynév utalhat erre: Ar-lar (Ár-pád), Jenej (Jenő), Takta-Iacsuk (Takta), Traj (Túra), Baj (Baja), Túrja (Túr), Bugád (Bogát), Kul-aba (Aba), Jurmati (Gyarmat)”. (Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai III. Az un. finnugor régészet kritikája. Budapest, 2005. 171-174).

De mi volt az i. e. 7. századot megelőzően ezen a területen?

Az első őskori emberek Európában a Würm-glaciálisban (legutóbbi jégkorszakban) jelentek meg. Az utolsó (Würm) jégkorszak 15–12 000 éve ért véget. „A Kárpát-medence akár 1000-2000 évvel is megelőzhette Európa északabbi területeit az gazdálkodó életmód számára kedvező feltételek kialakulásában. A korszak vadász-halász törzseinek legfontosabb Kárpát-medencei településmaradványát Jászberény mellett tárták fel”. (Wikipédia). De a terület korai lakottságát bizonyítja még számos lelőhely: Arka, Dömös, Budapest-Csillaghegy, Dunaföldvár, Balatonőszöd–Temetői dűlő, Szentpéterszeg, Szeged-Öthalom, Madaras, Zalaegerszeg, Lengyel, Bátaszék, Györe, Alsónyék, Újdombóvár, Szarvasd, Tihany-Apáti, Vörs, Andráshida, Szentgyörgyvölgy stb. „A jégkorszak korábbi időszakának jellegzetes nagytestű állatai, a mamut és a gyapjas orrszarvú ekkorra megritkultak, majd északabbra szorultak. A jégkor végének leggyakoribb állata már a rénszarvas volt, emiatt nevezik ezt az időszakot a „rénszarvasok korának”: hatalmas réncsordák vándoroltak a Kárpát-medencei tajga téli, és a Kárpátoktól északra kezdődő tundraövezet nyári legelői között, átúszva az útba eső folyókon. A Kárpát-medencében ekkor élt emberek vadászatból, halászatból, gyűjtögetésből élő csoportjai ezeket a csordákat követték, az állatok vándorlásához igazodva” – írja Boldog Zoltán a Történelmi illusztrációk című blogján, 2022. áprilisában. 5-6000 évvel ezelőtt, amikor a felmelegedés csúcson volt, a Dél- Keletre vándorolt népek Délről és Nyugatról már elérték Belső-Ázsiát és az Urál vidékét is. A téma egyik magyar szakértője P. Barna Judit ezt írja 2011-ben: „A késő neolitikus - korai rézkori lengyeli kultúra majdnem az egész i. e. V. évezred folyamán kultúraformáló szerepet vitt Közép-Európa nagy részén, mely az anyagi és szellemi javak Délkelet- és Közép-Európa közti közvetítésében mutatkozott meg”. /P. Barna Judit: A lengyeli kultúra kialakulása. Doktori disszertáció, 2011. Bevezető/.

Megjegyzés: Makkay azt mondja például a C14-es vizsgálat általános hibalehetőségével kapcsolatban, hogy „ha valamit 6545-5625 közé datálunk mindkét területen, akkor az ezeréves szabványos jelenség túl széles ahhoz, hogy megállapíthassuk, hogy az adott jelenség ’A’ helyről ’B’ helyre terjedt-e át, vagy ellenkezőleg?” /Imre Kálmán: A magyarok őstörténete új megvilágításban (Krantz elméletének továbbgondolása). Heraldika, 2002/.

Figyelembe véve a fenti megjegyzést, a korai kultúrák terjedésének irányát a mainstreamtől eltérően képzelem el.  A Jamnaja-kultúra (gödörsíros kurgánok népének kultúrája) – amelynek lelőhelye a Bug, Dnyeszter és Urál folyók környéke -- hozta magával a Kárpát-medencébe többek között a háziasított ló és a kocsi használatát, illetve a bronzöntés hagyományát, melyek innen továbbterjedve egész Nyugat-Európában meghonosodott. Feltételezésem szerint – nem beszivárgás, hanem kárpát-medencei expanzió történhetett keleti irányba. Wiik, Kalevi megállapítja, hogy „a nagy jegesedések idején a térség déli részén három menedékben húzódhatott meg: az ibériaiban, a balkániban és az ukrajnaiban. E három menedékből rajzottak ki a jég végleges visszahúzódását követően az Európa ősi etnikai és nyelvi térképét alakító népek”. (Pusztay János: A magyar nyelv eredetéről. Vasi Szemle, 2010. 1-6 szám). Szerintem jobb menedék volt a Kárpát-medencében, mint Ukrajnában akárhol, hiszen a magyar Alföldön tízezer számra^[1] találhatók az ún. kunhalmok. Ezek keletkezése különböző korokra vezethető vissza. A legkorábbi leletek szerint a tellek (lakódombok) egy része már a neolitikumban is lakott volt. „Az első lovas népek a sztyeppe nyugati széléről kelet felé is vándoroltak. Ezzel magyarázható, hogy a kutatók Ázsiában tipikusan európai vonásokkal rendelkező emberek csontjait találták a sírokban. A lovas népeket kovácsolták egy birodalomba a szkíták”. (Magyarságkutató Intézet, Kik a magyarok ősei? A magyarság eredete. II. rész. A szkíta birodalom. Animációs kisfilm sorozat. 2020. okt. 31.) Később (1:50-től) azt mondja: „Ezeknek az egykori birodalmaknak a területén alakult ki a magyarság is. A szkíta kultúrát hoztunk magunkkal a KM-be”. Mondhatnánk: egy fejlettebb szinten visszajöttünk (többször is), mint hunok, mint avarok! A nyelvre vonatkoztatva egyetértek Makoldi Miklóssal: „Véleményem szerint az észak-uráli környezetben a nyelvcsalád kialakulásának lehetősége is sokkal kevesebb, mint egy jobban lakható, kedvezőbb időjárási feltételekkel rendelkező, gazdagabb sztyeppei területen” (Makoldi Miklós, 2020. 02. 03.-án nyilatkozta a Vasárnap.hu riporterének, Tóth Gábornak).  „Minden régészeti és embertani forrás arra mutat, hogy az Urál és a Moszkva közötti térség erdős sztyepp övezetének lakói és urai is, éppen úgy, mint délebbre a Fekete-tenger északi területein, éppen úgy, mint a Kaukázus északi oldalán, éppen úgy, mint Dél-Szibériában, éppen úgy, mint Közép- és Nyugat-Belső-Ázsiában, éppen úgy, mint Északnyugat-Kínában a nem indoiráni nyelvű szkíta-szarmata népek hatalmas családjának csoportjai éltek!” – írja Bakay Kornél. (Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai III. Az un. finnugor régészet kritikája. Budapest, 2005). Szerintem így kell értelmezni  Krantz eredeti elképzelését, miszerint „Az uráli nyelvcsalád az Alföld mezolitikus lakóitól származott”. Grover S. Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása. Ősi Örökségünk Alapítvány. Budapest, 2000. Kilencedik fejezet – Következtetések. Függelék.3). „Ami a nyelvtörténetet illeti, most már csupán a nyelvi átvételekkel kapcsolatos kérdések mérlegelése jöhet számba: az ősmagyarság egy domináns déli, protoiráni vagy iráni népként vette-e át az uráli-obi őslakosság nyelvét, nemkülönben hogy ő maga adhatott-e át nyelvi elemeket a paleoszibirid népeknek (pl. az indoiráni fémneveket, lótartás szavait)?” (Z. Tóth Csaba: MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK.  MIKES INTERNATIONAL alapítvány, Hága, 2010.)

Véleményem szerint az előmagyarságot nem lehet egy egységes tömbként felfogni, hanem egy ősi közvetitő nyelv hatása alatt lévő, időnként összeálló, néha szétváló, keleti érdekközösségnek kell tekinteni, amelynek – a felépítéséből adódóan – nem lehetett egy meghatározott „őshazája”. A 9. században az a helyzet állt elő, hogy egy több száz éves ősi közvetítő nyelv beszélői újra egyesültek egy földrajzilag és nyelvi szempontból viszonylag zárt térben, a KM-ben. Meghatározó alkotói ennek a közösségnek a helyszinen talált őslakók (zömében avarok), az Észak-keletről jövő „ugor magyarok” és a ponto-kászpi térség „türk magyarjai”. Természetesen a csatlakozott kisebb csoportok (nyelvi és egyéb) hatását az eddigiek szerint továbbra is figyelembe kell venni, de az összehasonlító nyelvészet törvényeit erre a „viszonylag új” szituációra felül kell vizsgálni. Hiszen a nyelvi törvények sincsenek „kőbe vésve”. Lehet, hogy éppen egy történeti hipotézis lesz alapvető hatással a nyelvészetre.

Őshazát keresni pedig – értelmetlenség! (Szerintem!)

Kép: Magyarságkutató Intézet. Animációs kisfilm sorozat. 2020. okt. 31. Kik a magyarok ősei? A magyarság eredete. II. rész. A szkíta birodalom.