A tudományos és a mindennapi közélet is élénk figyelemmel kíséri az MKI és a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak munkásságát, és az eredményeiket igyekszik mindenki felhasználni, értelmezni a maga módján. Miként lehetséges ez? Lehet kétféle történelmet írni egy (vagy több) objektív vizsgálatból, megállapításból? Igen, lehet. „Török Tibor tanulmányának ez a fejezete rámutat a természettudósok azon hibájára, hogy a humán tudományok kutatóinak minden állítását készpénznek veszik. Nem kellene. A magyar őstörténetet kutató régészek, nyelvészek, történészek és etnográfusok ugyanis krónikus adathiánnyal küzdenek. Állításaik általában logikusan felépített rendszerek, de ugyanarról a történelmi-kulturális jelenségről vagy folyamatról az adathiány miatt több elmélet is felállítható. És vannak ugyanarról a jelenségről koherens egységet alkotó, ám egymásnak igencsak ellentmondó vélemények is. Mi sem tudunk köztük dönteni, ezért vitatkozunk róluk” – írja Klima - Német szerzőpár a nyesten. (Idegen gének az ősmagyar éjszakában. 2021. május 27.) 

Az alábbiakban bemutatom, hogyan támasztja alá az MKI 2022. július  28-i híradása a saját történet felfogásomat a magyarság és a magyar nyelv kialakulásáról. (Rendkívüli hír: a Magyarságkutató Intézet és a Szegedi Tudományegyetem kutatói igazoltak először a világon szent ereklyét: a Győri Szent László Herma Szent László koponyáját őrzi)

Mint álltalában, az eurázsiai népek története a jégkorszak végével kezdődik nálam is. A KM-i expanzió a rénszarvasok nyomában beindult kelet, észak-kelet irányban is. „Kr. e. 5500 táján a nagy testű állatok erősen megfogyatkoztak és ennek eredményeként a lakosság lélekszáma is lecsökkent északon és nyugaton. A délkelet-európai lakosság, amely a balkáni tartományokból áramlott szét, a kőkorszaki műveltséget alakította ki. (wikipédia: Kalevi Wiik).

A dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájából indulva keletre a Jamnaja kultúra, észak-keletre a Zsinegdíszes kerámia kultúrája is kapott utánpótlást. „A korai vonaldíszes kerámia kultúrája szimbiózisba lépett a Bug–Dnyeszter kultúra területére, ezzel kezdetét vette a kottafejes kerámia készítése” – írja a wikipédia. (Vonaldíszes kerámia kultúrája). 

A korabeli vándorlást nem úgy képzelem el, hogy a csoportok felkerekedtek és otthagytak „csapot-papot”, hanem mint az üstökös, ami csóvát húz maga után, ami azután felszívódik az újonnan létrejövő környezetben, míg a mag tovább halad. Távol Keleten ugyan ez történt és a népek találkoztak az Altáj két oldalán, de természetesen ettől északabbra is. (A részletekre az esszéimben részletesen kitérek). Egy példa a külső forrásomra: „Mint ahogyan Krantz is írja: „Magyarországon már 10000 éve beszélték a proto-altáji nyelvet”. (Grover S. Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása. Ősi Örökségünk Alapítvány. Budapest, 2000. Kilencedik fejezet – Következtetések. Függelék.3.). Pontosabban az eredeti mű 187. oldalán azt írja, hogy: „Az uráli nyelvcsalád az Alföld mezolitikus lakóitól származott”. („That the Uralic language family stemmed from the Mesolithic inhabitants of the Hungarian Plain”.)”. (BF.: A magyar nyelv eredetéről). K. Wiik szerint, ők a mai megnevezéssel a baszk és a finnugor nyelveket beszélték. 

Évszázadok múlva a kelták jelentek meg a Dunántúlon. A kelták erővel nyomultak be az illírek, vagy más útjukba esett népségek közé. Az illirek ősei az i. e. 3. évezredben telepedtek le a Balkán-félsziget nyugati területein. A vučedoli kultúra kiterjedt a későbbi Pannóniára és a magyar Alföldre is. A kelták elözönlötték az itt élőket és részben összeolvadtak velük. A kelták és a helyi őslakosság keveredése kitűnik a régészeti leletekből, temetkezési szokásokból, s ez tulajdonképpen változatos színezetet adott az egységes kelta műveltségnek. A szekszárdi múzeumban eredeti állapotában látható egy, a keltákat megelőző pannon-illír időszakból származó sír. (BF.: Jelek a Kárpátok körül). „A Dunától délre s a Dráva-Száva közötti vidéken lakó kelta-illyr törzseket, bár nem képeztek egységes nemzetet, a pannónok közös nevével jelölték meg a rómaiak. Mint rokonaik, a galliai kelták, úgy ők is túl voltak már a nomád élet primitiv állapotán. A rómaiak számos kisebb-nagyobb helységet találtak már itt, köztük megerősített helyeket is, a mi megtelepedett életmódról tanúskodik. A földmívelés a pannóniai kelták előtt sem volt ismeretlen, s az állat- (ló-, sertés-, juh-) tenyésztés szintén magasabb fokon állott náluk. Az ipar egyes ágaiban is kitűntek; a bójok bronz- és ezüst-edényei, melyeket nagy mennyiségben készítettek, Rómában is keresettek voltak. Kereskedést is űztek, mit a vert pénz használata bizonyít”. (SZALAY–BARÓTI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE. I. Magyarország a magyarok beköltözése előtt. 2. Magyarország legrégibb ismert lakosai. – Pannónia és Dácia meghódítása.) Ezt követte a késő-római kor, majd az avarok kora. „Szádeczky-Kardoss Samu meglátása szerint a római kor vége és a magyar állami írásbeliség 11. századi kezdete közötti bő fél évezred forrásai oly szegényesek és hézagosak, hogy a bennük előforduló Kárpát-medencei névanyag nem mondja meg félreérthetetlenül: mikortól kezdve lehet egy „előmagyar” (nyelvű) etnikum jelenlétével számolni; 895 csak hipotézis, s emellett más feltevések sem hagyhatók figyelmen kívül”. (Szabados Gy. : Vázlat a magyar honfoglalás Kárpát-medencei hátteréről. In: Népek és kultúrák a Kárpát-medencében. 2016. 630.) Ezzel elérkeztünk az MKI híradásában is említett Current Biology tanulmány egyik fontos, összegző mondatához: „A bevándorlók törzscsoportjain kívül megállapítottuk, hogy az egyes korszakokból származó egyének többsége „bennszülött európai” felmenőkkel rendelkező helyi lakos volt”. Róluk szólt az eddigi történet. És egy megjegyzés: 

Olvastam a hírekben (NOOL,2023.04.19.), hogy „Vaskori szenzáció: kelta települést fedeztek fel a régészek Nógrádban”. (Legéden). Kiderült, hogy „ez akár gazdasági jellegű település is lehet… Ezen kívül találtak egy házat is, amiben egykor egy kelta család élhetett”. 

Van egy 1941-es térkép Keltakori lelőhelyek a Kárpát medencében címmel (M KIR.HONVÉD TÉRKÉPÉSZETI INTÉZET) és ezen szerepel – az 568 között! -- 202. Hornié Mladonice = Felsőlegénd (Hont vm.) 274. Ladzany Ledény (Hont vm.) is, mint egykori kelta település. És most rátaláltak a kelták nyomaira Legénden (Nógrád vm.) is, ami az Ipoly túlsó oldalán van. Lehet, hogy a keltákon kívül a nevük is összefügg, hiszen  Ledénynél olvashatjuk: „A mai falut 1233-ban "villa Legen" alakban említik először. Neve a szláv ledzane (= parlagföldön lakók) szóból származik. (Erősen kétlem! A lengyelek voltak a lendzsánok. Lengyelül: lędzianie, Nyesztornál: ля́хи) és ebből lett magyarul a lengyel népnév). 1285-ben "Legen", 1388-ban "Legyen" alakban szerepel a korabeli forrásokban”. „A falu területe már az újkőkorban is lakott volt, a lengyeli kultúra népe élt ezen a vidéken. Később a bronzkorban a lausitzi kultúra népe lakta”.  Egyébként egymástól nem is olyan messze fekszenek ezek a települések: Ledény – Ladzany  48.263889°, 18.905556°; Alsólegénd -- Alsó-Mladonya  48.333333°, 19.133333°; Felsőlegénd -- Felső-Mladonya 48.343889°, 19.150833°; Legénd (szlovákul: Legínd) 47.8788°, 19.31183.

Most nézzük meg, mi történt a „keletre szakadt” őseinkkel?

Írott történelem hiányában elfogadom Mihail Fjodorovics Koszárjev Nagy Magyarország nyomában című kétkötetes könyvében leírt „mesét”. Koszárjev 1931-es születésű orosz író, etnológus-régész, a történelemtudományok doktora, az Orosz Tudományos Akadémia (RAN) vezető tudományos munkatársa, és kiváló mesélő, regényíró. Vallja, hogy a régészet több mint történelemtudomány. Egyik fő célja az, hogy az írott források hiányosságait pótolja, segítse előhozni a rég elfeledett emlékeket. Eposzának első részében, ami „Az istenek akarata” címet viseli, Koszárjev elmeséli, hogy élt egy ugor népcsoport az Uráltól keletre elterülő végtelen lápos-tajga vidéken, akit ász-jáhnak neveztek. A hegységhez közelebb, a rokon mahum nép lakott. A déli oldalon, ahol nedves, sűrű tajgai erdőt már felváltotta a ligetes, többségében fátlan, dúslegelőjű rétség, élt még két ugor törzs: a magyá és a gur. (az ász-jáh, mahum, magyá, és a gur törzsek a mai hantik, manszik, és a magyarok egyik elődei lehettek). Az Eposzban leírt történetet úgy 200 évvel megelőzve, a szaviroknak, a Szkíta-szarmata síkságról a tajga vidékre kellett húzódniuk a keleti vad hordák támadásai miatt. (BF.: Szabir-magyar történet). A „mese” azzal ér véget, amikor a magyarok az „igaz hunokkal” nyugatra indulnak. Ezt a történetet az említett Current Biology tanulmány is igazolja amelynek mottója lehetne ez a kijelentésük: „A hunok, avarok és a honfoglaló magyarok népvándorláskori nomád törzsszövetségek voltak, amelyek három egymást követő hullámban érkeztek a Kárpát-medencébe az V. és a 9. század között”. Majd így folytatják: „Ebben a tanulmányban 9 hun, 143 avar és 113 magyar honfoglalás kori mintát szekvenáltunk, és három törzspopulációt azonosítottunk, amelyek mindegyik korszakból olyan bevándorlókat képviselnek, akiknek nincs közelmúltbeli európai felmenőjük. Eredményeink azt mutatják, hogy mind a hunok, mind az avarok „bevándorló magja” valószínűleg a mai Mongóliából származik, és eredetük Xiongnusra (ázsiai hunokra) vezethető vissza, amint azt több történész is feltételezi. Másrészt a honfoglaló magyarok „bevándorló magja” a manzik, a korai szarmaták és a késői Xiongnus leszármazottai korábbi keverékéből származott”. 

A tudós „szakemberek” általában nem értékelik a Koszárjev féle „meséket”. Ezeknek ajánlom az alábbi Bakay idézetet: „Márpedig az a historikus, aki csak részletproblémák pepecselésével tölti az idejét és csak a szaktársainak ír magvas tanulmányokat, feleslegesen élt és dolgozott, mert a keze között a történettudomány halott”. (Bakay Kornél: A kihirdetett magyar őstörténet alkonya. Előadás a Magyar Kultúra Alapítvány székházában megtartott Klebelsberg-napokon, 2003.)

A magyar nyelv kialakulása szempontjából nem zárható ki egy olyan ősi, (ragozó, nem PIE) közvetítő nyelv hosszútávú létezése, amelynek évszázadokon keresztül alakult változatai diaszpórákban fennmaradtak, alkalmasint egymásra ismertek a népek találkozásakor, ekkor erősödtek, fejlődtek. Jellemzőjük volt, hogy a keleti krónikások, ha találkoztak ilyen nyelvvel, elmondták, hogy egyetlen ismert nyelvre sem hasonlít. (Lásd Hérodotosztól kezdődően). Ezt nálam a nyelvek „mémszerű” viselkedése teszi logikailag elfogadhatóvá. Ennek egy sarj (fattyú) hajtása maradt fenn a „nyelvrokonainknál”. A 9. századi etelközi „nagy egymásratalálás”, ismertebb néven a „hettumoger szövetség”, nem nyelvi, hanem közösérdek alapon jött létre, amit a kialakult (hatalmi vákuum) helyzetek szültek. Itt lett Árpád a vezető fejedelem (kapitány), akit már a bizánci történetírás is megemlít. De akkor mi különböztette meg a „türköket” a kazároktól a bizánciak szemében? Az életmód eléggé hasonlatos volt. A régészeti leletekből kitűnik, hogy az „előmagyarok” nem voltak 100 százalékosan nomád vándorok! Kereskedtek is. Talán ismertek egy olyan nyelvet, amit a környezetükben senki más nem használt! (A később szövetségesükké váló kazár kabarok kénytelenek voltak megtanítani őket a saját – türk – nyelvükre. Hogy ezt kik fogadták meg – szinte lényegtelen! Elfogadom S.P. Tolsztov álláspontját (Толстов С.П. По следам древнехорезмийской цивилизации. М., Л., 1948.) miszerint:

1. S.P. Tolsztov arra a következtetésre jutott, hogy a horezmi lakosság zsidó vallását a horezmi túlélő zsidók importálták Kazáriába.
2. A zsidók S.P. Tolsztov szerint Kazáriába menekültek, ahol a szinkretikus horezmi judaizmus lett az államvallás.
3. S.P. Tolsztov úgy véli, hogy a Horezmből Bulán alatt Kazáriába érkezett judeo-zoroasztriánus vallás összeütközésbe került az Obadiás által kialakított talmudi alapú ortodox judaizmussaal, ez okozta a polgárháborút és a kabarok elmenekülését, akiket Tolsztov káliznak, azaz horezmieknek tart.

Amikor bejöttek a KM-be – rokon nyelvűeket találtak. És, ahogyan lenni szokott, a rokon nyelvűek többsége tarolta a merőben más gyökerű idegen nyelveket és kialakult a magyar nyelv és etnosz! Hasonló, bár nem mindenben egyező, eredményre jutott Horváth Csaba-Barnabás is: „A valószínűleg még kizárólag a régi, ugor nyelvet beszélő jazigok betelepülését követően vélhetően több hullámban is ennek a kétnyelvű sztyeppi népességnek érkeztek különböző hullámai a Kárpát-medencébe, a hunokkal érkező hullámtól kezdve a László Gyula által kutatott griffes-indásokon keresztül az 896-os honfoglalás népéig. Végeredményben pedig a Kárpát-medence jelentheti a sztyeppének azt az eldugott szegletét, ahol végül a szkíták régi ugor nyelve kerekedett felül és maradt fenn, míg a Kárpátoktól keletre végbement a teljes nyelvcsere és a török jutott egyeduralkodó helyzetbe. Mi lehetett ennek az oka? Értelemszerű okok között említhetjük a Kárpát-medence viszonylagos elszigeteltségét a sztyeppövezeten belül, és azt is, hogy elhelyezkedése a sztyeppi folyosó nyugati végpontjában a keletről érkező eltörökösödés epicentrumától a lehető legmesszebb fekvő sarkát képezi ennek a zónának. Hozzájárulhatott még a régi nyelv fennmaradásához, hogy ide már nem terjedt ki az ogur-török nyelvű népeket a besenyőktől kezdve az európai sztyeppén felváltó köztörök nyelvű népek hódítása, akik keletebbről érkezve minden bizonnyal az eltörökösödésnek már egy előrehaladottabb fázisát képviselték, noha korabeli források szerint megjelenésre még mindig alapvetően europidok voltak”. (Horváth Csaba-Barnabás: FINNUGOR ÉS SZKÍTA EREDET - EGY ÉS UGYANAZ? INTERNATIONAL RELATIONS QUARTERLY, Vol. 10. No. 3-4.)

És hogy jön ide az MKI híradása?

„Ez az eredmény alátámasztja a Turul nemzetség és a magyar honalapító elit közös származását és cáfolja azt a lehetőséget, hogy – egyes elméletekkel szemben – az Árpád-ház egy idegen származású uralkodó család lehetett volna, akit egy külső hatalom ültetett a magyarok élére. Adataink egybevágnak a Képes Krónikában is olvasható információkkal, melyek szerint a honalapító magyarok maguk közül választottak hét vezért, és a leggazdagabb és legnagyobb hatalmú vezér volt a megyer törzsből Árpád, Álmos fia”.  Igen, mindez megfelel az Urál-Volgától visszatérő, a sztyeppén maradókkal egyesülő „honfoglalók” és a KM-ben talált ázsiai és őshonos népekből kialakuló magyar etnosszal.

2022 szept. 23-án, a Magyarságkutató Intézet legújabb kutatási eredményeiről Horváth-Lugossy Gábor, Török Tibor és Varga Gergely István az RTL Klub Fókusz című riportmagazinjában számolt be. Elméletem alátámasztására (többek között) az alábbiakat idézem (nem szó szerint): 

Török Tibor: A honfoglalók genomjában ez az ázsiai örökség (15%) kimutatható (3:10). Ez egyértelműen bizonyítja, hogy iu. 300 körül volt egy hun-ősmagyar keveredés. És amikor elindultak Nyugatra, akkor is integráltak magukba hun maradványokat is! Tehát voltak echte hunok a honfoglalók között. (3:36) 

Horváth-Lugossy Gábor. KM volt az eurázsiai sztyeppe nyugati vége, a keleti vége pedig az ordoszi medence. Ez volt a szkíta népeknek az őshazája! (4:35) Köztük ott voltak a magyar törzsek is. A legerősebb törzs adta a nevet. A hunok sem csak hunok voltak…

A szkíták korai betelepülésének nyomait igazolják Csallány Gábor 1937-es, majd Párducz Mihály  1941-ben és 1950-ben -- a szentes-vekerzugi temetőben végzett ásatásainak kiértékelése. Itt, több lótemetkezés és úgynevezett vekerzugi típusú, vasból kovácsolt, merev szerkezetű zablákkal, kantárzathoz tartozó kisebb falerákkal, illetve kettős lótemetkezés kocsialkatrészekkel, kerékabroncsokkal együtt eltemetve kerültek elő, némelyik bolygatott állapotban. A sírok szomszédságában talált kerámia- és gyöngytípusok alapján a temetőt szkíta korinak határozták meg. A lószerszámzattal felszerelt lovak sírjait és a két ló társaságában sírba helyezett kocsikat és alkatrészeiket új népesség, a szkíták legkorábbi megjelenésével magyarázták, akiknek elterjedését Szentestől északra a Tisza mentén egészen Nyíregyháza környékéig lehet nyomon követni, valamint a Száva mentén és Cserszegtomaj környékén. „A korongolt kerámia és a szkíta típusú fegyverek, ékszerek, lószerszámok, bronztükör megjelenése a Kárpát-medencében egy kicsit később, a Kr.e. 6. sz. felé, Kr. e. 600 környékére tehető.” „A Heves megyei preszkíta és szkíta kori lelőhelyek az Alföld és az Észak-magyarországi-középhegység nagytájakon, a Mátra-vidék, a Bükk-vidék, az Észak-alföldi-hordalékkúpsíkság és az Észak-magyarországi-medencék középtájakon,1 a Zagyva, a Tarna, a Tisza folyók, a Külső-Mérges, a Laskó, az Eger, a Domonkos patakok és a Hanyi-ér mentén találhatók.” (Gutay Mónika · Bernáth László · Raáb Donát · Rácz Kristóf László: Preszkita kori, szkita kori lelőhelyek Heves megyeben. 2021. 1. | EPHEMERIS HUNGAROLOGICA | 27)

A sztyeppén folyamatos volt a kapcsolatrendszer.  Amikor itt meggyengült a hatalmi rendszer, akkor jöttek vissza és helyreállították az itteni politikai, katona fennhatóságot. (6:00). Tehát itt nincsenek avar tömegsírok, vagy honfoglalás körüli tömegsírok. Ez azt jelenti, hogy harc nemigen volt közöttük. (6:17) Találtunk olyan avarkori sírokat, amibe 13 fekszenek több időből. Ezek egy családnak a tagjai voltak és az utolsó kettő személy már a magyar motívumú ruhákban van, azért mert beérkeztek idő közben a honfoglalók (Árpádék). Ez az államalapítás kora, tehát ugyan azt az öltözéket viselték. A kulturális jegyeket is átvették maguk az avarok, akik egyébként, a genetikai adatok alapján valóban rokonok voltak. (6:47) 

 A manysik elválásakor ők vihettek fel bizonyos szavakat, amiket  átvesznek az ottani halászó vadászó törzsek.(7:44)-- mondta Horváth-Lugossy Gábor. 

Az pedig, hogy Taksonynak (szerintem) három nevezetes fia volt, akik közöl az egyik Tar Szerénd (alias Koppány), akinek a leszármazottai  -- Vazul unokatestvérének, Lászlónak köszönhetően – adták a későbbi Árpád-házi uralkodókat – más kérdés, de bőven belefér Szent László genetikai vérvonalába. (BF. 2018: Sarolta a fehér menyét?)