„A fentiek szerint, én úgy gondolom, hogy a magyaroknak a 9. században nagyobb szerep jutott Kijev környékén, mint amit általában feltételeznek a történészek. A kazár fennhatóság ekkor, nyugat és észak felé elért az Al-Dunáig (bolgárok) a Keleti Kárpátokig (avarok), Przemysl környékéig (lengyelek), a Horiny folyóig (ruszok, varégok), Mescsoráig, (merják, mescserek), a Volgai Bolgáriáig (bolgárok, magyarok). A kazárok, ezt a nyugati határvidéket a szövetséges türk magyarokra bízták, akiknek a téli szállása és telephelyeik (a legújabb régészeti feltárások alapján, lásd: Glinoje, Plavnyi) az Al-Dunánál, a Dnyeszter környékén voltak, de felügyelték az északibb területeket és a folyami utakat is. A 890-es években megerősödtek az északkeletről jött ugor magyarokkal. Önállósodtak, és bevonultak a KM-be. A kazárok már nem voltak képesek a helyükbe erőt felvonultatni, a térségben hatalmi vákuum keletkezett, amit délről a besenyők (később a kunok), északról a ruszok töltöttek be. Kezdetben a kazárok megegyeztek a ruszokkal (Oleggel) de 913-ban már komoly konfliktusba keveredtek velük, amiről al-Maszúdi tudósít „Az aranymezők és drágakőbányák” című könyvében. Sorsuk az elszlávosodás lett, ki előbb, ki utóbb olvadt be a szlávságba (a besenyők és a kunok egy része a magyarságba)”.
Hogy néz ki ez az elmélet a legújabb régész elemzések alapján?
Felhasznált irodalom: РАННЕВЕНГЕРСКОЕ ВОИНСКОЕ ПОГРЕБЕНИЕ НА НИЖНЕМ ДНЕСТРЕ. Szerzők: Виталий Степанович Синика, Сергей Николаевич Разумов, Сергей Дмитриевич Лысенко, Николай Петрович Тельнов, Аттила Тюрк. УФИМСКИЙ АРХЕОЛОГИЧЕСКИЙ ВЕСТНИК. Том 22. № 2. 2022.
A cikk első ízben elemzi és közli a moldvai Glinoje falu közelében lévő, DOT 7 jelű kurgán magyar 3-as számú sírjának kutatási anyagait. A falu a Pridnesztroviai Moldvai Köztársaság (PMR) Slobodzeya régió területén az Alsó-Dnyeszter bal partján fekszik. (46.6344, 29.8056).
Késő kőrézkortól a bronzkor végéig itt, a Fekete-tenger vidékétől a magyarországi Alföldig terjedő sztyeppén a „kurgánok népe” lakott. Az aridizáció következtében Glinoje környékén sztyeppe volt. A késői bronzkort (i. e. 2. évezred második fele) állandó népmozgások, valamint az ezzel együtt járó etnikai-kulturális változások jellemzik. A Jamna-kultúra, azaz gödörsíros kultúra (neve az orosz яма, azaz „gödör” szóból ered) késő rézkori – kora bronzkori kultúra volt a Bug, Dnyeszter és Urál folyók környékén. A kultúra az i. e. 36. századtól az i. e. 23. századig létezett, mint a kurgán-kultúra első szakasza.
„Az ie 3. évezredben Európa gazdasági és genetikai felépítésben jelentős kulturális változások mentek végbe. Az időszámításunk előtti 3. évezred közepére a ponto-kaszpi sztyeppe nomád kultúráihoz kapcsolódó genetikai csoport a kontinentális Európa nagy részén elterjedt. Ezt a genetika csomagot leggyakrabban a Yamna néven ismert kulturális konglomerátumhoz (gödörsíros kultúra) kötik, amely az ie 4. évezred utolsó harmadában alakult ki a Ponto-kaszpi sztyeppén. A Yamna genetikai csoport három különálló ősből származott, amely egészen a Yamnáig nem volt egy népcsoportban. Hogyan és miért jött létre a Yamna genetikai és a kulturális társulás, nem világos. Jelentős erőfeszítések történtek ennek problémának a megoldására, de még mindig hiányzik az egyértelmű válasz. A szerzők véleménye szerint a kora bronzkori (EBA) Yamna és az indoeurópai kulturális egységnek a genetikai és kulturális alapját az időszámításunk előtti 5. évezred eleje óta a Fekete-tenger környékén kialakuló széleskörű kereskedelmi hálózat fektette le”. (Alexey G. Nikitin és Svetlana Ivanova: Long-distance exchanges along the Black Sea coast in the Eneolithic and the steppe genetic ancestry problem. 2022. nov. ResearchGate.)
Az utóbbi 30 évben a régészek több száz kurgánt tártak fel ebben a körzetben. Számunkra különösen érdekesek a 8-10. századi „magyaros” leletek. A régészek, a különböző alakú, felépítésű kurgánokat a rájuk jellemző névvel jelölték, és beszámozták őket. Így lettek: «ДОТ» (bunker, géppuska fészek), «Сад» (kert), «Водовод» (tunel, alagút, áteresz), «Клин» (ék), vagy «Сухая Балка», «Рыбхоз», «Плавни» elnevezések. A bennük lévő sírokat számokkal jelölték. Így pl. a tanulmányban kiemelt helyet kapó a 7-es számú, DOT típusú kurgán 3-as számú (előtérben levő) sírjáról van szó. Mert az évszázadok során a kurgánokat „hasznosították”. Kezdetben temetkezési helynek, temetőknek, később védelmi pontoknak használták őket, még a II. Világháborúban is. A régészek a sírokban talált maradványokból, a sír tájolásából, felépítéséből stb. következtetnek az elhunyt etnikai hovatartozására, rádiókarbonos vizsgálatokkal a temetés idejére. Ilyenkor az áldozati állatok, a faanyagok vizsgálatait is elvégzik. A vizsgálat pontossága az itt bemutatott mintákban 100-150 év. Tehát meg lehet különböztetni a bronzkori leleteket a középkoriaktól, de már azt, hogy a 8. vagy a 9. században hunyt el az illető, a szénizotópos vizsgálat önmagában nem képes megmondani. Tehát arra a kérdésre, hogy a magyarok a 9. század második felénél előbb is jelen lehettek a térségben, csak hozzávetőleges választ kaphatunk. Az alábbiakban bemutatom a tanulmányban szereplő magyar sírok datálását, úgy ahogyan a szerzők megadták.
(Калибрование всех указанных ниже дат было произведено с использованием программы OxCalv4.4.4 и калибровочной кривой IntCal20 [Reimer et al., 2020]).
Глиное/ДОТ 7/3: 9. sz. vége 10. sz első fele
1 – по кости овцы (Ki–20415); 1120±40; 891–986 és 774–1018
2 – по кости человека (Ki–20439); 1100±50; 891–994 és 774–1028 гг
3 – A fa alapján (Ki–20411); 1090±25; 898–993 és 892–1017
Глиное/Север 7/1. Csak lócsontok és más tárgyak.
Глиное/Водовод 14/2 9. sz. második fele-9-10. sz. határán
Глиное/Клин 2/6 Emberi csontok: 679-876 és 665-885
Глиное/Клин 2/11 Két mérés: 1160+/-50; 776-973 és 707-994
Debreceni mérés: 901-1015 és 896-1021
13/2
1 – по кости овцы (Ki–20415); 898–1018 és 886–1029
2 – по кости человека (Ki–20439): 708–887 és 675–975
Глиное/ ДОТ 2/9. 779–884 és 773–889
Глиное/Водовод 4/1 9. sz. közepe – 10.sz eleje.
A tanulmány megállapítja, hogy ezek a temetkezések, a korábban az Alsó-Dnyeszter bal partján feltárt magyar sírokkal együtt, lehetővé teszik a magyarság térségbeli jelenlétének megállapítását a 9. század közepétől a 10. század közepéig. De ez inkább csak annak a bizonyítéka, hogy a helyben maradók (nálam a „kalán” és „bor” nevű hátvéd törzsek) megakadályozták a ruszok és a besenyők gyors térhódítását ezen a területen. Egyúttal rámutat arra is, hogy nem lehetett olyan nagy konfliktus a besenyők és a magyarok között, mint ami a DAI-ból következne, mert hiszen, Tonuzóba népe, amelynek központi szállása a Tisza-parton, az abádi rév mellett volt, valószínűleg akkor települt az országba, amikor Taksony fejedelem 950 körül besenyő fejedelmi házból való lányt vett feleségül. Tonuzóba megérte István király korát, s mivel ősei hitéhez ragaszkodván (ami valószínűleg nesztoriánus keresztyénség volt) nem volt hajlandó római hitre állni, István király élve temettette el feleségével együtt az abádi révnél. Abu Hamid al Garnáti arab utazó, aki 1150-1153 között Magyarországon tartózkodott, a magyarországi nemzetiségek között még a XII. század közepén is első helyre teszi a besenyőket: "Az országban ezerszámra élnek besenyők, de rajtuk kívül horezmiek is...". (Tehát a szlávok számaránya csak ezek után következik, akiket az utazó itt meg sem említ!). Dél-Erdélyben szintén nagyszámú besenyő telepítésnek vannak nyomai. Jelentős besenyő határőrcsoport olvadt a később rájuk telepedett székelységbe is az Olt vidékén, erről árulkodik a déli székelység egyik ágának Besenyő neve, és az Olt-vidéki Besenyők pataka ill. Besenyő falu is. A Vöröstoronyi-szorostól nyugatra eső terület egykor a Besenyők erdeje nevet viselte. De, hogy 850 előtt nem élhettek itt magyarok, arra nem bizonyíték.
Az itt bemutatott szénizotópos vizsgálatokból az is látható, hogy a Dnyeszter-menti kurgánok magyar sírjainak időmeghatározása 665, 679, 707, 774, 776-os éveket is megenged, kisebb valószínűséggel. Ha most azt is figyelembe vesszük, hogy az eltemetetteknek korábban, legalább egy korosztálynyi (20-30) évet el kellett tölteni a területen ahhoz, hogy a temetők kialakulhassanak, akkor ez a valószínűség növekszik. Az itt élő nomádok gyakran régi kurgánokat használtak a magasabb rangú személyek temetkezési helyéül új halom emelése helyett. A sztyeppről bevándoroló magyarok jól ismert, kiemelkedő, nagy presztízsű temetkezési helyeket találtak maguknak ezekben a kurgánokban. Az első generációs honfoglalók ezt a szokást folytatták egy darabig az új hazájukban is. Erre példa Törökszentmiklós környékén, az M4-es nyomvonalán 2022-ben feltárt vaskori (v. sz. szkíta, 2800-2600 évvel ezelőtti) kurgán, amelynek környékén első generációs honfoglalók emlékeit is megtalálták. „A sírban maradt lódarabok és fakamra arra utalnak, hogy – ellentétben a korábbi feltételezéssel – vaskori szkíta kurgánról van szó, amely az első Magyarországon. A vaskori kurgánok gazdagsága ismert volt, így sajnos a szarmaták kirabolták a 3,6 méter mély sírkamrát” – mondja Mali Péter régész a Mandiner riporterének, 2022. decemberében.
A DOT 7 elnevezésű kurgánban tizenkét bronz- és kora vaskori temetkezés került elő, valamint egy, az itt közölt kora középkori temetkezés. Az már, hogy a kurgánokban talált i. e. –i csontok tulajdonosai esetleg genetikai rokonságban lehettek a 9. századi magyarokkal – valóban fantasztikusnak tűnik, de lehet, hogy egyszer még ez is kiderül.
