„Iste quidem rex Albus Andreas et Catholicus est vocatus”. (Chron. Hung. Comp. Saec. XIV, op.cit. c. 86. SSRH t. I. 344). Fehér Andrásnak és Katolikusnak nevezték I. Endre királyt.
Hogy miért? Ez talán valamilyen külső adottságra utal? „Albus nominatus est, eo quadcanus erat, quando coronatus est." (MIKÓ 2013. 10. 34. jegyzet, 19.) „...Fehérnek nevezték, merthogy ősz (hajú) volt, amikor megkoronázták," – szól az egyik, Mátyás idejéből származó változat. De a testvérének, Bélának is volt ilyen ragadvány neve. „A Béla név emlékeztet a szláv nyelvek fehér jelentésű szavaira, az Adalbertus név pedig a fehér jelentésű latin (albus) szóra, ez tehát alapot adott ahhoz, hogy a Béla névhez hozzákapcsolják az Adalbert nevet. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Béla név eredetileg is szláv eredetű volna”. (Halmágyi Miklós: „Neveden szólítalak" Nevek és névváltoztatási szokások a 10-11. századi uralkodók és népek történetében. (2015) - In: Középkortörténeti tanulmányok 8. A VIII. Medievisztikai PhD-konferencia). Szóval magyarázat van több, mint elég. Én, a csaknem 60 évvel ezelőtti Vajay-féle változatot fogadom el – egy kis módosítással. (Vajay ezt a tanulmányát külföldön írta, először német nyelven jelent meg „Grossfürst Geysa von Ungarn. Familie und Verwandtschaft” -- címmen. (Südostforschungen 21 (LÖSS) 45—101). Ő is feltételezte, hogy Mihály feleségét, Szár László és Vászoly édesanyját, Adelhaidnak hívták. „A ’Fehér’ kétségtelenül fizikai, külső tulajdonságra kell, hogy vonatkozzék. Minden bizonnyal a magyaroknál szokatlan, világosszőke hajzatra. E fizikai tulajdonság bajosan öröklődhetett volna az apai Árpádok, vagy a bolgár anya révén, de eredete önmagától adódik egy északi-szláv nagyanya esetében. Hogy pedig ez a szőke nagyanya a lengyel Adelhaid volt, alátámasztást nyer abban az egykorú tudósításban, amely szerint Biela Kniega-nak, azaz „Fehér Hercegnőnek”" nevezték. A „Biela Kniega” és az „Andreas Albus” tehát azonos fizikai tulajdonságra utaló személyi jelzők, amivel egyképpen illették a hirtelenszőke nagyanyát és unokát”. (VAJAY Szabolcs: Géza nagyfejedelem és családja. Székesfehérvár évszázadai I. Az államalapítás kora. István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 13. (Székesfehérvár, 1967).
Elfogadom, hogy a hercegek „fehérsége” anya-ági örökség lehetett. De nem a nagyanya, hanem közvetlenül az anyjuk volt szőke, szláv szépség! Változatomban ugyanis nem Vászoly fiai, hanem Szár László gyermekei voltak, aki „feleséget Rusciá-ból (talán Kijevből, Vlagyimir nagyfejedelem udvarából) hozott magának”. (Font Márta: Az Árpádok országa. Tiszatáj, 2001. nov.). Ezt erősíti az a krónikás tény is, hogy András és Levente Kijevbe emigráltak. „Lehet, hogy eredetileg András is más nevet viselt, és a Kijevi Ruszban töltött száműzetése idején vette fel keresztény nevét. Szent András apostol ugyanis népszerű szent Oroszországban” – írja Halmágyi a fent megnevezett munkájának 269. oldalán. Szár László pedig nem Adelhaid fia volt, hanem Koppány (Tar Szerénd) feleségéé. Így Vazul neki csak unokatestvére lehetett. (Lásd az „Árpád-ház fiúági leszármazottai, Zoltától I. Béláig” táblázatomat. https://bilecz.blog.hu/2018/05/30/sarolta_a_feher_menyet ). És ott van a „Biela Kniega”! A szláv környezete valami hasonló néven hívhatta Mihály (Béla) feleségét, amit a külföldi krónikások megpróbáltak valamiképp értelmezni. A lengyel hagyomány nyomán Merseburgi Thietmar „Szép Asszonynak” nevez (Beleknegini), amit azonban Balzer „Fehér (= Szőke!) Hercegnő”-re (Biala Knegini) helyesbített. A Beleknegini eredeti jelentése „fehér hölgy”, aminek azonban a Thietmar által beszélt, a lengyeltől némileg elütő Elba-menti szorb tájszólásban ,szép’ értelme is van. Innen a krónikás-püspök latin átírása: pulchra domina. De sem a szép, sem a szőke (fehér) nők nem voltak olyan ritkák a magyaroknál, hogy ezt megkülönböztető jelzőként használhatták volna egy úrnőre vonatkoztatva! A megoldás sokkal egyszerűbb! „Béla asszonya”, vagy szlávosan: „Bele knegina” ez igen! Ez megkülönböztetés! De kitől kellett megkülönböztetni? Hát Géza többi feleségétől, elsősorban Sarolttól! Mert a történetnek ezt a részét szintén elfogadom. De, mint már említettem Adelhaidének csak egy fia volt Mihály-Bélától: Vazul. És ha feltételezzük, hogy Adelhaide jelleme (amit a krónikások megörökítettek) nem változott, akkor elfogadhatjuk a Vazul névre Györffy vélelmét is, amely szerint a Vazul név esetleg nem a Bazil keresztnévvel, hanem a basileus bizánci rangjelzővel rokonítandó. Ezesetben Mihály fiának elnevezése a trónigényre utalna. (Vajay, 57. sz. lábjegyzet). Hipotézisemben István anyja – Adelaide. Jan Długosz lengyel történetíró 1440-ben, Ulászló koronázásakor járt Székesfehérváron és a „Historia Polonica” című művében leírta, hogy itt: „el van temetve Géza, Boldog István atyja, Adelheiddel, a feleségével, Miesco lengyel fejedelem leányával, Boldog István anyjával együtt.” Gézától származó fiát hasonló meggondolásból nevezhette a Thietmar-krónika szerint Waik/Vajknak (Wertner szerin a cseh Vojtechből), mert Adelhaide „teljhatalmat gyakorolt” Géza udvarában. A német krónikások (Bruno von Querfurt, vagy Merseburgi Thietmár) ezt nyíltan meg is írták. Ezt Géza is elfogadta, hiszen ez a név török méltóságnévből is eredeztethető: Vajk = baj + k kicsinyítő képző; baj törökül gazdag, gazda, hős, — a név jelentése: kisebbik vezér. (Németh Gy. : A honfoglaló magyarság kialakulása (Bp. 11930) 233—294). László szerint a honfoglalók kettősfejedelmi koncepcióját az erőskezű Géza nem vette figyelembe, s hatalmát nem osztotta meg más törzzsel, hanem másoduralkodónak, — Vajknak, — saját fiát tette meg. Midőn István 997-ben nagyfejedelemmé lesz, a másoduralkodónak kijáró vajk elnevezés törvényszerűen eltűnik a használatból. (LÁSZLÓ GY.: Jegyzetek István királyról, op.cit. 35—39). Teljesen a valóságtól elszakadt az a példa, amit Vajay hoz elő: „Géza csak a fiú-szülés után gondolhatott feleségének eltaszitására…Géza számára azonban a három leányt követőleg bizonyára türelmetlenül várt fiúutód megszületése nemcsak Sarolt eltávolítását tette lehetővé, hanem a hatalmi kizárólagosság megszerzésének gondolatát is megérlelte benne”. (Vajay 65-ös lábjegyzet). Ha egy feleség végre fiút szül, akkor őt nem eltaszítják, hanem megerősítik az „anya uralkodói” mivoltában! Erre van számtalan példa, míg az ellenkezője – teljesen valószínűtlen! Vajay a 47-es lábjegyzetben ki is tér erre: 47. Uxor autem eius ... supra modum bibebat et in equo more militis iter agens quendam virum iracundie nimio fervore occidit THIETMARI MERSEBURGENSIS op.cit. Lib. VITI, cap. 3. MGH, SS t. in. 862. — Györffy Gy. lektor véleménye szerint „Thietmar adata a szilaj nőről Belekneginre vonatkozik, akit a szerző Adelaiddal azonosít. Fiúörökös születése után nem szoktak asszonyt eltaszítani, hiszen az örököst fel is kell nevelni. A kérdés vonatkozásait lásd NEMETH GY. : A magyar kereszténység kezdete. Budapesti Szemle 1940, jan. (743) 14—30.”
Az alábbiakban megadom Vajay általam korrigált „966—986 közötti évek családtörténeti eseményrendjét”, meghagyva a közös vonásokat. (Vastagon szedve a saját elképzelés).
„Logikailag tehát így kellett, hogy alakuljon: Géza erdélyi házassága: 967 táján; Géza idősebb leányának születése: 969 táján; Mihály lengyel házassága; 970 táján; lengyel keresztség: 971; Géza középső leányának születése: 971 táján; Szár László születése: 990, Koppánytól és feleségétől; Géza ifjabbik leányának születése: 973 táján; magyar keresztség: 974: Szt. István születése: 981 (Kristó szerint), Adelhaidétől; Sarolt eltaszítása: 978 táján; Mihály halála: 978/85 táján; Géza és Adelhaid egybekelése: kevéssel 985 előtt”.
Vajay jól látta, hogy „Ha Géza 986 táján kötötte második házasságát Adelhaiddal, feltűnhet, hogy első gyermekük csak 992-ben született. Eltekintve a korán elhalt utódok lehetőségétől, kíséreljük meg e párnak még egy felnőtt kort ért gyermeket tulajdonítani. Fiúutód hagyományának teljes híjján, csakis egy harmadik leány jöhet szóba.” –és itt téved Vajay! „Eleget téve házastársi kötelezettségének egy-két éven belül megszülte Vajkot” – írom én, 2018-ban a „Sarolta a fehér menyét” című dolgozatomban. (bilecz.blog.hu A linket lásd fentebb).
Géza a levirátus intézménye mellett gyakorolta Mihály kiskorú fián a patria potestas-t is. Később azonban Vazulnak Nyitrára kell vonulnia. Sorsa nem azonosan alakul Lászlóéval, ez is annak a jele, hogy ők nem lehettek testvérek. Vagyis Vazul Istvánnak egyszersmind elsőfokú fiági unokatestvére, s ugyanakkor anyjának nálánál idősebb édes-fia, azaz fél-testvérek. Ugyanakkor László csak fiági unokatestvér, Koppány fia, ezért el kell hagynia az országot. Az a változat, hogy Koppány az elhagyott Sarolt feleségül vételével szeretett volna igényt formálni a trónra nem helytálló. Géza halálával a levirátus jogán őt megillette mind a trón, mind az özvegy keze. Ha ez működött Géza és Mihály esetében, akkor működnie kellett Koppány és Géza esetében is. Levirátus = sógorházasság. Levir = a férj fitestvére, vagy nemzetségbeli férfirokona. A gyakorlatban szinte mindig a testvér halálakor alkalmazták. A krónikákban „per incestuosum”-nak olvasott rész is vitatható. De ha ez is a helyes olvasat, az értelem akkor sem fedi a fordítást. A latin incesto szóösszetételben az in tagadó, fosztó előtag, a cesto pedig castus fejleménye, ami tisztát, ártatlant jelent. Tehát az értelme: tisztátlan kapcsolat, amely a középkori egyházjog szerint ténylegesen vonatkozhatott egy rokon feleségének az elvételére, így a pogány, magyar sógorházasságra is. „Kézenfekvő feltételezni, hogy Koppány már e politikai célzatú házassági terv előtt is családos ember volt. Esetleges fiúutódai bizonyára osztották lázadó apjuk sorsát” – írja Vajay a 46-os lábjegyzetben. De erről nem szól a fáma! Azt viszont tudjuk, hogy Szár Lászlónak ugyan úgy menekülnie kellett Koppány halála után, mint később fiainak – Imre herceg halála után. Szerintem nem kell Koppánynál testvér helyett „idősebb nemzetségbéli férfi rokont”, Adelhaidenél nemlétező leánygyermek szülést feltételezni a fiúgyermek helyett. Az 52-es lábjegyzetben Tóth Z-ra hivatkozva ezt írja Vajay: Sarolt és Koppány „esete” után, úgy látszik, maga Szt. István is Adelhaidot tekintette atyja „igazi” feleségének, akit Géza mellé temettetett a székes- fehérvári sírboltba, míg Sarolt nyughelyéről semmi tudomásunk. És itt nem az „eset” megtörténte a lényeg, hanem a szülők temetése! Egy férj megharagudhat a feleségére, de egy keresztény király a saját szülőanyjára – nem valószínű.
És ez akkor is így van, ha Marton Szabolcs úgy véli, hogy „1967-ben új elemet hozott a vitába a külföldön élő Vajay Szabolcs, aki a szokásos felfogással szembehelyezkedve védte Adelhaidot. Sőt, továbbhaladva úgy gondolta, hogy Géza első házassága Sarolttal politikai szándékból köttetett, és ezzel Géza megnyerte magának az erdélyi magyarságot, majd Saroltot eltaszítva Adelhaidot vette feleségül, így egy németellenes lengyel-magyar koalíciót hozott létre”. (Marton Szabolcs: Géza és Adelhaid. Belvedere, 2013. 4.)
A fentiek szerint, az Árpád-háziak szőkesége, de a „kopaszsága” is valójában Koppány herceg vérvonalából eredeztethető – szerintem!
Kép: Unknown author. Prince Géza of Hungary and his wife Sarolt of Transylvania. Between 1530 and 1534.
