Az utóbbi évek archeogenetikai kutatásainak (Neparáczki et al: Y-chromosome haplogroups from Hun, Avar and conquering Hungarian period nomadic people of the Carpathian Basin. Scientific Reports, 9. (2019); Early medieval genetic data from Ural region evaluated in the light of archaeological evidence of ancient Hungarians •Published: 05 November 2020; Dr. Török Tibor - Mit árulnak el a genomelemzések a honfoglalók származásáról. 2022. dec. 8.; vagy a legújabb: Dr. Török Tibor új, tudományos előadása a honfoglaló magyarok archeogenetikai kutatásáról. Előadás Koronázó Bazilika Baráti Társaság, Székesfehérvár, 2023. 03. 16.) eredményei arra késztettek, hogy felülvizsgáljam, és szükségszerűen kiegészítsem a 2018 májusában a https://bilecz.blog.hu/ -n megjelentetett Sarolta a fehér menyét? (Koppány és családja) című esszémet. Az alábbi, kiegészítő írásomnak az Ajtony és Sarolta címet adtam.
Bevezetőben ismertetem az eredeti írásomban kifejtett történetemet, amely – bizonyos vitatott és nem bizonyított kérdésekben – alapvetően eltér a mainstream vonaltól.
Elsődleges eltérés az Árpád-ház Zoltától első Béláig tartó családfa összeállításomban van. Ez ott eléggé részletesen le van írva, itt csak a lényeget említem:
Taksonynak nem két, hanem három fia van: Géza (István), Mihály (Béla) és Tar Szerénd (Koppány). Tar Szerénd fia Szár László, akinek kijevi felesége és három gyermeke: András, Béla és Levente, van.
Géza magyar fejedelem 972 és 997 között. Anyja egy előkelő besenyő nő, valószínűleg Tonuzoba besenyő nemzetségfő leánya volt.
„Országát Taksony akkor oszthatta meg, amikor saját fiát, Gézát az öröklésben előbb való Szeréndet mellőzve örökösévé tette. Elképzelhető az is, hogy maga Géza lépett a szokásjog ellenében apósa, a második Gyula támogatásával apja, Taksony örökébe. Géza Tar Szerénddel -- András és Béla ország megosztásához hasonlóan -- családon belüli egyenlőségük kimondásával egyezhetett ki. A forrással bizonyítható országmegosztás révén Szerénd kárpótlást nyert…” /Juhász Péter: Az Árpádok trónöröklési rendje a 10–12. században. Aetas, (37) 3. 21-22. o. (2017)/.
Tehát, Géza volt a legidősebb Taksonyfi, és apja halála után ő lett az uralkodó. Az ősi szokás szerint több feleséget is tarthatott. Első, hivatalos feleségét politikai okokból vette el. Így ír erről a Képes Krónika: „Gyula volt a harmadik kapitány; tőle ered László fia Gyula. Nagy és hatalmas vezér volt ez a Gyula; vadászat közben Erdőelvében nagy várost talált, melyet hajdan a rómaiak építettek. Volt neki egy Sarolt nevezetű gyönyörű szép leánya, akinek szépségéről sokáig beszéltek a tartománybeli vezérek; Beliud, aki Kulán földjét bírta, oly tanácsot és segítséget adott Géza fejedelemnek, hogy ez vegye el Saroltot törvényes feleségül”. 967 táján került sor a házasságkötésre és 963-ban, 966-ban Sarolt leánygyermekeket szült Gézának. Kristó Gyula szerint a házasságra 3 évvel később kerülhetett sor és az első leánygyermek is 970 körül születhetett. (Kristó Gyula: Szent István király. Budapest: Neumann Kht., 2002.) Más (lásd: wikipédia) elképzelés szerint Sarolttól még négy lánya született: Judit, Ilona, Sarolta és egy, akinek neve nem maradt fenn az utókor számára.
978-ban meghalt Mihály, felesége pedig éppen ebben az évben szülte meg Vazult. A levirátus szokása szerint Adelhaida gyermekével átkerült Géza udvarába, mint második feleség. /A Pallas Nagy Lexikonában is azt olvashatjuk, hogy Gézának valószínűleg volt második felesége is: Adelhaid királyné, (Adelhaid von Beleknegina), Ziemovit lengyel herceg lánya. Jan Długosz lengyel történetíró 1440-ben, Ulászló koronázásakor járt Székesfehérváron és a „Historia Polonica” című művében leírta, hogy itt: „el van temetve Géza, Boldog István atyja, Adelheiddel, a feleségével, Miesco lengyel fejedelem leányával, Boldog István anyjával együtt.”/. Eleget téve házastársi kötelezettségének egy-két éven belül megszülte Vajkot. (A gyermek névadásánál –-- valószínűleg az anya szláv származása is befolyásoló tényező volt). Így Vazul és Vajk anyai részről testvérek, apai részről unokatestvérek voltak. (A későbbi történések kettejük kapcsolatában ezt igazolják).
985-ben Sarolt lelépett a történelem színpadjáról és helyét hivatalosan is Adelhaida vette át. (Ebben közrejátszhatott az is, hogy Sarolta nem tudott fiúgyermeket szülni!) A szláv krónikák csak szép úrnőnek „belekneginának” nevezik a német neveltetést kapott becsvágyó lengyel fejedelemasszonyt, aki inkább hajlott Róma, mint Bizánc felé, és „teljhatalmat gyakorolt” Géza udvarában. A német krónikások (Bruno von Querfurt, vagy Merseburgi Thietmár) ezt nyíltan meg is írták. Ha viszont hihetünk Györffy Györgynek[1], miszerint Mihály pogány neve Béla volt, akkor feltételezhetjük, hogy Géza második feleségét (megkülönböztetésül az elsőtől) a szláv környezete úgy hívta, hogy „az a királynő, aki Béla felesége volt”. Röviden és szlávosan: Bele knegina! Géza megkereszteltette a fiát Vajkot, aki keresztségben szintén az István nevet kapta. Nem véletlen kapta ugyanazt az a nevet, mint apja. Már tervben volt, hogy ő fogja az egységes államot létrehozni és ebben nagy segítségére volt Adalheida királyné. Adelhaida arra használta fel a hatalmát, hogy fiának német feleséget és a vele járó katonai segítséget megszerezze, biztosítva fiának a trónra lépését. Egy akadály volt: Géza testvéröccse Koppány, aki jog szerint követte volna őt a trónon. (A fenti változat a trónutódlás vitatott kérdését teljesen megoldja).
Géza halálakor a 17-18 éves István leszámol a nagybátyjával, és bevezeti a nyugati feudális szokásokat. De István és Koppány harcának oka nem a kereszténységellenességben keresendő, hiszen a pogány hitvilágban nem volt vallási türelmetlenség. A magyarság körében a kereszténység már évszázadok óta ismert volt. Az idegen zsoldosok fellépése elleni ellenszenv sem volt ekkor még jelentős. Mindez majd csak István hatalomátvétele után kezdődik és ez ellen Vata, majd fia János fog fegyverrel fellépni! (1045/46-ban, illetve 1061-ben). Tehát az István és Koppány konfliktus tipikus utódlási harcnak minősül!
István későbbi (krónikákból ismert) cselekedetei nem igazolják Kálti Márk szövegét. „Magát Koppányt pedig Boldog István négy részre vágatta; első részét az esztergomi kapuhoz küldte, a másodikat a veszprémihez, a harmadikat a győrihez, a negyediket Erdélybe." (Fordította: Bollók János). Hiszen István nem alkalmazta ezt fajta „pedagógiai célú" elrettentést a központi királyi hatalom ellen fordult más lázadók, így például Ajtony, vagy Gyula legyőzése után. Szár László szabadon külföldre távozhatott, hasonlóan András, Béla és Levente hercegekhez, Álmos megvakíttatása után. Álmos megcsonkítását is inkább István feleségének, Gizellának a bűnéül tudják be a krónikások. Ezért fedi homály Szár László és családjának sorsát. Vazult később a krónikaírók züllött egyéniségnek állítják be, de Lászlóról hallgatnak. „Unokatestvérét, Mihály nagybátyja fiát, Vazult már uralkodásra alkalmatlanná tételét megelőzően fogságban tartotta a király. Vazul bebörtönzésének indoka, súlyos bűne, a pogányság, csak a későbbi krónikaváltozatban változott ifjúi „lascivia”-ra. A „lascivia”, „szilajság, bujaság, fajtalanság” és „stultitia”, „oktalanság, bolondság” utalhat többnejűségére, ami Ajtony esetében adatolt pogány szokás.” (Juhász Péter: Az Árpádok trónöröklési rendje a 10–12. században). Szerintem, közvetve csupán ez a tény is ellentmond Vazul „nagycsaládos” kilétének!
Erdély, a Temes, a Maros, a Körös és a Tisza közötti területek a gyuláké volt. A Hieldesheimi Évkönyv Gyulát királynak nevezi, vagyis Istvánnal egyenrangúnak tartja. Gyula 1001-ben tagadta meg a tized befizetését, más egyházi és világi reformokkal együtt, 1002-ben pedig megjelent nála szövetségesként Baszileosz bizánci császár. Az Altaichi Évkönyv szerint ezután, 1003-ban kellett Istvánnak, Erdélyre kiterjesztett jogigényeként megküzdenie Gyulával. Nagybátyjának a legyőzésével István letörte a Bizánc felé orientálódni vágyók táborának jelentős részét, és nem mellesleg egy természeti adottságokban igen gazdag területet csatolhatott országához. (Märle Tamás: Szent István államszervező harcai: Gyula vezér.). A Tiszántúltól délre eső területeket birtokló Ajtonyt (Glad ivadékát), aki 1019-ben II. Baszileiosz bizánci császár főhatósága alá adta magát, és befogadta a görögkeleti hitterjesztőket, István 1028-ban legyőzte Nagyősznél. Ajtony külföldi segítségre már nem számíthatott, mert a görög uralkodóház kihalt. Így István kiküldött hadvezére Csanád végzett vele. Anonymus: Gesta Hungarorum: „ Azt a földet végül, amely a Maros folyótól egészen Orsova váráig terül el, egy bizonyos Galad nevű vezér, aki Bodony várából jött, foglalta el a kunok segítségével. Az ő ivadékából született Ajtony”.
A kivágott nyelv legendája
István király miután megelégelte Ajtony uralmát, megbízta Doboka fővezér fiát, Csanádot, hogy teremtsen rendet Ajtony országában, Gyulát adta melléje fővezérnek. Csanád mondája szerint a csata előtt Szent György jelent meg előtte oroszlán képében és harcra buzdította. Csanád és Gyula seregét azonban Kőkenyérnél Ajtony tapasztalt serege megfutamította, de végül a nagyőszi csatában legyőzték. Csanád diadalmasan vágta le Ajtony fejét, majd nyelvét kivágta és a tarsolyában elrejtette. Gyula erről mit sem tudva, Ajtony levágott fejét Szent Istvánhoz vitte, magának tulajdonítva a hőstettet. Ekkor Csanád a tarsolyból elővette Ajtony nyelvét, és bebizonyította, hogy ő győzte le a vezért, Gyulát pedig száműzték.
Ajtony vezér (? – 1028?) nemzetségfő Szent István uralkodása idején, Magyarországon. Az Árpád-kori Achtum, Ochtum név a török Altyn 'arany' szóból ered. Ennyit a történeti háttérről!
Most nézzük meg, hogyan néz ez ki a mai genetikai kutatások tükrében.
Már 2016-ban, Török Tibor, a Szegedi Tudományegyetem genetikai tanszékének docense nyilatkozott a Magyar Idők riporterének, és többek között elmondta, hogy „a karosiakhoz a bronzkori Szintasta–Andronovo- és a vaskori Baraba-kultúra népessége hasonlít legjobban.” illetve „a mai Ukrajna és Kazahsztán területén feltárt vaskori szkíták, a dél-szibériai bronzkori szkíta Tagar–Tachtyk-kultúra és a bronzkori Jamnaja-kultúra népessége is szoros kapcsolatot mutat”. Szemléletesebben: „A karosiakhoz legközelebbi mai népességeket keresve a mi adataink négy területre mutatnak: a Kaukázus vidékére és a Közel-Keletre (grúzok, kurdok, perzsák, irakiak, szírek), Közép-Ázsiába (kazakok, üzbégek, tadzsikok, ujgurok, türkmének, azeriek, kirgizek, telengitek, törökök), az Ural-Volga-vidékre (udmurtok, tatárok, baskírok, kondai manysik) és a Kárpát-medencébe (székelyek, csángók)”. http://magyaridok.hu/lugas/kaukazusi-testverek-1189714/ 2020-ban azt írják, hogy a honfoglaló magyarokról kibontakozó kép a következőket mutatja: „Genom- és fenotípusadataik legalább kétféle eredetű népesség nem túl régi keveredésére utalnak. Ez alapján több etnikumból állhattak, ami megfelel a vérszerződésnek”. (Török Tibor: Hogyan illeszthetők a honfoglalók genetikai adatai az eddigi történeti képbe? Magyarságkutató Intézet Budapest, 2020. Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés. 15-16. o.) A „gazdag temetők” alatt itt a gazdag melléklettel rendelkező elit (u.n. szállási) temetőket, míg a szegényesebbek alatt a falusi u.n. „soros” temetőket kell érteni.
2023-ban Török (többek között) az alábbi táblázatot mutatta be 12 honfoglaló mintájának (Honf_prototípus) elemzése kapcsán:
A Honf. prototípus és a manysik bronzkori ősei
Honf_prototípus Manysi
52% Russia_Mezhovskaya 48% Russia_Mezhovskaya
13% Nganasan 44% Nganasan
35% Mongólia _MLBA 8% Kazakhstan_Eneolithic_Botai
(Dr. Török Tibor új, tudományos előadása a honfoglaló magyarok archeogenetikai kutatásáról. Lásd: fentebb).
De kik képviselik a honfoglaló magyarokat a régészet szerint? Az a Karos környéki, nyilvánvalóan elitalakulat, az összeverbuvált katonák, akik nem reprezentálhatják a X. századi magyarságot? Vagy a szeged-környéki, megint csak sajátos rendben élő közösség, mint Szeged-Algyő és Sándorfalva-Eperjes, vagy az a Csongrád környéki társaság, amelyik viseletében, szokásaiban, időrendjében, fegyverzetében, minden ékszerében, minden létező módon eltér. Mindegyik 10. századi! Mindegyikre a hagyományos felfogás szerint azt mondjuk: honfoglaló magyar! Honfoglaló? Magyar? (Révész László: Honfoglalás kori temetők. SZTE BTK, Auditorium Maximum, 2018. február 28. Előadás.)
Vannak-e genetikai bizonyítékai az uráli származásnak? Az N haplocsoport a szibériai népekre jellemző, köztük uráli „nyelvrokonainkra” is, bár a magyar népességből ez a gén mára szinte teljesen hiányzik. Ez is megerősíti azt az elég nyilvánvaló tényt, hogy bár nyelvrokonok még lehetünk, de genetikailag nem sok közös van bennünk a finnekkel, észtekkel, nyenyecekkel. A magyar az egyetlen „finnugor” nyelvű nép, amelyben az N-Tat haplocsoport aránya viszonylag alacsony. Már 2017-ben világos volt, hogy a genetikai vizsgálatok azt mutatják ki, hogy a csíkszeredai székelyekben az N-Tat haplocsoport aránya 6,3%. (Magyarországon alig 1%!). Az N-L1034 összeköti a mai manysi és magyar népességet, egyúttal elválasztja más, „nem ugor” népektől. /Új filogenetikai mértékek és alkalmazásuk – új nézőpontok a magyarok korai története kapcsán. Anthrop. Közl. 58; 5. old. (2017)/. E szerint feltételezhető, hogy a székelyek egy része már az avar korban itt volt a KM-ben. A csiki székelység meg visszavezethető a honfoglalókhoz, ugyan úgy, mint a bodrogközi (karosi). De nem csak az N haplocsoport a figyelemre méltó!
Számos hunnak minősített ősi emberi maradvány a Q-M25 haplocsoporthoz és az abból származó al-kládokhoz tartozik. A Q-M25 (>YP789) - a mai Q1. hun székely alcsoport őse, amelyet a kelet-kazahsztáni Berel-kurgánból származó két hun mintában találtak és amelyeket a Kr.u. 300-as évekre datálnak. Az MRCA Q-YP789 Kr.u. 250 körül élt. A Q-YP789 haplocsoport 4-5%-os gyakorisággal fordul elő a székelyekben, és ez egy magyar etnikai csoport, akik hunoktól származhatnak. (A székelyek talán egyenes leszármazottai a sargat, tasmola népnek, vagy a Bobrov-Tasmola kultúra déli Transz-Uráli lakosságával hozhatók kapcsolatba, akiket Kelet-Ázsiából az „északi hunok” ragadtak magukkal -- a történelemből a népek nagy vándorlásként ismert -- népvándorlási áramlás során. Mint ismeretes, a Q-YP789 haplocsoport Lengyelországban, Oroszországban (Tuva/Altáj) és Kazahsztánban is jelen van. A mai székelyek és általában a magyarok genetikailag nagyon hasonlítanak európai szomszédaikra. A székelyek esetében kevés bizonyíték támasztja alá a hun származást, kivéve azt a tényt, hogy a férfiak egy része a Y-DNSe a Q-M25 (>YP789) és az R-Z94 alkládhoz tartozik. A Q-BZ1000 alklád a Q-YP789 után található, és a mitokondriális ( MRCA) kb. i.sz. 400-től él. Az összes székely és lengyel (a Szlachta családok kivételével) mintából hiányzik a Q-BZ1000 haplocsoport.
Az összegyűlt bizonyítékok arra utalnak tehát, hogy a Q-YP789 haplacsoport a hunok északi irányú vándorlásának része volt az i.sz. 5. század első felében. A romániai és oroszországi minták azt mutatják, hogy a Hun Birodalom összeomlása után a Q-YP789 haplacsoporthoz tartozó férfiak egy része a Kárpátokban keresett menedéket, míg mások keletebbre menekültek úgy, ahogyan Jordanestől tudhatjuk. (Karl O. Högström: The Huns in Scandinavia: A New Approach Centered Around Modern DNA. 2022.)
Hogy jön ez össze a fenti történeti képpel?
A hun hagyományról és a magyar őstörténeti kirakósról beszélgetett Sudár Balázzsal az index riportere Kolozsi Ádám, 2019.02.06-án, Szittyák vagyunk, és finnugorok címmel. Sudár: „Ez olyan kérdéskör, amiben annyi bizonytalan tényező van, hogy igazából nem tudjuk felvázolni. Ami biztos, hogy a sztyeppei népek nem etnikai és nem nyelvi alapúak. A magyarságról azt tudjuk, hogy éppen Etelközben egy nagyon kemény néppé formálódási folyamat zajlik. Teljesen különböző eredetű csoportok összeolvadása történik a szemünk előtt. A Hunor-Magor hagyományban ott vannak a bolgárok és az alánok, Bíborbanszületett Konstantin ír a kabar csatlakozásról, a magyar krónikákban ott van a hét kun törzs, akikről szintén fogalmunk sincs, hogy kicsodák”. De ez az „összeolvadás” nem lehetett tökéletes! Lásd Gyula és Ajtony külön államát! Géza és Sarolt házassága a szövetséget lett volna hivatva megerősíteni. De nem született fiú utód! Ellentétben Gézával (később Istvánnal) ők Bizánc szövetségét keresték. Adelhaida megjelenése Géza udvarában, majd fiú (Vajk) születése után Saroltnak mennie kellett! (Valószínűleg, vissza a szülői házba!). Mindez oda vezetett, hogy Gyula megtagadta a tized befizetését és egyenrangúnak tartotta magát Istvánnal. István győzött! De a székelyek – bár magyar nyelvűek – tudatában még a 20. században is ott volt a mondás: „Székely szarta a magyart!”. Természetesen ezt nem vulgárisan, hanem „szülte” értelemben használják, mint ahogyan Tündérszép Ilona feltette a napot az égre! „A magyar-magyar acsarkodásnak sok színe van: a csíkiak nagyjából minden egyéb székelyföldi zónával, az alszeg a felszeggel, stb. Ezek leginkább verbális csörték, nincs igazi utálat székely és székely közt”. „A székelyföli identitásnak sok rétege van: valóban létezik székelyes nyelvjárás, egy földrajzilag jól körülhatárolható terület, illetve a rajta élő tömbmagyarság, amely történelmileg is differenciálható nem a magyarságtól, csupán annak alegységére. A székelyek eredete jobbára tisztázatlan, bár több elképzelés is létezik, a török törzstől a teljesen különálló népcsoportig, lényegében egyik sem bizonyítható 100%-osan”.
„Magyar-e a székely? Természetesen igen, hisz mindig is az volt. Ebben minden érdembeli történelemtudós egyetért, és a székelység is, akár a kalotaszegi, akár a csángó, akár a partiumi identitás egy régió jól meghatározható al-identitása.”(Magyar-e a székely? Written by Nagy Kálmán in Magyar típusú találkozás 2022.)
A székelyek eredetének tisztázása nemcsak a korai magyar történelem, hanem a korai török történelem szempontjából is hallatlanul fontos. Eredetüket illetően két merőben ellentétes nézet uralkodik: az egyik szerint a székelyek magyar eredetűek és mindig is magyarul beszéltek, míg a másik nézet azt vallja, hogy a székelyek török eredetűek és elmagyarosodtak. Az előbbit többnyire nyelvészek, az utóbbit pedig inkább történészek és régészek képviselik. Ezen a ponton rekedtek meg a kutatások. (Hakan Aydemır: A székely eredetkérdés megoldása. In: Magyar Őstörténeti Kutatócsoport Kiadványok. Bp. 2023.)
Aydemír ebben a tanulmányában arra a következtetésre jut, „hogy a székelyek egy csoportja – valószínűleg az akkori uralkodó osztály és a a hozzájuk tartozó klánok – elváltak a későbbi székely (Sījié 斯結) törzs őseitől, csatlakoztak a 370 körül nyugatra menekülő hunokhoz és a Kárpát-medencébe érkeztek, ahol hun és Atilla hagyományok keletkeznek. A gepida és avar kort túlélve végül csatlakoztak a magyarokhoz, és a magyar nyelv és kultúra presztízsének köszönhetően, idővel nyelvet váltottak (székelytörök → magyar), valószínűleg a 12. század végén vagy a 13. század elején volt a legutolsó. Nyelvváltásuk főbb mozzanatai így foglalhatók össze: A magyar hódítás és a székelység csatlakozása (895/896 ) → a kereszténység elfogadása (XI. század) → kulturális változás → társadalmi változás → nyelvi presztízsvesztés → kétnyelvűség → nyelvvesztés → nyelvváltás → nyelvhalál.”
