Az archeogenetikai magyar kutatásoknak köszönhetően hamarosan eldőlni látszik az a kérdés, hogy Árpád honfoglalói, vagy az itt lakók voltak-e többségben. De vajon ezzel megoldódik-e a magyar nyelv kialakulásának kérdése? Ha már fennmaradt ez a nyelv, akkor valamelyik csoportnak beszélnie kellett magyarul.
A genetikusok véleménye ez: „A nyelvi asszimiláció nem kérdőjelezhető meg, ha a honfoglalók többségben voltak a helyben lakókhoz képest. Ez az érv azonban a rendelkezésre álló adatok tükrében egyre gyengébbnek tűnik. A X. századi köznépi temetők sokkal inkább a korábban itt lakók genetikai hagyatékának tűnnek, és ez egybecseng azokkal a történeti-demográfiai és régészeti adatokkal, miszerint a honfoglalók kevesen voltak”.
Nyelvi kérdésben a nyelvészeké a döntő szó. Ez azonban nem zárja ki, hogy a társtudományok képviselői is állást foglaljanak. Ezt tették Neparáczki Endre és Török Tibor a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem kutatói is amikor nyilatkoztak a Magyar Nemzetnek: „Számunkra az összes lehetséges forgatókönyv felvázolása az első lépes. Nem tudományos megoldás az, hogy egy, ráadásul kevéssé valószínű forgatókönyvet kiemelnek, és utána csak azzal foglalkoznak. Aki így jár el, az a tudományos komolyságát vesztheti el, hiszen a közvéleményt a teljes képről kell tájékoztatni.” /MN. 2019. 07. 01. Magyarok és baskírok/
Forgatókönyvből van bőven:
- A kis létszámú, fegyverforgató elit elmélete. A honfoglalás kori társadalom etnikai arányai Kristó Gyula elgondolása szerint.
- A teljes struktúrájú etnikai közösség elmélete (A „nemzetségi arisztokrácia és a köznép” elmélete). A honfoglalás kori társadalom etnikai arányai Györffy György elgondolása szerint.
- Török eredetű fegyveres elit, magyar anyanyelvű köznép elmélete. A honfoglalás kori társadalom etnikai összetétele Hóman Bálint elgondolása szerint.
- A többszöri bevándorlás elmélete. A honfoglalás kori társadalom etnikai összetétele László Gyula elgondolása szerint.
/Takács Miklós: Hányan lehettek a honfoglalók? MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport 2019. március 15./
Ezekben az elméletekben valóban fontos, sőt döntő szerepe van a helyben lévők és a bejövők létszámarányának. Akit bővebben érdekelnének a szakmai részletek, javaslom, olvassák el BORBÉLY ANNA: A nyelvcsere folyamata és kutatása című tanulmányát. / Nyelvtudományi Közlemények 98. 193–215./
A lehetséges forgatókönyvek száma ezzel azonban nem teljes. Az alábbiakban saját feltevésemet ismertetem, amely valóban nem bizonyítható teljes körűen, de nem is üres lehetőség, mivel egy sor ismérv, indicium a tétel helyessége mellett szól. Ezeket a blogomon közzétett esszéimben közöltem. A forgatókönyv alapja „Az igazi kettős honfoglalás” elmélete.
https://bilecz.blog.hu/2018/01/21/az_igazi_kettos_honfoglalas
https://bilecz.blog.hu/2018/01/21/az_igazi_kettos_honfoglalas_259
Elméletem szerint 895-ben visszajött honfoglalók a Km-ben a László Gyula elgondolása szerinti népességet találták.
A beáramló magyar konglomerátumnak két fő alkotóeleme volt a származási helyük szerint. Az egyik (Álmos vezetésével) alapvetően Anonymus gestájának megfelelően „Szkítiából”, a Volga-Káma-Urál térségéből jött, a csatlakozó népek családjaival együtt, a másik a Fekete-tenger és a Kuma térségéből, Kazár fennhatóság alól, a szintén csatlakozott – kazároktól elszakadt – törzsekkel együtt, úgy ahogyan a Bíborbanszületett Konstantin a DAI-ban leírja a türköket (magyarokat). A vérszerződés ezt a két (évszázadokkal korábban szétvált) magyar identitású néprészt egyesítette újra Álmos, majd később Árpád vezérlete alatt.
A Kijevi Rusz történetét elmesélő korai orosz krónika a PVL a magyarokról általánosságban beszél, a fehér és a fekete magyar megkülönböztetés nagy valószínűséggel az orosz történelem során gyakran használt szabad, vagy függő értelmet takar. 898-ban pedig az elmaradt adóért visszatérő magyarok sátoroztak Kijev alatt!
Nyelv szempontjából fontos, hogy a magyarok szétválása Kuvrat birodalmának bukása után következett be a 7. század második felében. Kb. úgy, ahogyan Czeglédy Károly is elképzelte már 1943-ban: „A kazároktól nyugatra, az Azovi-tenger keleti partvidékén és a Don alsó folyásánál a VII. században az onogur-bolgár birodalom volt, amelybe a magyarok is beletartoztak. Az onogur birodalom a kazárok csapásai alatt bomlott fel. Belőle váltak ki a nyugatra vonuló dunai bolgárok és valószínűleg a volgai bolgárok, valamint a baskíriai magyarok is...” (Czeglédy Károly: A magyarság Dél-Oroszországban. In: A magyarság őstörténete. Szerk. Ligeti Lajos. Bp. 1943. 100–101. o.). Kár, hogy később (szerintem feleslegesen) módosította! Egy részük ekkor költözött fel északra (nem kizárva a későbbi részleges keveredés lehetőségét a helybéliekkel), másik részük maradt a bolgárok helyén, illetve „délre költözött” ahogyan Konstantin írja. Fontos továbbá, hogy mindhárom (a helyben lévők, az Urál mellől jöttek és a Fekete-tenger mellékiek) fő csoport közlekedő nyelve a magyar nyelv előnyelve volt, amelyre természetesen rányomta a bélyegét a korább tartózkodási helyükön élőkkel kialakított kontaktus. Így az ómagyar nyelv a további latin, germán, szláv nyelvek hatásra a KM-ben alakult ki kb. a 10. században. Az IE nyelvektől nyelvtanában jelentősen eltérő magyar nyelv megakadályozta az idegen nyelvűség térnyerését úgy a helyben lévőknél, mint a „visszatérőknél”.
A fenti lehetőséget alapjaiban sem a krónikás hagyomány, sem a régészeti, vagy genetikai kutatások mai eredményei nem cáfolják.
