Hun-magyar? Szabír-magyar? Onogur-magyar? Türkök, ugrik, szabírok, vagy madjar-madzsárok stb. voltunk? Hol, mikor, kik neveztek így bennünket, vagy inkább őseinknek vélt népcsoportokat? Nem lényegtelen kérdés ez, de valójában erre konkrét választ csak a 10. századtól kezdve kaphatunk, amikor a Kárpát-medence többségi lakóira vonatkoztatták a „magyar” értelmű neveket úgy, ahogyan az adott nyelvben elfogadottá vált.  A 7-10. század „magyarjait” a történészek igen sokféleképpen nevezik meg, attól függően, hogy melyik forrást tekintik éppen „hitelesnek”. Bizonytalanság a magyarok népneveiben – nyilvánvaló. De ettől még volt története eleinknek. Hogy kik voltak ők? Ma már a genetika próbál erre korrekt választ adni. Amíg a populációgenetikában megfelelő számú adat össze nem gyűlik, addig kénytelenek vagyunk hipotetikus változatokat készíteni a meglévő – autentikusnak tekintett – források alapján.  

Tudjuk jól, hogy a szkíta, kelta, hun, szabír, szarmata, de az ugre, türk népnevek is valójában gyűjtőnevek. A magyarság, mint etnikum, számtalan törzsből, népcsoportból állt össze. (Nem 7-ből, de nem is 10-ből!). Általában úgy tartják, hogy a magyarság (mint etnikum) története az etelközi törzsszövetséggel (vérszerződés) kezdődött. A törzsek, a szövetség fejének először Álmost, majd őt követően Árpádot, a Megyer (Magyar) törzs vezetőjét választották. A magyarság etnogenezisét, azaz a néppé válás folyamatát, az 5-10. századra teszik. Különböző elképzelések születtek a „magyar őshaza” hollétére, ahonnan végül is a 9. század végén – Etelközön keresztül – eljutottak a mai hazájukba. A régészeti leletek, a nyelvi jellegzetességek, a krónikás feljegyzések, a néprajz, a zene és újabban a genetikai vizsgálatok eredményeinek feldolgozása során próbálják elkülöníteni azt a „magyar kultúrát”, ami alapján megbizonyosodhatunk arról, hogy valóban a magyarok őseiről szól a történet. Tekintettel arra, hogy „az igazi kettős honfoglalás” hipotézisemben nálam a magyarok őseinek egy – 7-9. századi – része kettévált és évszázadokig külön élt, célszerűnek tűnt egy-egy jól használható és értelmezhető nevet adni mindkét csoportnak. Úgy gondoltam, hogy két meghatározó krónikás forrás adatait fogom felhasználni. Mindkét forrás a keletkezés helyén használt népnyelven (egyházi nyelven) íródott, így a magyarok megnevezésén a fordítás nem torzított. Az eseményekhez időben legközelebb Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár (913-959) De administrando imperio (röv. DAI) című görög nyelvű műve áll.  Ebben a magyarokat következetesen türköknek (Τουρκοι) nevezi a császár. Ez a megnevezés megmarad a Bizánci Birodalom fennállásának teljes időtartama alatt. Bölcs Leó görög császár (866-912) Turci-knak, fia, Bíborban született Konstantin császár Turcae-knek, de Mazaroknak (Μαζάροι) is nevezi őket; Leó Grammaticus byzanczi történetíró a X. században azt írja Τούρκοι; Cedrenus: „Turci sive Ungri" és Theophanes: „Turcos orientales, quos Chazaros vocant." A későbbi bizánci írók részint Ούννοι, részint Ούγγροι néven említik a magyarokat, s turkoknak már csak a mai törökök azaz oszmánok őseit nevezik. Például, a magyar szent koronán található egyik görög képfelirat így néz ki: Гєωβιτzас Пιсτос Κρаλңс Τоυрхιас (átírásban: Geóbitzasz pisztosz kralész Turkhiasz), amit így lehetne lefordítani: „Geobitzasz, Turkia hívő királya”. A geobicász szó a leghalványabb nyelvi kapcsolatban sincs a Géza névvel. Szó szerint, talán úgy lehetne értelmezni, hogy a „Világ (mindenség) világosságát elérni törekvő”. Itt a Világot és a Világosságot keresztény felfogásban kell érteni. („Világnak világossága”). Ezért a boszporoszi, ponto-kaszpi sztyeppén (a Volgától az Al-Dunáig érő területen) – a 6-9. században -- élő „magyaros kultúrájú” népeket „türk magyaroknak” fogom nevezni.  

A másik forrásom a 11–12. század folyamán Kijevben (és Novgorodban) keletkezett orosz Őskrónika (összefoglaló rövid nevén: PVL).  Ebben a magyarok neve -- még az 1152-es eseményeknél is -- Ougre. Itt II. Géza 1152-ben -- a San folyó környékén -- döntő vereséget mért Vlagyimirko halicsi fejedelemre. (Lásd az Ipatyev (Hypatius)-kódexben a 30 oldalon. Ez az 1292-es évvel záródó Halics–volhiniai évkönyvet tartalmazza. Летопись по Ипатскому списку. - Санкт-Петербург : Археогр. комис., 1871). De hasonló van a Lavrentyij-kódexben is: Лаврентьевской летописи (ПСРЛ. Т. 1. Стб. 336–337). A krónikában említett magyarok „Keletről jöttek”! Ezért a Volga-Káma és az Ural déli részén élő „északi” magyarokat „ugor magyaroknak” neveztem el.

És van ennek valamilyen szakmai alátámasztása is? Egyre több lesz! Pl. Német E. at al 2019-es tanulmányában (Az apai vonalú n haplocsoport szerepe a mai baskírok, tatárok és magyarok genetikai kapcsolatrendszerében. 60. o.) gyakorlatilag megtalálhatjuk ennek az elképzelésnek a genetikai hátterét. Mit is állítanak a lehetséges történeti forgatókönyvükben? 

1. Van egy ugor komponenst hordozó csoport, amely vélhetően a vaskor és a bronzkor határán, az éghajlat hidegebbre fordulásával hagyta el a Baraba sztyeppét és a régészeti eredmények alapján az i. sz. 6. században jelent meg a Volga-Urál vidéken.Ez megfelel nálam a korábban Belső-Ázsiából, az Altáj-vidékről (mongol, vagy Bajkál-környéki) északra vándorló magyar- elődöknek. Lásd az igazi kettős honfoglalást bemutató térképemen a 4-9. századi „ugor magyarokat”.
2. Van egy török nyelvű csoport, amely az i. sz. 1. évezred második felében a Fekete-tenger északi partvidék mellékén tartózkodott, ahonnan egy részük a Volga-Urál vidékére vándorolt, ahonnan a 9. század első felében indultak el nyugatra a honfoglaló magyarok elődei. Mi lehetne ez más, mint Kuvrat halála után, a két részre szakadt magyarság Kotrag bolgárjaival tartó része.  (Térképemen az 5-9. századi „türk magyarok”)
3. Az 58. oldalon, a Bolgár-törökök a honfoglaló magyarok közt? című fejezetben olvashatjuk: „legvalószínűbb, hogy a honfoglaló magyar törzsszövetségben török nyelvű csoportok is meghatározó szerepet játszottak. A genetikai adatok alapján nem azonosítható pontosabban, hogy mely török csoport vagy csoportokról lehet szó. Az antropológiai adatok alapján azonban a bolgár-törökök egyértelműen az egyik lehetséges honfoglaló magyar törzsszövetségbe integrálódott csoport (Éry 1982)”. Ők nálam a DAI-ban és az arab krónikákban említett „türk magyarok”, Levédi magyarjai, akik még Batbaján (Bezmer) idején maradtak a a Fekete-tenger északi partvidékén. Hozzájuk társult még a három lázadó kavar törzs is. (5-9. századi, közvetlenül Etelközbe költöző, „türk Magyarok”) Túl ezeken ott vannak még a török nyelvű székelyek és blakok is. Véleményem szerint ezek a székelyek, a blakokkal (bulákokkal) és a Hettumoger szövetség magyarjaival együtt a 9. sz. végén váltak honfoglalókká. (Lásd: Hun – székely-magyar kapcsolat című esszémben. 

A II. Géza korában a Magyar Királyságban élő magyarokra használatos görög „türk”, és az orosz „ugor” népelnevezés valószínűsíti azt, hogy a korai krónikákban használt népnevek valóban a magyarok elődeire és nem a jugriai, vagy egyéb (török) népekre vonatkoznak.  

A fentiek szerint, én úgy gondolom, hogy a magyaroknak a 9. században nagyobb szerep jutott Kijev környékén, mint amit általában feltételeznek a történészek. A kazár fennhatóság ekkor, nyugat és észak felé elért az Al-Dunáig (bolgárok) a Keleti Kárpátokig (avarok), Przemysl környékéig (lengyelek), a Horiny folyóig (ruszok, varégok), Mescsoráig, (merják, mescserek), a Volgai Bolgáriáig (bolgárok, magyarok). A kazárok, ezt a nyugati határvidéket a szövetséges türk magyarokra bízták, akiknek a téli szállása és telephelyeik (a legújabb régészeti feltárások alapján. Lásd: Glinoje, Plavnyi) az Al-Dunánál, a Dnyeszter környékén voltak, de felügyelték az északibb területeket és a folyami utakat is. A régészeti leletek is azt mutatják, hogy a Fekete-tenger ÉNy partvidékén, a Dnyeszter bal oldali völgyében, 9. század végi, a 10. század eleji magyar sírok vannak a kurgánokba temetve. Butory (47°2’57.88’’; 29°26’56.44), Szlobodzeja, Glinoje, Korotnoe/Kulak stb. kurgánok. (N.P.Telnov, A.Türk, S.N.Razumov, V.S.Sinika: «Старые» и новые венгерские погребения на левобережье Днестра. UFA ARCHAEOLOGICAL HERALD Volume 24. no. 1. 2024.)

A 890-es években megerősödtek az északkeletről jött ugor magyarokkal. Önállósodtak, és bevonultak a KM-be. A kazárok már nem voltak képesek a helyükbe erőt felvonultatni, a térségben hatalmi vákuum keletkezett, amit délről a besenyők (később a kunok), északról a ruszok töltöttek be. Sorsuk az elszlávosodás lett, ki előbb, ki utóbb olvadt be a szlávságba (a besenyők és a kunok egy része a magyarságba).   

A magyarok honfoglalást megelőző története (saját interpretációmban) itt olvasható:  

https://bilecz.blog.hu/2018/01/21/az_igazi_kettos_honfoglalas  

https://bilecz.blog.hu/2018/01/21/az_igazi_kettos_honfoglalas_259

 Illetve mesésebb változatban itt:  

https://bileczelbeszel.blog.hu/2016/07/16/a_magyarok_kronikaja_9_szazad

Az előképen– Viktor Mihajlovics Vasznyecov „Nyesztor, a krónikás” képe (1919) látható.