Hogy mi történt a 9. században a Dnyeper folyó környékén, nem tudja pontosan senki sem.

 A korabeli, de inkább az évszázadokkal később készült írott források, a néma régészeti leletek, a flórkor és a mondavilág töredékei, nyelvi emlékek, újabban az archeogenetikai eredmények alapul szolgálnak a történészeknek, hogy megalkossák a maguk kis történelmét, amellyel már az elődeik is próbálkoztak – változó sikerrel. Minket, magyarokat, természetesen saját történelműnk érdekel a legjobban, de azért a kialakított képnek illeszkednie kell a környezet történelméhez, úgy időben, mint térben. Természetesen a nemzeti önérzet bizonyos részlehajlásokat produkál mindenki részéről, de összességében a mozaikkockáknak (ha jól rakják őket össze) egy viszonylag éles képet kellene alkotniuk. Ha a kép kusza lesz, vagy sok megtalált mozaikdarabnak nem lesz helye – akkor a történet hamis, a történész nem jól végezte a dolgát. Ha viszont éles a kép, akkor egyes, soha nem bizonyítható, részleteket is igaznak fogadhatunk el. Azt, hogy „sok tudomány foglalkozott a magyarság eredetével, nemcsak a nyelvészet, hanem a régészet, az antropológia, a népművészet, a zenekutatás, legújabban az archeogenetika, ami rendkívül korszerű és nagyon pontos tudomány, és mások. De ezek a tudományágak eddig mindig elbeszéltek egymás mellett. Mindegyik képviselői mondták a magukét, és nem vettek tudomást a többiekről” – már sokan felismerték. 2018 év végén dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője nyilatkozott erről a Demokrata riporterének, Ágoston Balázsnak. „…a nyelv­elmélet is csak hipotézis. De hogy akkor kik is vagyunk, arról nem esik szó.” – állapította meg a miniszter. 2019 januárjától -- a Magyar Nyelvstratégiai Intézet beolvadásával -- 101 fővel elindul a munka a Magyarságkutató Intézetben a Kormány támogatásával. Reméljük, jó irányt választanak, és munkájuk végre eredményes lesz. „Új időszámítás kezdődik a magyarságkutatásban” – zárult a riport. De meggyőződésem, hogy a magyarságkutatás témakörbe a pszihológia tudományágat is be kellene vonni!

Az alábbiakban a magyar 9. századi honfoglalás előzményeinek Kijev környékén kialakult képét próbálom összerakni. A hátteret két birodalom, a kazár és a bizánci szolgáltatja. Tekintettel arra, hogy a vizsgált terület e birodalmak peremén, vagy szomszédságában helyezkedik el, főszereplőkké az itt élő népek, törzsek váltak. Hogy e szereposztásban a magyaroknak milyen rész jut? Szerintem ennek megítélésétől függ a történelmi kép élessége!

Szokásomhoz híven, először bemutatom azt az általános helyzetet, amit a jelen kor emberei elé vetít a „történész szakma”, majd előadom saját „változatomat”.

A térség 9. századi történelmét egyrészt Kijev, másrészt a Kazár Kaganátus, illetve a viking kalandozások eseményeiből ismerjük. (A viking kor kezdetének 793-at szokták tekinteni, amikor a northumbriai Lindisfarne kolostort megtámadták). Forrásul a bizánci (I. Niképhorosz; Theophanes és követői ez 961-es évig tart; ill. DAI), arab/muszlim (ibn Hordadbeh, Al-Hamadáni) és nyugati krónikák, útleírások, évkönyvek (Annales Bertiniani) szolgálnak, illetve az, ahogyan pár száz év múlva a szláv, magyar stb. őskrónikák elmesélik. Az óorosz írásbeliség legkorábbi dokumentumai:

1. Новгородский кодекс Novgorodi Kódex 11. század első évtizedei
2. Остромирово Евангелие Az Osztromir-evangélium 1056-1057
3. «Повесть временных лет» PVL Nesztor szerkesztésében ismert Őskrónika, 1113-ból
4. «Слово о законе и благодати» Ilarion metropolita: Elmélkedés a „törvényről” és a „kegyelemről” 12. században Kirill Turovszkij (1130-82) munkássága

Phótiosz (820?-893) konstantinápolyi pátriárka szerint a bizánciaknak 860-ig nem is volt tudomása a rusz-varég veszélyről, de a ruszok 860-as támadásáról két homíliája is fennmaradt. A 9. század első feléig a Szeverszkij-Donyec folyó mentén a ruszoknak (régészeti) nyoma nincs, míg máshol (Volga, Oka, Don) van bőségesen. Így ír erről az orosz történész Rabinovics: „Egy másik fontos szempont a "magyar probléma" kapcsán. Kelet-Európa sok régiójában kialakuló un. „druzsinás” szubkultúrákban, a skandináv alkotóelem jelenléte általában kötelező. Ez kimutathatóó a temetkezési anyagokban és számos fegyver, ékszer stb. leletben is. De a skandinávok jelenlétének a szomszédos nyugat-orosz területeken kevés nyoma van, a Kárpát-Dnyeszter területeken (továbbiakban: KDT) pedig ez a skandináv elem teljesen hiányzik. Hiányoznak a KDT-ben a régi orosz elitista kultúra elemei is, például a gerendavázas és a kamrasíros temetkezések. A magyarok, mivel késleltették a KDT-be a ruszok behatolását, nyilvánvalóan a helyi lakosságot és annak régészeti hagyományait elzárták a skandináv hatás alól. Tehát van ok azt hinni, hogy a „honfoglalás kor” magyarjai a KDT helyi többnemzetiségű népességének konszolidáló (esetleg domináns, vagy - ami nem zárható ki - etnikai osztályt szolgáló) politikai és kulturális tényezőjének szerepét játszották. A sokszínű nemzetiségű népesség körülményei között a magyarok a régió legmagasabb politikai hatalmának szupra-etnikus struktúráit hozhatták létre.” / Rabinovics R. A: A magyarok lehetséges szerepe a Kárpát-Dnyeszter menti területek IX-X. századi történetében. IV. Nemzetközi Korai Magyar Történeti és Régészeti Konferencia. 2018. Kazány/.

A PVL szerint a Kijevi Rusz létrejöttének előzménye Aszkold és Dir szerepével kezdődik. Lássuk, röviden a történetet, ahogyan ma „illene tudni”!

Nagyon keveset tudunk ezekről a kijevi „fejedelmekről”. A PVL (Régmúlt idők krónikája) szerint Aszkold és Dir a novgorodi Rurik herceg harcosai voltak. Miután „elkéredzkedtek” Ruriktól Cárigrádba (Konstantinápoly ószláv neve), családjukkal együtt elindultak a jól ismert „a varjágoktól a görögökig” vezető úton. Csónakkal a Dnyeper mentén haladva, megláttak a dombon egy kis települést. A helyiek azt mondták, hogy Kij és testvérei építették ezt a várost, és a leszármazottaik (a poljánok) azóta is itt élnek, adót fizetve a kazároknak. Aszkold és Dir ekkor (valamikor a 9. század elején) birtokba vette a poljánok földjét és Kijevet fővárosukká tette. Felszabadította őket a kazár fennhatóság alól, a környékbeli törzsekkel (ulicsokkal, drevljánokkal) meg harcoltak, valószínűleg zsákmány-, adószerzés céljából, amiről több krónika is megemlékezik. 866?-ban (bizánci adatok szerint 860-ban) hadjáratot indítottak Konstantinápoly ellen. Összehoztak egy kétszáz hadicsónakból álló flottát és behajóztak az Aranyszarv öbölbe, megkezdve Konstantinápoly ostromát. (Latin kútfőben 360 hajóról és normann győzelemről értesülünk).  Bevenni viszont nem tudták, mert a hírtelen jött vihar a legtöbb hajójukat szétszórta, vagy összetörte a parti sziklákon. Maradék erejükből kifosztották a környékbelieket, majd gazdag zsákmánnyal visszatértek a hazájukba. Phótiosz, konstantinápolyi pátriárka pedig örült, hogy megmenekült a város, ezért 874 körül püspököt küldött Kijevbe, hogy a két vezetőt, a bojárokat és a népet megkeresztelje. Az eseményről Phótiosz írásaiban szintén tudósít. («Окружное послание» Патриарха Фотия). A keresztelés csak részleges lett, az orosz nép keresztény hitre térítése majd csak Vlagyimír (978-1015) kijevi nagyfejedelemnek sikerül. 882-ben Oleg Vesij Novgorod hercege, Rurik utódja -- megtévesztve egykori harcostársait -- Kijev Magyar nevű külvárosába csalta Aszkoldot és Dirt, és itt megölte őket. Figyelemre méltó Sz. A. Gedeonov (1816-1877) orosz történész véleménye az Aszkold sírjára épített templomról: a magyar kötődésű, megkeresztelkedett Aszkold sírja fölé a keresztény magyar Álmos vezér építetett templomot! „что значат без имени Альма слова "на той могилѣ поставилъ церковь святаго Николу" (Лавр. 10, см. прим. п.)? Кто поставил? Над могилой крестившегося угрина Аскольда поставил церковь св. Николая христианин угрин Альма, Ольма; это имя есть ничто иное, как венгерское (латинизированное) Almus”./ Источник: С. А. ГЕДЕОНОВ. ВАРЯГИ И РУСЬ. VII. Вопрос об именах. В) Имена прочих князей, княгинь, воевод, мужей и т. д./. Mindez történhetett 882 (6390) évben, a PVL szerint.

Néhány történész úgy tartja, hogy Askold és Dir, Kij herceg leszármazottai voltak, de az Aszkold (Haskuldr, vagy Höskuldr esetleg óskyldr, ami külföldit, idegent jelent) név egyértelmű skandináv hangzása miatt, ez nem valószínű. A Dir névvel kapcsolatban már több kétség is felmerült. Vajon miért nem említik a nevüket a bizánci, vagy más krónikák? Az arab Al-Masudi az egyetlen, akinél találkozhatunk e névvel: "king al-Dir [Dayr] was the first among the kings of the Saqaliba [Slavs]." (al-Dir [Dayr] király volt az első a Saqaliba [szláv] királyok között). De valószínűbb, hogy a régi keleti szlávban eredetileg "Askold Dir" volt, és nem „Askold i Dir". Kétséges, hogy van-e összefüggés al-Masudinál olvasható al-Dayr név és a Dir személynév között. (KMOSKÓ I/2. 2000, 200; DUCZKO 2004, 204–205.).  B. A. Ribakov (1908-2001) szovjet-orosz történész szerint a „Dir” kifejezés Aszkold tisztsége, vagy ragadványneve lehetett. «Дир» — это титул или прозвище князя Аскольда – írja. Megerősíti még azzal, hogy közös cselekedeteiket mindig egyes számra vonatkoztatják. А. Рыбаков писал: «Чувствуется, что его имя искусственно присоединено к Оскольду, потому что при описании их совместных действий, грамматическая форма дает нам одиночное, а не двойное число, как это должно было бы быть при описании совместных действий двоих лиц». De, hogy mi ez a „tisztség”, arra Ribakovnak nincs ötlete! A varég-rusz nevek használata és skandináv jellege a DAI-ból egyértelműen kitűnik, lásd a dnyeperi vízesések megnevezését, vagy az óorosz krónikákban a 911-es bizánci-rusz Megegyezésben felsorolt neveket. Teljesen elfogadható, hogy Rurik egyik harcostársát Aszkoldnak (óskyldr), azaz Idegennek hívták, és ez ki is tűnik a PVL szövegéből, amikor Oleg azt kiáltja áldozatainak: „Ti nem vagytok uralkodók, és nem uralkodói vérből származtok, de én igen!” («вы ни князя, ни роду княжя, но азъ есмь роду княжа». A titulus és az „árulás” pedig a magyarokkal lehet kapcsolatban^[1], úgy ahogyan később ismertetem.

2015-ben, a Balassi Kiadó jóvoltából megjelent a RÉGMÚLT IDŐK ELBESZELESE. A Kijevi Rusz első krónikája című könyv. Ebben Font Márta mutat rá arra, hogy „a PVL a medievisztikában az „örökzöld” témák közé tartozik, lassan két évszázada folyamatosan kutatás tárgya, és számos megválaszol(hat)atlan probléma tárháza... Az orosz évkönyvek – közte a PVL – bőséges anyagából magyar nyelven mindeddig csak részletek álltak rendelkezésre.” A források között szerepel Gedeonov könyve is: Gedeonov, Sz. A. (2004) = Гедеонов, С. А., Варяги и Русь, Москва (издание первое 1876), (reprint:Возвращенное наследие: памятники исторической мысли). A 19. századi történész – magyar vonatkozású – meglátásait azonban nem találták figyelemre méltónak. Pedig már akkor felhívta a figyelmet arra, hogy a részletekben taglalt, elutasított, hibásnak, félreértelmezettnek magyarázott és nyilvánított – magyar vonatkozású -- gondolatok, kifejezések sokasága egy egységes történeti kép felé mutatnak, nevezetesen arra, hogy Kijev és környéke a 9. században (Oleg előtt) magyar, (Álmos) fennhatósága alatt volt. Aszkold Úr pedig a magyarok ispánja lehetett, -- ahogyan én is feltételezem. (A nyelvészeknek pedig meghagyom annak a megfejtését, hogy az „Aszkoldúr”-ból, hogyan lesz Aszkold és Dir!).  Véleményem szerint az óorosz–mai orosz fordítást ideje lenne „magyar szemmel” is megvizsgálni! Gedeonov nem volt egyedül a véleményével. Hivatkozik a német Ewers munkájára, (Krit. Vorarb. 237.) aki azt írja, hogy Aszkold és Dir magyar származású volt.  Johann Philipp Gustav von Ewers (1781–1830) a dorpati egyetem teológia professzora volt, aki komolyan vette a voszkreszenszkij kéziratban olvasható «Яко гость есмь подугорской... да придъте къ намъ къ родомъ своимъ» kifejezést. «unterungrische Gäste » vagy „magyarkörnyékiek vagyunk” kifejezést azóta sokan értelmezték, nevetségesnek tartották, mint Schlözer és társai. Pedig a krónikás ezt a kifejezést használta, minden hátsó gondolat nélkül (semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy ezt kitalálja). A szóösszetételt talán „magyarmentinek” lehetne még fordítani, de ehhez nem kell egy földrajzi területet pl. "Подугорие" keresni, mert ez egyszerűen egy magyar függőséget, kapcsolatot fejez ki. Teljesen érthető ha Vernádszkij kronológiáját figyelembe vesszük: „*840. Киев занят хазарами и мадьярами. Предводитель мадьяр Алмус (Олом) становится киевским воеводой” azaz „~840. év. Kijevet elfoglalták a kazárok és a magyarok. A magyarok vezére, Álmos (Olom) Kijev katonai vezetője lesz”.

Aszkold és Dir megnevezése oroszul „bojár” volt. (Аскольд и Дир были боярами новгородского князя Рюрика). A szó etimológiája kétes. Van szláv, török és skandináv változat is. A szláv a harc/ütközet jelentésű „boj” (бои/битва) tőre alapoz. A török nyelvekben több változat lehetséges. Ezek közül kettő a leginkább szóba jöhető: 1.) bojla + är (ismert/híres + férfi). A bojla méltóságnév gyakran előfordul türk feliratokon, bolgár-török, avar vonatkozású emlékeknél. 2.) baj + är (gazdag + férfi). Többen (pl. Györffy) úgy gondolják, hogy a hun-magyar Béla név is innen eredeztethető. Van több magyar vonatkozása is e szónak. Györffynél Il-Bojla, vagy *il-bela avar méltóságnév. A nagyszentmiklósi kincsen lévő feliratok megfejtései között is gyakran szerepel a török „bojla” méltóságnév. Továbbmenve, a „bajnok”, „bajvívás” szavainkban is ez a harc/ütközet jelentésű török „baj” szótő van jelen. Meggyőződésem, hogy a 9. századi ruszoknál a bojár jelentése harcos (had-/harci ember) volt, ami később megfelelt a nálunk használatos nemesi rangnak. A skandináv bœr (birtokos esetben: bœjar) = székhely, városka, udvar – megfeleltetést erőltetettnek tartom!

Oleg szó-, illetve nyelvhasználatára vonatkozóan van egy érdekes észrevétel. Oleg, az orosz krónikák szerint kijelentette, hogy „Kijev az orosz városok anyja”! Sok orosz nyelvésznek csípi a szemét, hogy Kijev hímnemű szó, így sehogyan sem válhat „anyává”! J. N. Drozdov 2011-ben például azt írta az Európa türknyelvű időszakának történelme (Тюркскоязычный период европейской истории. DrozdovYuN, 2011 - 599 oldal) című könyvében, hogy a szláv nyelv törvényei szerint Oleg ezt így nem mondhatta, de mivel a türk nyelvben nincsenek nemek – türkül igen! Tehát Oleg türk nyelven beszélhetett! („А вот потюркски так сказать он мог – в тюркском языке нет категории рода и поэтому Киев можно было назвать матерью. Значит Олег говорил потюркски.) Ebből a logikából kiindulva mondhatjuk, hogy akár magyarul is beszélhetett! Ennek legalább van történelmi alapja.

A PVL a magyarokat megkülönbözteti fehér és fekete magyarként: „Azután jöttek a fehér magyarok elfoglalták a szlávok földjét, elűzve a volhokat birtokba vették a szláv földet.” (Затем пришли белые угры и заселили землю славянскую, прогнав волохов, и овладели землей славянской). „Az avarok után jöttek a besenyők, utánuk a fekete magyarok vonultak át Kijev mellett”. (После обров пришли печенеги, а затем прошли черные угры мимо Киева). Túl ezen az orosz krónikások nem írnak a magyar-kijevi „találkozásról”. Nem úgy a magyar krónikás, Anonymus! Részletesen beszámol krónikájában Álmosék kijevi csatájáról. Ami feltűnő ebben a leírásban, hogy nem nevezi meg a kijeviek vezetőjét! (Talán azért mert nem is volt? Hiszen tudjuk, hogy ekkor Kijev még nem volt egy szervezett államalakulat, ezt majd csak Oleg és utódai alakítják ki!).  Konstantin a könyvében (DAI 38, 3-10 és 38, 24-31) a türkök (magyarok) egy részét (egy más helyen a türkök egészét) „savartoi-asphaloi”-nak (szavart-aszfal, illetve a görög kiejtés megközelítőleg sāvarti āsfali) nevezi. A népnek ez a része, Perzsiához közel (Örményország keleti részén, Perzsarmeniaban) telepedett le, míg a másik Levédi vezetésével Etelközbe ment. A kijevi krónikás tudatában lehetett a „sav-art” óiráni eredetű „fekete” főnévi jelentésének, hiszen ismerte GEORGIOS MONACHOSt, illetve ennek a X. sz. elején Bulgáriában készült szláv fordítását, s a külföldi események megírásánál forrásul is használta”. /DARKÓ JENŐ: A magyarokra vonatkozó népnevek a bizánczi íróknál. Bp. 1910./ Az óiráni syava, seu, az alán sav, az oszét saw – „fekete” értelmű. Az -art utótag pedig a szkíta–szarmata, alán, oszét ar-„születik, származik” igéből vezethető le. Tehát a savart, fekete (nem szabad, esetleg törvénytelen) származásút jelent, szemben a fehér – szabad ember jelentéssel. (A fehér és feketének ez az értelmezése, később az óorosz nyelvben egyértelműen megmutatkozik!). A szóösszetétel második része az "asphal" szó arabul alsót jelent, melynek görög változata asphaloi. Lásd pl az Alsó-Zab folyó nevében Zab al-Asfal (Lower Zab; Ни́жний Заб). Véleményem szerint a fehér magyarok – Álmosék északi, szabad népe, a fekete magyarok a kazárok fennhatósága alatt élő déli, azaz alsó – Levédi magyarjai lehettek a PVL szerint!

A fentiek után térjünk át a magyarok helyzetére, úgy ahogyan én látom a megismert irodalom szerint. (Ismételten megjegyzem, hogy én semmi újat nem találtam ki, csak a történeteket nem a szokásos módon kapcsolom össze, hanem úgy ahogyan „ésszerűnek” (mondhatnám életszerűnek) gondolom. A 9. századi helyzetjelentést részletezem a Varég-magyar kapcsolat a 8-9. században? című írásomban.

 https://bilecz.blog.hu/2016/08/23/vareg-magyar_kapcsolat_a_8-9_szazadban

Az etelközi magyar jelenlétet, Levédi szerepét Levédi a hattyú vajda? című esszémben taglalom. https://szavakjelentese.blog.hu/2017/10/21/levedi_a_hattyu_vajda  A magyarok 9. századi vándorlását az Igazi kettős honfoglalás írásom tartalmazza.

https://bilecz.blog.hu/2018/01/21/az_igazi_kettos_honfoglalas

https://bilecz.blog.hu/2018/01/21/az_igazi_kettos_honfoglalas_259

A fentiek szerint minden valószínűsége megvan annak, hogy Oleg előtt, Kijevben a magyarok ispánja, Aszkold Úr rendelkezett teljhatalommal. Semelyik más állítás nem rendelkezik alátámasztottabb érvekkel. Hogy a történelemoktatás melyiket részesíti előnyben? Ez már inkább politika, mint tudomány.

Kijev adóztatása  

Hányszor, és mikor vonultak a magyarok Kijev falai alatt? És vonultak-e egyáltalán?

Két – a magyar őstörténet szempontjából – fontos krónikás megemlékezés az alapja annak, hogy a magyarok 9-10. század eleji jelenlétét Kijevben feltételezzük: az egyik az 1200-as évekből (?) való,  Béla király (Névtelen) jegyzője, P. Mester, ismertebb nevén Anonymus által írt Gesta Hungarorum, a másik az óorosz őskrónika, gyűjtő nevén PVL, amely feltételezetten Nyesztor kijevi szerzetes 1113 körüli munkája. Tehát mindkét szerző 2-3 száz év távlatából emlékezik meg az eseményekről. Természetesen a krónikás leírásokon kívül régészeti anyagok, helynevekben fennmaradt emlékek is alátámasztják Álmos magyarjainak ottlétét. Bőséges irodalma van mindkét krónika keletkezéstörténetének, valóságtartalmának (forrásként történő felhasználhatóságának) vizsgálatáról, ezeket – elhagyom. Amire összpontosítok, az egy kevésbé feldolgozott téma, az adóztatás szerepe és hatása a korabeli társadalmakban, különös tekintettel a magyar és az óorosz (Kijevi Rusz) fejedelemségekben. Magyar részről a nyugati és a bizánci „kalandozások” témakör, ami feldolgozottnak látszik. „899 és 955 között körülbelül 38 hadjárat irányult nyugatra, de ezek száma valószínűleg jóval nagyobb lehetett. Az eredmény kézzelfogható volt: a magyar fejedelmek a 910-es évekre elérték, hogy a határaiktól számított mintegy 500 km sugarú körön belüli államok uralkodói évenkénti adót fizettek nekik, tehát a „kalandozásoknak” nevezett hadjáratoknak mintegy adószedő céljuk volt, maga a zsákmányszerzés lehetősége mindezt csak kiegészítette. Természetesen a katonai hadjáratok rablójellege történeti időtől függetlenül általános, a hadseregeket minden korszakban ösztönözte a várható zsákmány, vagyis ezt egyáltalán nem lehet a letelepült–nomád szembenállás számlájára írni. Következésképpen e helytelenül elnevezett jelenség egyértelműen egy átgondolt külpolitika részeként értékelhető.” – írja Gáll Ervin. (VIII. fejezet. „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” A hatalom forrása és a magyar honfoglalás–hódítás és integráció.  Magyarságkutató IntézetBudapest, 2019.). Nyugat adóztatásának semmi hatása nincs a rusz-magyar kapcsolatokra, míg Bizánc esetében már más a helyzet. Ennek „hagyományai” voltak. Erről bővebben A. N. Szaharov (1930-2019), szovjet törtész írt a «МЫ ОТ РОДА РУССКОГО...» «Рождение русской дипломатии» ЛЕНИЗДАТ 1986. 5. Князь Олег и договоры варягами, венграми, болгарами. – című munkájában. A könyv ismertetőjében ez áll: „Az ismert szovjet történész új könyve a diplomáciai kapcsolatok kialakulásáról szól az ókori Oroszországban. A szerző az általános olvasó számára kevéssé ismert anyagokra támaszkodva feltárja az első orosz fejedelmek, Oleg, Igor, Szvájtoszlav diplomáciai tevékenységének különböző aspektusait az akkori politikai, kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok széles területén”. Ebből a könyvből idézek néhány (nem szószerinti) gondolatot az alábbiakban, amely azért tükrözi az orosz történészek 20. századi álláspontját.

„PVL-ben 898-as év alatt olvashatjuk: Vonultak a magyarok a Kijevi hegy mellett, amelyet ma Magyarnak neveznek, elérték a Dnyepert, és kocsisátrakkal állomásoztak: úgy jártak, mint ma a kunok!”^[2] A krónikás nem közli a magyarok Kijev melletti tartózkodásának további történetét, de részletesen leírja, hogyan mozogtak nyugatra "a nagy hegyeken" keresztül, kezdtek harcolni az ott élő szlávokkal és volhokkal, támadták a görögöket, kiszorítva a morvákat és a cseheket.

Teljesen nyilvánvaló: ha egy idegen úr jelenik meg egy nagy és gazdag város falai alatt, amely már az "orosz városok anyja" lesz, akkor ez nem egy kitérő, északi kaland érdekében történik - távol a tervezett nyugati vonulástól a Fekete-tenger északi régióján keresztül. De az orosz szerzők vagy nem ismerték a kijevi falak alatt történt eseményeket, vagy tudva őket, elrejtették őket a következő generációk elől. A krónikás azonban egy dolgot nem tudott eltitkolni: halálos veszély lógott az orosz főváros felett. Az ellenség körbevette a várost, vezsekké váltak, (Megjegyzés: vagy sátrakat állítottak), vagyis úgy viselkedtek, mint más nomádok – mint ma a kunok, akik Oroszország esküdt ellenségei voltak már a XI -XII században. Az orosz városok ostromlásának módját az ókori szerző jól ismerte, és élénken reprodukálta, leírva a sztyeppéről való magyar kijövetelt. De ezt is megbontva fehér és fekete magyarokra. Az előbbiek Hérakleiosz császár idejében, az utóbbiak Oleg idejében történtek. Ezt általában a magyar történészek úgy értelmezik, hogy az első bevonulás alatt az avarokat, a második alatt Árpád magyarjait kell érteni. Véleményem szerint ez nem állja meg a helyét, mert az avarokat az orosz krónikás sohasem keverte a magyarokkal. Viszont az első vonulást valóban úgy írja le, mint egy népvándorlást, míg a másodiknál csak megjegyzi, hogy azokról van szó, akik „keletről jöttek”, és egyébként nem csináltak semmit, csak sátrakat állítottak! De térjünk vissza Szaharovhoz!

Ennek, a történelem skáláján a kicsinek mondható rejtélynek a kulcsa talán az egyik magyar krónikában rejlik, amelyet az orosz szerzők nem igazán ismertek el, szemrehányást téve a magyar történelem felmagasztalásáért, az események meghamisításáért, mintha a középkori történelemben általában lettek volna hivatalos elbeszélések, amelyek mentesek a feudális, monarchikus, vallási, nacionalista és egyéb tendenciáktól -- írja.

Szaharov megkülönbözteti az avaroknak, kazároknak fizetett „kényszer adót” a magyaroknak ígért „taktikai” adótól. Meg is magyarázza, Anonymus krónikájára és az elkövetkező évek történéseire hivatkozva. A magyarok – Anonymus szerint – tehát letértek a nyugatra vezető útjukról, hogy elfoglalják a „ruszok királyságát”. Ismerteti a magyarok támadását, Kijev ostromára való felkészülést, megjegyezve azért egy-két túlzást, pld, hogy a magyarok azért nem az egész orosz földet foglalták el, hiszen nyilvánvalóan csak egyszeri támadásról, illetve győzelemről volt szó.  Ebben a helyzetben a ruszok békét kértek, amelyet a magyarok elfogadtak. Kiemeli, hogy túl az egyéb igényeken, adót, és a továbbiakban évenként 10 000 márka adót fizetnek a magyaroknak. Mindezt erős esküvel fogadta meg mindkét fél. Kétség kívül, a Rusz ebben az esetben vesztes volt.  Szaharov felteszi a kérdést, hogy vajon nem éppen ezért hagyta e ki az orosz krónikás a munkájából a Rurikovicsok első vereségét? Válasza csak annyi, hogy ez sem kizárható!

„És ismét béke, ismét adó, éves pénzbeli adó, amelyet már sokszor említettek a különböző országokkal és különböző időrendekkel kapcsolatban. És ezt most a Kijevi Rusz fizeti, erőszak hatására, és nem tudni, hány évig” – szöveggel vezeti be Szaharov az elképzelt történetét, ahogyan Álmos sátrában az orosz követek -- hátuk mögött a sok éves „békekötési gyakorlattal”, amelyeket a bizánciakkal kötöttek a 860-as években – tárgyaltak. Kiemeli, hogy a magyarok az oroszok tanácsára mentek bele a békekötésbe, aminek hosszútávú következményei lettek. „Lényege abban rejlik, hogy ettől kezdve Oroszországot és Magyarországot valamilyen különleges kapcsolat kötötte össze, amely egyértelműen nyomon követhető az évszázadok során” – írja. Esküvel megerősített békéről volt szó, amely mindkét félnek kifizetődött. Anonymusnál ez áll: „a második héten Kiev városát fogták ostrom alá. Mikor aztán a hágcsókat kezdték odatámasztani a falhoz, a kun és orosz vezérek a szcítiaiak merészségének láttára nagyon megrémültek. S amikor belátták, hogy nem bírnak nekik ellenállni, akkor a kievi vezér és az oroszok más vezérei, nemkülönben az ott levő kunokéi is követeket küldtek, s kérték Álmos vezért meg főembereit, hogy kössenek velük békét. (...) Azonban kérték Álmos vezért, hogy Halics földjét elhagyva, a Havas-erdőn túl nyugat felé, Pannónia földjére vonuljanak, amely előbb Attila király földje volt. És dicsérték nekik Pannónia földjét, hogy milyen szerfölött jó. Mondták ugyanis, hogy ott nagyon nevezetes forrásvizek ömlenek össze: a Duna, a Tisza és pompás halakban bővelkedő egyéb nevezetes források. Azt a földet - mondták - szlovének, bolgárok, blachok és a rómaiak pásztorai lakják”. Hogy kik voltak a békekötés kezdeményezői a kunok, vagy az oroszok? Lehet, hogy Szaharovnak van igaza, mert a harc alapvetően Kijev ellen (az oroszok ellen) indult, tehát békét nekik kellett kérni, a kunok pedig nem békét kértek, hanem behódoltak Álmosnak, és követték őt a KM-be! De erről nincsenek krónikás tudósítások, csak a következő évek eseményei támasztják ezt alá. Szaharov szorgalmasan fel is sorolja ezeket, kezdve a 930-as évekkel, mikor Igor a Krimben és a Dunánál is Bizánc ellen megy, miközben a magyarok is többször Bizáncot ostromolták (934, 943).  Folytatódik   I. Szvjatoszlávval a 960-as évektől. 967-ben Szvjatoszláv a bolgárokra támadt. A Dnyeszternél magyar segítséget kapott, erről az orosz történetíró Tatyiscsev írt, az azóta elveszett krónikákra hivatkozva. „он записал многозначительную фразу: «С угры же   (с  венграми)   имел  любовь  и  согласие  твердое»^[3]. 968-ban a besenyők Kijevre támadtak és magát a várost is ostrom alá vették, ezért Szvjatoszlávnak vissza kellett térnie. Ekkor a magyarok valószínűleg nagyobb számban özönlötték el a Balkánt, mert I. Ottó követe, Liutprand cremonai püspök, aki akkor Nikephoros császárnál járt azt írta, hogy „a tengert a szeracénusok (arabok), a szárazföldet pedig a magyarok tartották megszállva”. Szvjatoszláv legyőzve a besenyőket, békét kötött velük és visszatért a Dunához. A bolgár városok sorban meghódoltak neki, és 970-ben bolgár, magyar, besenyő szövetségben hatalmas sereg élén jelent meg a bizánci császár birodalmának határán. „Szvjatoslav serege három részre tagozódott, melyek közül az egyik oroszokból és bolgárokból, a másik kettő pedig besenyőkből és magyarokból állott” (Ióannész Szkülitzész bizánci történetíró, 1040-1101).

„A magyarok és a Kijevi Rusz között a 9. század végén létrejött béke valószínűleg a kölcsönös katonai támogatást is magába foglalta. A források alapján arra következtethetünk, hogy az esetek többségében a 10. század folyamán egészen 970-ig a magyarság és a Kijevi Rusz együttesen indított támadásokat Bizánc és Bulgária ellen. A rusz–magyar katonai együttműködésnek a 970-es arkadiopolisi vereség vetett véget.35 A magyarok és ruszok általánosan jó viszonyát a 10. században a kereskedelem még tovább erősíthette. A PVL a 969. évnél azt írja, hogy a magyarok földjéről ezüst és lovak érkeznek Perejeszlavecbe. A Szvjatoszláv szervezte koalíció a 970-es arkadiopolisi vereség következtében felbomlott. A kapcsolatok viszont nem szakadtak meg a Kijevi Russzal, mivel a Kárpátok keleti lejtőin régészetileg kimutatható magyar népesség segítségével az összeköttetés fennmaradt. Vlagyimir nagyfejedelem felkarolta a kereszténység ügyét és 988-ban beszüntette a támadásokat Bizánc ellen, uralkodása második felében pedig nem vezetett nagyobb szabású hadjáratot,37 hanem békében élt szomszédjaival, köztük Istvánnal is”. (Kiss Máté: Skandináv eredetű katonai segédnépek a Kárpát-medencében a 9–11. században. Móra Akadémia szakkollégiumi tanulmánykötet. Szeged, 2015.)  

Ez az egyértelmű szövetség – Szaharov szavaival élve – „elvezet bennünket azokhoz a napokhoz, amikor a Kijev melletti Álmos sátrában tárgyalások folytak a magyar vezetők és az orosz "nemesek" között. Ekkor kötötték meg azt az "erősebb" békét az oroszok és a magyarok, amelynek értelme a két állam későbbi kapcsolataiban mutatkozott meg. Ez a különleges kapcsolat a magyarok és a Kijevi Rusz között a következő hetven évben követhető nyomon. És később, a XI-XII. század folyamán a Kijev és Buda közötti barátságos kapcsolatok elkápráztatják a történészek képzeletét. De ezek már más idők, más cselekmények”.

Tehát Szaharov történetében a magyarok kijevi adószedésének kiemelt fontossága van, még akkor is, ha ez krónikás adatokkal nem igazolható.

Akkor korrigáljuk egy kicsit az eseményeket, bevonva más történész szakértők állításait is!

Arab forrásokból tudjuk, hogy a magyarok rendszeresen hadjáratokat vezetnek az oroszok (szlávok) ellen, főleg rabszolgaszerzési céllal. A kazárokkal szövetségben adóztatták Kijev környékét. Ibn Rusztára és Gardizira hivatkozva írja Vernadszkij: „Ibn-Ruszta azt mondja, hogy a magyarok uralkodtak a szláv szomszédjaik felett, és olyan nagy adót szabtak rájuk, mintha a szlávok hadifogoly helyzetbe kerültek volna. Gardizi szerint a magyarok teljesen elrabosították a szlávokat, akiket rabszolgáiknak tekintettek, és akiktől az élelmiszereiket kapták”. Vernádszkij kronológiájában a 840-es évnél olvashatjuk: „Kijevet elfoglalták a kazárok és a magyarok. A magyarok vezére, Álmos (Olom) Kijev katonai vezetője lesz”. /*840. Киев занят хазарами и мадьярами. Предводитель мадьяр Алмус (Олом) становится киевским воеводой/. Ekkor a magyar törzsek zöme a Dontól nyugatra, Kijev és a Fekete-tenger közötti területen élt. További magyar törzsek éltek a Volga-könyöktől északkeletre, valamint a Kaukázustól északra lévő területeken, az alánok szomszédságában. (G. Vernadsky szerint a szaltovo-majácki kultúra népe magyar volt). „Az egyetlen politikai erő, ami megakadályozhatta az ulicsok és tiverciek alárendeltségét a Kijevi Rusznak egészen a 10. század 30-as évéig, azok a magyarok voltak, akik ellenőrizték a Kárpát-Donyec vidékét a honfoglalást követően is. (Részletesen lásd Rjabceva, Rabinovich, 2007, 199–205. o.). A magyarok ellenőrző tevékenységéről ír Petruhin is, amikor megemlíti, hogy Aszkold és Dir Bizánc elleni támadását 200 hajóval, azért tudta megszervezni, mert a magyarok 862-ben a dunai bolgárok elleni harccal voltak elfoglalva. (Петрухин В.Я.: Русь в IX–X веках. Издание 2-е, исправленное и дополненное. Неолит, 2014. Глава VIII. Начало русского государства и права. 260. old.). Font Márta történész úgy tartja, hogy „A varég Oleg fejedeleem a PVL máshol sajnos nem ellenőrizhető adatai szerint 882-ben Novgorodból indult el és foglalta el Kijevet; első támadását pedig 907-ben vezette Bizánc ellen. A magyarokkal való konfliktus hiányából azonban inkább arra gondolhatunk, hogy a PVL bizonytalan adatától eltérően a varég-ruszok Oleg vezette csoportja csak azt követően jelent meg a Kijev körüli térségben, mikor a magyarok már elhagyták Etelközt, azaz 896 után”. / Határtalan Régészet - 2. évf. 1. sz. (2017. március) Font Márta: Magyarok és_vikingek a 9–10. századi Kelet-Európában. 9. old./

„A Szovjetunió idejében azt tanították, hogy a ruszok már 882-ben hatalmukba kerítették Kijevet és a környékét, ahol megalapították a Kijevi Rusz fejedelemséget. Ezt az információt más, korabeli források nem erősítik meg. Az arab források arról számolnak be, hogy a vidéken akkortájt szakalib népek éltek, élükön Aszkold és Dir fejedelmekkel. Ez a népcsoport nem tekinthető a szlávok elődjének, hanem inkább a szkíták nevét rejti magába. A történészek szándékosan összekeverték ezt a nevet a kései szláv néppel, hogy meghosszabbítsák az oroszok történelmét. A mi hagyományunk sem támasztja alá, hogy Oleg már 882-ben uralta Kijevet. Anonymus gesztája éppen arról emlékezett meg, hogy a magyarok 884 után ütköztek meg a ruszokkal Kijevtől északra, ami azt bizonyítja, hogy a varégok nem birtokolták a mai ukrán fővárost” (O.B. Oleg és a magyar fennhatóság. Szkíta-hun régmúltból székely-magyar jövendő. 2012.  Első fejezet).

Gedeonov, Sz. A. (1816-1878 orosz történész) a PVL-ről szólva, felhívta a figyelmet arra, hogy a részletekben taglalt, elutasított, hibásnak, félreértelmezettnek magyarázott és nyilvánított – magyar vonatkozású -- gondolatok, kifejezések sokasága egy egységes történeti kép felé mutatnak, nevezetesen arra, hogy Kijev és környéke a 9. században (Oleg előtt) magyar, (Álmos) fennhatósága alatt volt. Aszkold Úr pedig a magyarok ispánja lehetett, -- ahogyan én is feltételezem. Гедеонов, С. А., Варяги и Русь, Москва (издание первое 1876), (reprint:Возвращенное наследие: памятники исторической мысли. 2004).

Nos, ilyen háttér információ birtokában nem nehéz elképzelni, hogy Árpádék, miután elhagyták Kijevet, adószedőket küldtek Kijevbe az esküvel megerősített éves adók beszedése céljából. Sajnos akkorra ott Oleg új rendet vezetett be, és az adószedők csak mint ma a cigányok, (a krónika születésének idejében: mint a kunok) kóvályogtak Kijev falai alatt, a 898-as esztendőben. Mert Kijev is csak azoknak fizetett adót, akiktől félt. A magyaroktól pedig már nem kellett tartaniok.

[1] Князь Олег называет себя «гостем подугорским», то есть венгерским. „яко гость есмь подугорской”… "Придите к нам, к родичам своим”  /Карта Сарматии (нынешней России) szerző: В.Е. Борисов. 1910. 75. old./

[2] Под 898 годом, в «Повести временных лет» говорится: «Идоша угри мимо Киевъ горою, еже ся зоветь ныне Угорьское, пришедъше къ Днепру и сташа вежами; беша бо ходяще аки се половци».

[3] Nagyjelentőségű mondatot írt le: „A magyarokkal szeretet és szoros egyezség van”