Bármilyen hihetetlen és meglepő a 21. században azt állítani, hogy már Anonymus is tudott az uráli és a pontusi magyarok találkozásáról, én mégis úgy gondolom, hogy gesztájának írásakor ez egy vezérlő motívum lehetett számára.

A legújabb magyar régészeti és az archeogenetikai kutatások eredményeit tanulmányozva, örömmel fedeztem fel, hogy korábbi írásaimat nem kell a szemétkosárba dobni, azért mert a tudomány legfrissebb állása ezt megkívánná. Azt nem állíthatom, hogy a kutatók nyilatkozataiból az „igazi kettős honfoglalás” hipotézisem igazolást nyert volna – de már közel járunk hozzá! https://bilecz.blog.hu/2018/01/21/az_igazi_kettos_honfoglalas  https://bilecz.blog.hu/2018/01/21/az_igazi_kettos_honfoglalas_259

Borbás Barna, a Válasz Online internetes médiában 2019. 10. 21-én megjelent cikkében például Türk Attila – Lezsák Gabriella kaukázusi kutatásai kapcsán -- így nyilatkozik: „Azonban már most fontos hangsúlyozni, hogy ezekkel a leletekkel a későbbiekben sem lehet majd sem a kaukázusi magyar őshaza elméletét, sem pedig az Árpád-kori írott forrásokban felsejlő, földrajzilag pontosan nehezen lokalizálható, ráadásul a teljes magyarságra vonatkozó eredethagyományt igazolni”. Esszéimben én pedig ennek az igazolására törekszem a megismert információk sajátos „összefésülésével”.

Nagyra értékelem a mai kutatók munkáját, akik felébresztették a magyar tudományos közeget a csipkerózsika álmából. Egyet értek Türk Attilával, hogy „Nem egy budapesti vagy szegedi íróasztal mellett kell módszertani kérdésekről elmélkedni”. De ne feledjük a régi tudósainkat, akik a magyar krónikás hagyományok útján már bejárták Európa keleti végeit és nyelvi ismereteik elégségesek voltak a véleménynyilvánításhoz. Hogy évszázadoknak kellett eltelni ahhoz a felismeréshez, amit ma Türk Attila megfogalmazott, inkább a politikának, mintsem a tudománynak volt köze: „A fent tárgyalt kutatások egyik legfontosabb történeti tanulsága, hogy sem az őshazára, sem pedig az ezt követő szállásterületekre nem tekinthetünk többé egyetlen, pontosan kijelölt határokkal bíró, országszerű területként. Hasonló a helyzet a vándorlással és ‒ újabban úgy tűnik ‒ magával a honfoglalással és a megtelepedéssel is: ezek sem pontszerű események, hanem hosszú évekig tartó folyamatok lehettek”. Ez nem új megállapítás! Ugyan azon forrásból táplálkozva ez régóta nyilvánvaló. https://bilecz.blog.hu/2017/11/14/a_magyarok_utja

Azért nagyszerű eredmény, hogy ma már a régészeti és a genetikai kutatások „tudományos módszerrel, vagyis a nemzetközi standardok alapján alkalmazott metódusokkal” támasztják alá a korábban laikus, alternatív állítások komolynak vehető tömegét. Így nyernek krónikáink új értelmezést, elkülönítve bennük a valós és meseszerű elemeket.

Az ujelgi leletekkel kapcsolatban Türk Attila kijelentette: „új korszakot nyitott – az elmúlt évek magyar őstörténeti-régészeti kutatásában”. Én, a kezdetektől kezdve figyelemmel kísértem az erről szóló híradásokat. https://bilecz.blog.hu/2018/10/08/ujelgi Ebben az esszémben tömören benne van a korábbi véleményem, ma pedig csak gratulálni tudok a hírnek: „Idén zártuk a hetedik orosz–magyar uráli régészeti expedíciót”.  De talán még jobban örültem a Kaukázus környéki magyar kutatások felújulásának. Türk Attila szkepticizmusával szemben én remélem, hogy a régészet (sőt a genetika is) itt is alá fogja támasztani azt, amit a keleti (és a magyar) krónikások évszázadok óta hirdetnek.  A magyar kutatás zsákutcája volt, hogy a pontusi őshazát kizárólag a Don vidékén keresték. http://vmek.oszk.hu/07100/07139/html/0011/0006/0013-409.html Hogy a szaltovói kultúrában a régészek nem találják a magyarok elődeinek 8-9. századi hagyatékát, szerintem annak az eredménye, hogy az itteni „aláno-bolgár” és „protobolgár” etnikumokban nem is keresik a magyarok elődeit! (A régészeti feltárások alapján a Kazár Birodalom északnyugati részén a 8-9. században türk, iráni és ugor etnikumokat feltételeznek. A 9. század végén a protobolgár elemeket a magyar, besenyő törzsek olvasztják magukba). Holott erről a területről – Kuvrat Bolgár Birodalmának megszűnése után – a bulgárok jó része eltávozott! A SzMK megszűnését a magyarok és a besenyők megjelenésével magyarázzák, holott feltételezhető, hogy a magyarok és a csatlakozott népek kivonulása volt az igazi ok! De nem csak a bolgárok helyére, hanem a bolgárokkal párhuzamosan északra kellett húzódniuk a perzsa és kazár támadások miatt. Tehát szerintem a 7. század második felében (de szórványosan ezt megelőzően évszázadokon át) nem északról vándorolt a magyarok elődeinek egy része délre, hanem éppen fordítva, mint ahogyan ezt már jó páran korábban is feltételezték.  https://bilecz.blog.hu/2017/11/14/a_magyarok_utja "ha sikerülne „megfogni” a keleten maradt magyarok 10‒13. századi hagyatékát, abból sokkal biztosabban lehetne visszafejteni a helyi, 9‒8‒7. századi előzményeket is” – nyilatkozta Türk. De ezzel a „visszafejtéssel én nem értek egyet: „A kutatás mostani állása szerint semmi nem támasztja alá, hogy a magyarok elődeinek vándorlása, vagy kelet-európai tartózkodása több száz évet vett volna igénybe. Korábban néhány hazai szakértő úgy vélte, hogy itt azért nincs releváns régészeti hagyaték, mivel a magyarok anyagi műveltsége belesimult, azonos volt a környezetükkel, és ezért ma nem mutatható ki. Az elmúlt 10 évben ugyanakkor Ukrajnából, és legfrissebben Moldávia területéről már szinte tömegesnek mondhatóan kerülnek elő olyan lelőhelyek, amelyek világosan bizonyítják, hogy a 9. század első felében egy Volga-vidéki eredetű népesség költözött oda. Ennek fényében a „rejtőzködésre” vonatkozó korábbi álláspont ma már tarthatatlan”. Mégpedig azért nem mert ez a korábbi állapot igenis tartható, ha feltételezzük a „környezetbe belesimult” magyar elődök több száz éves ottlétét és egy másik csoport „gyors” lejövetelét északról, ezek találkozását és szövetségét a 9. század közepén Etelközben! Sőt megmagyarázható az  „apró logikai probléma” is, hogy miért életszerű ennek a megerősödött magyar szövetségnek az Al-Dunai szereplése, és a sikeres jelenléte Kijev és a Fekete-tenger közén. (Ez az igazi kettős honfoglalás hipotézisem fő vezérvonala). A keleten maradtak 10-13. századi hagyatéka és a Szubbotyici régészeti horizont emlékei így kerülnek összhangba! Megállja a helyét Olekszij V. Komar véleménye is, amit Türk említ: „A leletekből azt olvasta ki, hogy intenzív kapcsolatnak kellett lenni a nyugati és a keleti magyarság között. Csak ma már nehezen tudjuk elképzelni, hogy a 10. században is ugyanúgy létezett mobilitás”. De ez az intenzív kapcsolat fenn állhatott már a 7. századtól, sőt korábbról, kezdve is a magyar közösségek között. Türk Attila gondolatát, amit a keleten maradtakra fogalmazott meg, szélesebb körben kellene értelmezni: „A keleti magyarok azonban valószínűleg nem egyetlen, „kompakt” közösségben élhettek, csak az egyszerűség kedvéért alkalmazunk rájuk egy összefoglaló nevet. Julianus pedig csak töredékükkel találkozott” – ez pedig már az elő magyarság diffúz terjedésének feltételezése lenne, ami szerintem nem kizárható, és komolyabb vizsgálatokat érdemelne. Véleményem szerint a „magyar előd” törzseknek is lehetett egy „szétszóródása” és az így kialakult „diaszpóra” szerű helyzetbe élhettek az eurázsiai sztyeppén, már a krisztusi idők kezdetén. Az időnkénti egyesülések-szétválások nem voltak olyan mértéküek, hogy a krónikások erről írhattak volna, de ahhoz elegendők voltak, hogy néha megemlítsék őket, legtöbbször különböző, külsők adta néven. 

Az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportjának kutatója M. Lezsák Gabriella évek óta kutatja a Kaukázus és a Kubán-vidék „magyar gyanús” leleteit. „A természettudományos módszerek robbanásszerű fejlődése, a kutatás szabadsága és a kormányzat minden eddiginél nagyobb anyagi ráfordítása alapjaiban fogja megrengetni az elmúlt fél évszázadban begyepesedett dogmákat” – nyilatkozta 2019. okt. 18-án a Magyar Hírlapnak M. Lezsák Gabriella régész. „Érdemes lenne végre a nemzeti krónikás hagyományok mentén is újraindítani a megszakadt kutatásokat” –folytatta.

A szegedi egyetem genetikai tanszékén a Török Tibor és Neparáczki Endre nevével fémjelzett kutatások genetikailag is alátámasztották, hogy a hunok valószínűleg egy kevert ugor-ogur, azaz a bolgár-törökökhöz közel álló népesség lehetett. „A teljes honfoglaló népesség (az európai és ázsiai komponenst egybevéve) a mai volgai tatárokkal mutatta a legnagyobb hasonlóságot, akik történetileg több népcsoport összeolvadásából származtathatók; a VIII. századi volgai bolgárokból, akik a helyi szkíta-finnugor népekkel keveredtek, majd a XIII. században az Arany Horda kipcsák tatárai olvasztották magukba őket”. /Neparáczki Endre: Honfoglaló vezéreink vegyes szkíta-hun és kelet-ázsiai származásúak voltak. Pesti Srácok.hu. Magyar ugar. 2018-11-25./

Azért mégis más, ha egy (vagy több) régész, archeogenetikus, esetleg történész támasztja alá azokat a hipotéziseket, amelyeket – nem kisebb kaliberű – polihisztor elődeik megálmodtak. (Nem alaptalanul, csak nem elfogadottan!). Természetesen ez így sohasem lesz beismerve, mert mindig lehet tudományosabb formába önteni a logikus, de nem bizonyított dolgokat. Mert a legtöbb sikeres történész mindig olyan tényeket talál, amilyent keres.

Most érdeklődve várom, hogy például Anonymus Szuzdállal kapcsolatos „igazát” mikor közelíti meg a szakma? https://bilecz.blog.hu/2018/02/06/jarhattak-e_a_honfoglalo_magyarok_szuzdalban

Vagy a PVL-ben is említett fehér és fekete magyarok vonulásáról mikor lesz tiszta képünk? https://bilecz.blog.hu/2019/01/03/aszkold_ur_es_a_magyarok Esetleg az ugor szavunk értelmezése is változhat. https://szavakjelentese.blog.hu/2018/10/08/a_puszta_nyelve_554 

Friss hír: 2020. február 8. szombat. Ősmagyar leletek a csodaszarvas földjéről. Honfoglalás kori kaukázusi régészeti tárgyanyagból nyílik kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.