A horror vacui törvénye a magyar honfoglalás történetében

Kiegészített változat

2020. október 11. - nakika

A természet nem tűri az űrt, irtózik az ürességtől, és ez több évszázadon keresztül érv maradt tudományos vitákban. A történelemben is azt tapasztaljuk, hogy hatalmi vákuum sokáig sehol sem marad fenn.

Ismert jelenség, hogy egy-egy nagyobb áradás után kisebb-nagyobb tavak maradhatnak vissza. De tengerszemek képződhetnek a természetes üregekben, pl. amelyeket a gleccserek vájtak ki, vagy bányatavak a kitermelt anyag helyén. Mindkét jelenség egyaránt előfordul. Miért lenne másképp ez a történelemben is?

A történészek általában egyetértenek abban, hogy a magyarok honfoglalását az első évezred közepén keletről induló nomád népvándorlás indította el. A "dominóelv" szerint alakuló, lavinaszerű népmozgás azt eredményezte, hogy az új legelőket kereső törzsek - maguk előtt hajtva gyengébb ellenfeleiket - rázúdultak Európára.

„A mintegy fél évezreden át tartó népmozgásnak három nagy hullámát különböztethetjük meg. Az elsőt a 4-5. században az Ázsiából érkező hun törzsszövetség indította el, mely valósággal rápréselte a germán és szláv népeket a Római Birodalomra. Ennek következménye a Nyugat-római Birodalom felbomlása lett. Az ezt követő, több évszázadig tartó zűrzavarban különböző germán és ázsiai népek kavarogtak a római civilizáció romjain, és hoztak létre rövidebb-hosszabb ideig fennálló barbár államokat. A második nagyobb hullám a 6-8. század népmozgása volt, melyet a szintén Ázsiából érkező, török eredetű avarok indítottak el. Erre az időre tehető a különböző szláv népek déli irányú vándorlása, valamint az iszlám vallásra épülő Arab Birodalom terjeszkedése is. A népvándorlás harmadik és egyben utolsó nagy hulláma a 9-10. században történt. ekkor törtek rá a már viszonylag megbékélt Európára az északi népek, a normannok, és ekkor érkezett a Kárpát-medencébe, végleges hazájába a magyarság is” – tanítják az iskolákban. (A népvándorlás története. SULINET)

Ez a történet hasonlatos a bevezetőmben felvillantott maradvány-tavak keletkezéséhez. De volt-e analógia a mélyedéseket (hatalmi vákuumokat) kitöltő jelenséggel? Szerintem -- IGEN! Az alábbiakban ezt fogom bemutatni a magyarok, a kazárok, a ruszok és a szlávok – sokat vitatott – 9. századvégi történetének elemzése során. Törekedve az egyszerűségre, közérthetőségre, elhagyom a források bemutatását, kritikáját. Nem azért, mert nem vettem ezeket figyelembe, hanem azért, mert ezekről esszéimben részletesen írok és ennek az írásomnak a terjedelme ezt nem teszi lehetővé. A végén, irodalomjegyzék helyett viszont felsorolom azoknak az esszéimnek a címét, amelyek tartalma egy-egy (nem szokványos) állításomat – ha nem is igazol, de bemutatja azok forrását.

A helyszín tehát: Közép- és Kelet- Európa. Időpont: a 9. század második fele. A történeti (kiindulási) állókép (geopolitikai helyzet) az esszéimben felvázolt hipotézisnek megfelelően. (A felhasznált térkép a német wikipédiából 2016: Das Reich der Chasaren im 9. Jahrhundert). A térképen jól látszik, hogy három birodalom uralja a teret: a bizánci, a kazár és az Abbászida Kalifátus. Az űr, ami a 800-as évekkel kezdődött az Avar Birodalom helyén van. A lengyelek, a bolgárok, a varég-ruszok, különböző szláv, ugor identitású csoportok nem befolyásolták jelentősebben a térség geopolitikai képét. Önállóságukat hol kiharcolva, hol feladva uralták az általuk lakott területeket.

Az alapvetően belső viszályok miatt megszűnt Avar Birodalom helyén, nyugaton frank, morva próbálkozások voltak, míg keleten és délen a bolgárok igyekeztek uralmuk alá vonni az ott élőket. Gyakorlatilag a frank birodalom határáig megnyílt az út a keleti nomád népek előtt, akik a szomszédos kazár „konföderáció” adta lehetőségeket kihasználva vezettek „kisegítő” hadjáratokat nyugat számára, megismerve, feltérképezve a hatalmi vákuum határit. Látható, hogy elvben a kazároknak lett volna lehetőségük a birodalmuk határait kiterjeszteni az Alpok lábáig, de ez fel sem merülhetett. A kaganátus magja, ereje mindig is a térképen jelölt 650 körüli terület volt. A perifériákon a csatlakozott népek domináltak, formálisan adózva, elismerve a kagán hatalmát. A kazárok erejét lekötötte a Bizánccal, de főleg az agresszíven terjeszkedő kalifátussal folytatott háborúk. A föderációban rengeteg nép tartozott: voltak itt azovi és volgai bulgárok, kaukázusi és doni alánok, burtaszok, gúzok, krimi gótok, kaukázusi hegyi népek, aorszok, hvárezmiek, magyarok, szlávok, varég-ruszok stb. Legnagyobb kiterjedésében a kazárok hatalma nyugaton elért a Kárpátokig, az Al-Dunáig, keleten Hvázezmig, északon a Volga felső folyásáig, délen Derbentig. Természetesen, hogy nyugatra azok a nomád seregek jutottak el, akik a birodalom nyugati végein éltek. Ők lesznek majd a magyar törzsszövetség magja a hétmagyarok (Hetumoger), egyesülve az Észak- Keletről jövő rokonaikkal. 1946-tól a régészek azt a területet, amely a Prut-Dnyeper vidékén, a 8-10. században (a leletek alapján) élesen elkülönült a többi szlávtól, Luka-Rajki régészeti kultúrának nevezték el. Az orosz őskrónika, a PVL szerint itt az ulicsok és a tivercek éltek, akikre majd csak a 930-as évek után tudja a Kijevi Rusz kiterjeszteni a hatalmát, miután a magyarok teljesen elhagyták ezt a területet.

A kárpát-medencei hatalmi vákuum betöltésére 895 körül került sor, amikorra a magyar törzsszövetség megerősödött és Álmos, illetve fia Árpád alatt egy néppé vált. Az újabb kutatások (lásd pl. Szőke Miklós Béla tanulmányait) azt valószínűsítik, hogy a magyarság csoportjai fokozatosan, évtizedek során jöttek be, a 860-as évektől kezdve, 896 ennek csupán a végpontja. Szvatopluk halála szintén hatalmi vákuumot hozott létre a Karoling birodalom pannóniai részében. „De a keleti szomszédok, az „avarok, akiket magyaroknak neveznek” (Avari, qui dicuntur Ungari) is kihasználják a morva fejedelem halálhíre keltette sokkot és hatalmi vákuumot, átkelnek a Dunán, és sok borzalmas dolgot visznek ott végbe”[1]. A Kárpát-medencébe történő bevonulásuk szintén űrt hagyott maga után, amit a besenyők és a varég-ruszok töltenek be. A fentiek figyelembevételével számos olyan kérdésre is választ kaphatunk, amelyeket a besenyő támadás, a magyarok vonulása, etelközi-levédiai tartózkodása, vagy a honfoglalók etnikai összetétele generált.

A legutóbbi, Nyugat-Szibériában feltárt sírok érdekes alátámasztását adják elképzelésemnek. Mint már írtam, 2011-ben, az Ural dél-keleti lábainál, Kunasak falu mellet az Ujelgi nevű kurgán feltárásakor 9. századi – a honfoglaló magyarok viseletével azonos – leletekre bukkantak az orosz régészek. Korábban Szterlitamak (Стерлитамакск N 53.63333 E 55.95000. Ufától D-re.) lovas sírjaiban talált fegyverek és edények szintén a honfoglaló magyarok régészeti hagyatékához voltak hasonlóak. 2021-ben – nem messze az Ujelgiben talált magyaros jellegű harcostól – a 181 m magas Szovinaja Hegynél («Гора Совиная», 55.7166; 61.9253, magyarul: Bagoly Hegy) magyar sírt találtak, amelyben egy harcos felszereléseiről egyértelműen kiderült, hogy a magyar honfoglalók leleteivel azonos. Időközben a területen egy egész nekropolisz nyomaira bukkantak, amely a szarmata időktől kezdve szent temetkezési hely lehetett. Ez az Aktjuba-tó dél-keleti partjától kb. 1,5 km-re található u.n. Sólyom-magaslat második, központi, különálló dombja a Bagoly-hegy kurgán a Koskul és a valamikori Aktjubinka falut összekötő út bal oldalán található. (55°42’43”; 61°56’09”). Ezért a régészek az „Aktjuba kurgán” nevet adták a lelőhelynek. (Baskírul a jelentése: Fehér-domb). A Sólyom-, vagy Aktjubai magaslat közelében (Сопка Соколиная) 2021-ben végzett régészeti feltárásokkor megállapították: „A leletegyüttesben az első csoportot a „magyar” stílusú díszítések alkotják, amelyek feltűnően hasonlítanak a 10. század eleji Kárpát-medencei leletanyaghoz”. Véleményem szerint „az Urál-vidékre jellemző kulturális elemek” Etelközben (szubbotci stilus) alakultak ki a 8-10. században és innen kerültek az Urál-Volga, innen Szamara környékére is. És ezek alkotják a KM-béli „honfoglaló” stílust is. Ez pedig csak szoros és gyakori kapcsolattartással valósulhatott meg, mondjuk az oka-völgyi, vagy egy sztyeppei útvonalon, ahol már nem érvényesült a kazár ellenőrzés. Révész László professzor nyilatkozta 2022-ben: „a Dél-Urál keleti és nyugati oldalán egyaránt olyan leletanyagot találtak, amelynek bizonyos elemei megtalálhatók a X. századi Kárpát-medencei leletanyagban. Aztán az előbb említett területen, a Dnyeper középső folyásának mentén fellelhetők olyan leletek, mint amelyek a Dél-Urál mentén is megvannak és olyanok is, amelyek a Kárpát-medence későbbi időbesorolásában megtalálhatók. Ugyanakkor a Kárpát-medencéből már hiányoznak olyan elemek, amelyek a Dél-Urál vidékén és a Dnyeper mentén még megtalálhatók.” Tehát a készítés helye nem lehetett a KM. Az ujelgii és az aktyubai lovas felszerlések viszont nem az Urál-Volga környékén készültek, ezek ott nem voltak használatosak. Marad az a feltételezés, hogy a Kijev környéki mesterk munkájával van dolgunk. A kérdésre, hogy „Lehetséges, hogy az a népesség, amely ezeket a tárgyakat előállította, már nem jött el a Kárpát-medencébe? Vagy már addigra divatjamúlt lett az az anyag?” a következő választ adta a professzor: „Tudományos bizonyíték híján nem tudnám megmondani, egyelőre a jelenséget tudjuk felmutatni.” De „ezek a Dél-Urál vidéki, vagy Szamara vidéki, vagy Magna Hungaria vidéki leletek egy része ugyanúgy a X. századból származik, mint a Kárpát-medencei anyag, ami nyilvánvalóan arra mutat, hogy nem az egész ottani népesség kelt útra, hanem egy részük ott maradt. És talán a kulturális hasonlóság azt mutatja, hogy az általam most „magyar” népnévvel jelölt népesség ebben az időszakban hol volt található, merre mozgott. Azért hangsúlyozom a fenti jelölést, mert ez közel sem jelent egy genetikailag, nyelvileg, kultúrálisan tömbként egységes népet.”

A kapcsolattartási útvonalról a véleménye ez volt: „Nem voltak szilárd határvonalak (vonalak semmiképpen), befolyási övezetek voltak köztük széles, lakatlan gyepüsávok, és persze sokkal ritkább volt a népesség. Alapvetően három dolgot kell megkülönböztetnünk: a település-területet, a szállás-területet és a hatalmi területet. Ha nem teszünk különbséget, abból csak zűrzavar kerekedhet. Akkor most tegyünk különbséget.A település-terület az a térség, ahol az adott népesség falvai, lakóhelyei és temetői megtalálhatóak, tehát ahol a szóbanforgó emberek valójában éltek. A szállás-terület ennél tágasabb fogalom: az a térség, amelyet a nagyállattartó nomád társadalom tagjai belaktak, vagyis ahol legeltették az állataikat: hegyek, domboldalak, folyóvölgyek, de nem éltek e helyeken huzamosabban. A hatalmi-, vagy uralmi-terület földrajzi értelemben még tágabb fogalom: ahová az adott népesség politikai-katonai befolyása kiterjedt, az a terület, amelynek lakossága az azt uraló nép (törzs, nemzetség) fennhatósága alá tartozott.” (Menedzsment Forum, Kenessei A. interjúja Révész Lászlóval, Ezredévvel utánuk – elődeink nyomában címmel. 2022. dec.)

Így szerezhettek tudomást a túlnépesedett keleti csoportok a KM-ben kialakult kedvező helyzetről, és indulhatott meg Etelközben a honfoglalásra való felkészülés. Erről Révész László is nyilatkozott 2022-ben: „ha volt egy erős nemzetség tehetséges és sikeres vezetőkkel, akkor (mert mindenki szeret a győztes oldalon állni) mind több és több nemzetség vagy törzs csatlakozott hozzá önszántából vagy kényszerből. Ezért aztán nőtt a katonai erő és mint a hógolyó, szinte egyik pillanatról a másikra tudott hatalmassá nőni, és birodalomként létezni. Ebbe a konglomerátumba számos eltérő nyelvű, szokású, gondolkodású, származású népcsoportot olvasztott be a kényszer, vagy az alkalmazkodás” -- Interjú Révész László professzorral, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával. Népszava, 2022. 10. 22.)

[1] Szőke Béla Miklós: A Karoling-kor a Kárpátmedencében

A fentiek figyelembevételével számos olyan kérdésre is választ kaphatunk, amelyeket a besenyő támadás, a magyarok vonulása, etelközi-levédiai tartózkodása, vagy a honfoglalók etnikai összetétele generált.